Kíváncsi vagy, mekkora harcsák „röpködnek” Olaszországban?

Igaz, hogy nem mostanában történt, de mindenképpen kuriózum, hogy néhány évvel ezelőtt egy olasz horgász élete fogását könyvelhette el, amikor egy 280 kilós harcsát húzott ki a Pó folyóból, és amelyről a National Geographic is beszámolt. 


A Dino Ferrari által lépre csalt harcsa nem kisebb, mint 2,67 méter hosszú volt! A szerencsés horgász azonnal visszaengedte az állatot a folyóba, miután néhány fotó erejéig meg is örökítette a gigantikus zsákmányt.

Ferrari elmondása szerint a hal egy mesterséges csalira kapott rá, és a csónakból folytatott küzdelem 40 percig tartott.

Zeb Hogan halbiológus és a National Geographic szakértője szerint az állat egy wels harcsa, mely Európa legnagyobb édesvízi halaként tartható számon.

A wels harcsa egyébként akár 4,6 méter hosszúra is megnőhet, és a súlya a 136 és 300 kg közötti méretet is elérheti és évtizedekig, akár 80 évig is eléldegélhet.

„A halak öregedésük során folyamatosan nőnek, és ez a példány határozottan az idősebbek közé tartozott”

– nyilatkozta Hogan, aki a Nat Geo Wildon a Monster Fish című műsor házigazdája.

A wels harcsa Kelet-Európában őshonos, de az 1970-es években horgászok hozták be Olaszországba és Spanyolországba. A halak hamar elszaporodtak Dél-Európában, illetve a természetes ragadozóktól mentes, bőséges zsákmányállat-mennyiség és a melegebb víz miatt gyorsabban nőnek.

A nagy harcsák sokféle halat elfogyasztanak, valamint rágcsálókat, sőt madarakat is zsákmányolnak, amelyeket néha a partra vetődve kapnak el.

Hogan szerint a wels harcsa azon kevés nagyméretű édesvízi halfajok egyike, amelyek nem veszélyeztetettek.

Íme, egy 2013-ban fogott óriási példány, amely szintén Olaszországban akadt horogra.

Lelkes támogatóként a Hethland Kft. ismét ott lehetett idén is a X. Nemzeti Horgászsport Gála és Támogatói Banketten!

Mindig jóleső borzongás fut rajtunk végig, amikor egy ilyen évek óta hagyománnyá vált rendezvényen elhangzik, hogy a MOHOSZ, Magyar Országos Horgász Szövetség, mely egyben hazánk legnagyobb civil szervezete is, több mint 800 ezer regisztrált taggal büszkélkedhet. Ezek között a nevek között éppúgy szerepelnek hobbi halfogók és igazi sporthorgász kiválóságként is ismert versenyzők, akik évről évre öregbítik Magyarország hírnevét ebben a méltán népszerű sportágban.

A hazai horgászsport a tavalyi évet a legsikeresebb évének könyvelhette el, melyhez nem kevesebb, mint 19 világbajnoki helyezés és három eredményes, hazai szervezésű világbajnokság is jelentős mértékben hozzájárult. És akkor még nem beszéltünk arról a 29 országos bajnokságról, mely adat megint csak a sportág egyre növekvő ázsióját bizonyítja.

MOHOSZ gála

A gödöllői Grassalkovich-kastélyban megrendezett X. Nemzeti Horgászsport Gála és Támogatói Banketten Dr. Dérer István, a MOHOSZ elnökhelyettese megnyitójában összegezte, hogy magyar horgászsportot a szám szerint 50 világbajnok és a 91 magyar bajnok méltó módon képviseli bárhol a világon.

Ezt követően Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke; Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízottja; dr. Mezőszentgyörgyi Dávid a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai és fejlesztési rektorhelyettese és Nagy Attila, az Országos Versenyhorgász Bizottság elnöke köszöntötte a szép számban megjelent illusztris vendégsereget.

Ezen a gálán adták át az Év horgászsportolója címeket is, valamint mint minden évben, ez alkalommal is elismeréseket kaptak mind az egyéni, mind a csapatban versenyzők, de hasonlóképp az intézmények, a horgászszervezetek, valamint a Gyémánt, az Arany, az Ezüst és a Bronz fokozatú támogatók is. Hiszen a versenyeredményekhez közvetetten ugyan, de ez utóbbiak is nagyban hozzájárultak.

A Bronz fokozatú támogatók sorában pedig büszkén szerepel már évek óta a Hethland Turisztikai és Szolgáltató Kft is. A cég neve ismerősen csenghet a horgászsportban aktívan résztvevők számára is, akik akár versenyzőként, akár támogató partnerként, kiállítóként részt vettek a korábbi évek során hagyománnyá vált Nemzetközi Hethland Feeder Kupán, Zamárdi városában.

A Bronz fokozatú támogatók díját a Hethland Kft. képviseletében a cég ügyvezető igazgató-helyettese, Kovács Flóra vehette át.

 

Ami pedig az előbb említett VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupát illeti, idén is izgatottan várjuk a hazai és külföldi versenyzőket Zamárdiba, ahol egyszerre 160 versenyző mérheti össze a tudását és az általa fogott halak mennyiségét. Azoknak, akik még csak fontolgatják a megmérettetést, üzenjük, hogy vannak még helyek, nem csúsztak le semmiről, ahogyan a pecázni szerető csemeték sem, hiszen számukra külön gyermek versenyt is hirdetünk.

Minden információt, versenykiírást megtalálsz erre a linkre kattintva.

Horgászcsemeték, horgászpalánták, figyelem! Versennyel és más szuper programokkal várunk Benneteket is a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán!

Te is szívesen kíséred el a szüleidet, nagyszüleidet egy jó kis horgászatra a hétvégén vagy a nyári szünetben? Téged is érdekelnek a halak és imádod a Balatont? Bármelyik kérdésre is igennel válaszoltál, akkor Neked is ott a helyed Zamárdiban a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán május 3-7. között! Ja, és persze hozd magaddal a felnőtteket is! 

Continue reading „Horgászcsemeték, horgászpalánták, figyelem! Versennyel és más szuper programokkal várunk Benneteket is a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán!”

Nem vagy még horgász? A VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán legyél horgász Te is!

Ne csak szurkolóként, érdeklődőként vegyél részt a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán! Eddig csak mágneses halat fogtál a búcsúban, és még nincsen horgászengedélyed? Csapj le a kínálkozó alkalomra, vizsgázz le a 2023. május 3-7-ig tartó programsorozat pénteki napján, vagyis május 5-én!

A horgászvizsga követelményeit bárki teljesítheti, aki elmúlt már 10 éves, így gyerekek is nyugodtan megpróbálhatják. Idén pedig a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa rendezvény alkalmával hivatalos keretek között is sor kerülhet arra, hogy ezáltal is gyarapodjon a horgásztársadalom apraja-nagyja.

Éppen ezért egy délelőtt erejéig a verseny helyszíne egyúttal horgászvizsga centrummá is átalakul!

A jelentkezők teljes mértékben hivatalos körülmények között adhatnak számot a tudásukról, a vizsga a Horgász Egyesületek Somogy Megyei Szövetsége, vagyis a MOHOSZ által felhatalmazott bizottság előtt történik majd, a jogszabályoknak megfelelően és díjmentesen.

Minden jelentkező részéről egy előzetes regisztrációra lesz szükség, melyet a https://horgaszjegy.hu/ oldalon lehet rögzíteni, és vizsgázni csak ennek birtokában lehet. Regisztrációhoz segítség az alábbi számon érhető el: +36 59/324-432

Igaz ugyan, hogy 2021 óta a horgászvizsga teljesítése elektronikus formában történik, azonban a vizsgabizottságok továbbra is megmaradnak, tehát nem egy otthon is elvégezhető online kvízről van szó. Tehát a vizsgázó a bizottság jelenlétében egy elé helyezett tablet segítségével ad számot a tudásáról a horgászat elméleti és halfelismerési tárgykörét érintve.

Vizsgára való felkészítő tananyag és gyakorló felület a https://horgaszjegy.hu/ oldalon található saját fiókba való belépés után. Vizsgára való bejelentkezés az alábbi telefonszámon lehetséges: +36 30/201-6185

A tervek szerint május 5-én, két turnusban, 9-9 fős létszámokkal lehet vizsgázni az engedély megszerzéséért. További érdeklődés esetén egy 3. turnust is indítunk.

Az időpontok:

  1. május 5. péntek

9:00-10:00 Horgászvizsga 1. turnus (max. 9 fő)
10:00-11:00 Horgászvizsga 2. turnus (max. 9 fő)
12:00-13:00 Horgászvizsga 3. turnus (max. 9 fő) – nagyobb létszámú érdeklődés esetén

Vajon mi lehet a feeder versenyek népszerűségének a titka?

Aligha kétséges, hogy a feeder horgászat népszerűsége elképesztő mértékben növekedett az elmúlt évtizedben, amely során a módszer a halfogás egy újabb módjából mostanra ez a metódus már-már valóságos művészetté vált – olvasható az Anglingtimes oldalán. Világbajnokságok, nemzetközi versenyek, teltházas, nagy pénzdíjas hazai rendezvények látják meg sorra a napvilágot. A szóban forgó növekedés pedig egyre nagyobb méreteket ölt, olykor egy-egy ilyen eseményre már szinte azonnal elfogynak a helyek. 

Continue reading „Vajon mi lehet a feeder versenyek népszerűségének a titka?”

Ugye vártátok már? Íme a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa részletes programja!

Kedves Barátaink, Horgásztársaink, visszatérő és leendő versenyzőink! Reméljük, már nagyban készülődtök a május elején immár hagyománnyá vált nemzetközi feeder versenyünkre. Javában készítitek elő a legprofibb felszereléseteket, a legkapósabb etetőanyagokat, trükköket és praktikákat, melyekkel a legszebb és legméretesebb halakat tudjátok majd a vízből kiemelni. Amennyiben még nem jelentkeztetek, akkor érdemes igyekezni, mert nagyon fogynak a helyek, mutatjuk is, hogy mire számíthattok, mi mindennel készülünk Nektek. Lesz sok újdonság, móka, kacagás és persze kapitális pontyok is! 

Continue reading „Ugye vártátok már? Íme a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa részletes programja!”

Tudtad? A halak és a halőrök napja van ma

A Magyar Haltani Társaság javaslatára az Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztálya, a Magyar Országos Horgász Szövetség, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, valamint az Akvaristák Magyarországi Egyesülete döntése alapján minden év március 20. napja a Halak Napja, mely jeles nap a MOHOSZ döntése alapján a 2022. évtől egyben a természetes vizeinkben a halakat óvó, vigyázó Halőrök Napja is – olvasható a Magyar Országos Horgász Szövetség közleményében. 

Continue reading „Tudtad? A halak és a halőrök napja van ma”

Orbitális méretű harcsát fogott a szerencsés horgász

Nem mondhatjuk, hogy a kezdők szerencséje volt, hiszen Imre Lajos egészen 5 éves kora óta horgászik, édesapjától leste el a halfogás csínját-bínját. Élete első és egyben gigantikus méretű harcsáját kapta csalivégre a napokban és erről több képet is megosztott a legnépszerűbb közösségi oldalon. 

Continue reading „Orbitális méretű harcsát fogott a szerencsés horgász”

A balatoni halászatról dióhéjban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején

A balatoni ember akkoriban széltében-hosszában ismerte a tavat, mint a tenyerét. Már a hullámzása természetéből tudta, hogy mire számíthat, sőt, nevet adott az arra járó szeleknek és a viharoknak is. Abból, hogy felpillantott az égre, majd a tó vizére, megállapította, hogy milyen lesz majd a szőlőtermés. És még mennyi mindent tudott! 

Continue reading „A balatoni halászatról dióhéjban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején”

„Súlyos” ponty akadt horogra a Balatonban – megvan az idei első 20 kg feletti példány

Örömteli hétvégét könyvelhetett el nemrégiben az a balatoni horgász, aki március 5-én a délelőtti órákban terelte be szákjába a 3023-as év első, bejelentett, legalább 20 kg súlyú pontyát.

A jó hírről a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Kft. (BHNp Zrt.) is beszámolt a közösségi oldalán, mely szerint a sikerhez a besétálós módszer vezette a szóban forgó horgászt. Az e tekintetben kevésbé tapasztalt halfogók számára eláruljuk, hogy ilyenkor a horgász szó szerint besétál a vízbe, és miután bedobta a csalit, kimegy a vízpartra, onnan várva a kapást.

A 21,10 kilogrammot elérő hal súlyát a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Kft. egyik halőre is hitelesítette.

A szerencsés fogás ugyan nem volt elegendő a 2022. nyarán rögzített 32,88 kilogrammos balatoni rekord megdöntéséhez – és amely Varga Valter nevéhez köthető – de az idei első súlyos ponty sikere meghozta Valtner Tamás örömét.

Ezúton is gratulálunk!