Megérte az egy év várakozás, végül csak horogra akadt az amur – videóval!

Több mint 30 kilogrammos amurt fogott egy horgász a Duna-holtágból szombaton. Heirich Viktor elmondása szerint már egy éve készül a rendkívüli kapásra – tudtuk meg az index.hu beszámolójából.
Hatalmas méretű amurt csalt horogra Heirich Viktor a Duna-holtágon. A horgász a Pecaverzumnak elmondta, már egy éve készült a nagy kapásra, ugyanis kemény szemű, főtt kukoricát szórt stége környékére, hogy olyan helyet alakítson ki, ahova rendszeresen visszatérnek a nagy testű amurok.

Úgy tűnik, munkája megtérült, ugyanis június 24-én, szombaton

Egy 30,50 kilogrammos és körülbelül 125–130 centiméter hosszúságú példányt fogott ki a vízből.

„A stég előtt elég erőteljes küzdelem alakult ki, mert még alá is bement, kiszedni nem volt egyszerű, azzal igencsak megkínlódtam” – mondta a fárasztásról a horgász. Hozzátette, a nagy méretű halat csak barátja segítségével tudta kifogni a vízből.

Nem fért bele a szákba az amur, de szerencsére az egyik barátom jött, és az ő segítségével belevarázsoltuk valahogy. Jó párszor rá kellett próbálni, mire belement

– mondta.

A horgász szerint az amur már túl volt íz íváson, ezért úgy véli, ha korábban fogja ki, a hal alkár 35 kilogrammnál is nehezebb lett volna. Heirich Viktor arról is beszélt, rengeteg időt tölt a vízparton, ezért szerinte a most kifogott óriás amur a hosszú évek tapasztalatával megszerzett tudásának köszönhető.

Nagyon ügyesek voltak a gyerekek a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa gyermek horgászversenyén!

rendben, mikor nem ügyesek, mondhatnánk, akár a fogott mennyiségüket és az ezáltal kialakult sorrendet nézzük, akár a technikájukat, mely a képeken is látszik. A jó példa pedig ragadós, mondják, hiszen a versenyzők apukája, nagypapája is sok esetben gyakorlott és szakavatott horgász. Mint sok más sportot, ezt sem lehet elég korán kezdeni és ki tudja, lehet, hogy idővel mint felnőtt versenyzőket üdvözölhetjük a hagyományos és addigra már sokadik Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán. 

Kezdjük hát az eredményekkel, és utána pedig jöjjenek a képek. Gratulálunk a kis horgászpalántáknak!

  • 1. helyezett Karner Csaba Mihály – 1700 g-os fogott mennyiséggel, 
  • 2. helyezett Dobai Flóra – 1080 g
  • 3. helyezett Molnár Karin – 810 g
  • 4. helyezett Zentai Sophia – 800 g
  • 5. helyezett Szuper Kolen – 770 g
  • 6. Kozma Marcell Dávid – 690 g
  • 7. Künszer Ádám – 620 g
  • 8. Laki Jázmin – 610 g
  • 9. Olaru Dominik – 10 g

A képekre kattintva megnézheted őket nagyban is!

 

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 3. rész

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a hétvégén megrendezendő VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupa rendezvényhez kapcsolódva tartottunk kihelyezett tanítási napot a Fekete István Általános Iskola diákjainak. Minden programpont a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz kapcsolódott, de sok más hasznos ismerettel is gazdagodhattak a gyerekek. 

Continue reading „Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 3. rész”

Fiatal horgászpalánták! Még van lehetőségetek nektek is megmérkőzni a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán Zamárdiban!

Már korábban is szóltunk, hogy nem csak a felnőtteket, hanem benneteket, gyerekeket is várunk egy szuper horgászversenyre Zamárdiba, 2023. május 3-7-ig! Az sem baj, ha még nincsen saját pecafelszerelésed, mi biztosítunk mindent, amire csak szükséged lehet, csak jelentkezned kell! Bizony, megérkeztek már a klassz botok, horgok, csalik és szívesen rendelkezésre bocsájtjuk Neked, sőt, amit kaptál, azután haza is viheted!

Ha szeretnéd a legszebb és legnagyobb halakat becserkészni, akkor kérd meg a szüleidet vagy a nagyszüleidet, hogy írjanak a nevedben egy levelet a kovacs.flora@hethland.hu email-címre, természetesen az ő jelentkezésükkel együtt! A gyermek horgászverseny a felnőtt versenyzőkével egyidőben lesz, az időjárástól függően május 6-án szombaton vagy május 7-én vasárnap, amelyik napon szebben süt majd a nap.

Akár kedvez majd Neked a horgász szerencse, akár nem, mindenképpen jutalommal térhetsz haza, az első 3 helyezett pedig egy-egy szép serleget is kap!

Legyél Te a legügyesebb horgász, találkozzunk a versenyen!

Kíváncsi vagy, mekkora harcsák „röpködnek” Olaszországban?

Igaz, hogy nem mostanában történt, de mindenképpen kuriózum, hogy néhány évvel ezelőtt egy olasz horgász élete fogását könyvelhette el, amikor egy 280 kilós harcsát húzott ki a Pó folyóból, és amelyről a National Geographic is beszámolt. 


A Dino Ferrari által lépre csalt harcsa nem kisebb, mint 2,67 méter hosszú volt! A szerencsés horgász azonnal visszaengedte az állatot a folyóba, miután néhány fotó erejéig meg is örökítette a gigantikus zsákmányt.

Ferrari elmondása szerint a hal egy mesterséges csalira kapott rá, és a csónakból folytatott küzdelem 40 percig tartott.

Zeb Hogan halbiológus és a National Geographic szakértője szerint az állat egy wels harcsa, mely Európa legnagyobb édesvízi halaként tartható számon.

A wels harcsa egyébként akár 4,6 méter hosszúra is megnőhet, és a súlya a 136 és 300 kg közötti méretet is elérheti és évtizedekig, akár 80 évig is eléldegélhet.

„A halak öregedésük során folyamatosan nőnek, és ez a példány határozottan az idősebbek közé tartozott”

– nyilatkozta Hogan, aki a Nat Geo Wildon a Monster Fish című műsor házigazdája.

A wels harcsa Kelet-Európában őshonos, de az 1970-es években horgászok hozták be Olaszországba és Spanyolországba. A halak hamar elszaporodtak Dél-Európában, illetve a természetes ragadozóktól mentes, bőséges zsákmányállat-mennyiség és a melegebb víz miatt gyorsabban nőnek.

A nagy harcsák sokféle halat elfogyasztanak, valamint rágcsálókat, sőt madarakat is zsákmányolnak, amelyeket néha a partra vetődve kapnak el.

Hogan szerint a wels harcsa azon kevés nagyméretű édesvízi halfajok egyike, amelyek nem veszélyeztetettek.

Íme, egy 2013-ban fogott óriási példány, amely szintén Olaszországban akadt horogra.

IBCC 2023 Together again! – Day -2 and Day -1 at Hethland in Zamardi!

Dear Friends,

We know that everyone is almost on their knees waiting for the start of the IBCC International Balaton Carp Cup, as well as the opening ceremony and the draw that preceded it. However, there are still two days until the imaginary starting pistol that marks the start of the race is rolled out, and these -2nd and -1st days are the best time to greet each other as old friends and spend some time together, amidst delicious food, drinks and, of course, a little trade. In this case, it doesn’t matter who came from where, from which distant corner of the globe, even with hand and foot, but anglers speak one language.

In previous years, the Hethland team has always been the first to stand there as a supporter of the fishing community, either as a venue or as a host and restaurant base, as among us there are experienced anglers who have participated in many competitionsand and who are happy to recall in their memories the unforgettable, cheerful evenings spent with fish-catching mates.

And how would we make your days in Zamárdi even more pleasant? Here’s what we had in our mind foretaste:

– accommodation, delicious Hungarian dishes in the restaurant

– beer/wine/brandy tasting

– pig frying/grilling, bacon frying

– cooking goulash, fish soup or stew

– baking in the garden furnace

– preliminary fishing terrain survey, warm-up

– or whatever you want…

Those who do not have a reservation before the competition can also come, but also those who want to tune in to the challenges ahead in a good mood already on the day of registration and the draw (April 20 and 21, 2023).
You can’t say no to a jamboree! Book accommodation for the entire duration or if you already have a reservation,  spend the days before and after the tournament with us.

We are remain at your disposition for any questions, feel free to contact us:

Hethland VSZ Üdülő
Zamárdi, Kiss Ernő street 3.
📞 +36 30 373 3437
📧 recepcio.hethland@gmail.com