Videón a zirci lány gigamega fogása!

Tíz éve kezdett el horgászni Gombás Petra, az ok nála ugyanaz, mint a legtöbbek esetében: kihívást, egyben megnyugvást okozó kikapcsolódás jelent neki – írja a veol.hu és a hellovidek.hu.

Két és fél napot várt rá, éjszakai sötétben fél órát fárasztotta a hatalmas halat Gombás Petra, míg ki tudta fogni – számolt be róla a Veol.

Másfajta életérzés az ott a víz partján – fogalmazott, amikor beszéltünk vele legújabb eredménye kapcsán.

Cseszneki származású, zirci horgásztól a lap szintén megtudta, hogy először pontyozott, és amikor a pergetés már jól ment, viszonylag hamar a ragadozókra váltott. Harcsát fogni elmondása szerint nehezebb, mert nem békés hal, élőhalas csalival kell rá pecázni, több idő kivárni, míg horogra akad, kifárasztani ugyancsak tovább tart.

Íme, videón is a nagy kapás:

Borítóképünk illusztráció.

Orbitális méretű harcsát fogott a szerencsés horgász

Nem mondhatjuk, hogy a kezdők szerencséje volt, hiszen Imre Lajos egészen 5 éves kora óta horgászik, édesapjától leste el a halfogás csínját-bínját. Élete első és egyben gigantikus méretű harcsáját kapta csalivégre a napokban és erről több képet is megosztott a legnépszerűbb közösségi oldalon. 

Continue reading „Orbitális méretű harcsát fogott a szerencsés horgász”