Országos compó rekord dőlt meg a Duna-ágon

Újabb szenzáció a Duna-ági rekordlistán! Október 21-én, szombaton este a Rózsa-szigeten horogra akadt az RSD újkori rekordlistájának legnagyobb compója! A 3,48 kg súlyú, 48 cm hosszú haldoktor Szabó Krisztián horgásztárs bojlis szerelékét vette fel, és 5 perces csónakos fárasztás után sikerült partra emelni, majd halőri hitelesítés után visszaengedni.
Ez a gyönyörű fogás a MOHOSZ hivatalos abszolút listájának a legnagyobb compója lesz, vagyis újabb országos rekordot jegyezhetünk fel a Ráckevei Duna-ágról!

Szeretsz a Balatonnál, Zamárdiban horgászni? Akkor van egy jó hírünk! – galériával

Már több mint 150 ezer kilogramm halat telepítettek idén a tóba, többek közt Zamárdinál is! Október 20-ig idén összesen a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 151 578 kilogrammnyi hallal járult hozzá a Balaton ökoszisztémájához a 300 ezer kilogrammos éves telepítési kötelezettségből – írja a balatonihal.hu. és annak nyomán az infostart.hu. 

Pénteken Zamárdiban, a Hethland Üdülő melletti partszakaszon telepítettek 6640 kilogramm mennyiségű tükörpontyot a Balatonba, de „balatoni sudár” és „varászlói tükörpontyok” is kerültek a tóba. Az ünnepi hétvége után kedden csaknem 13 tonna háromnyaras ponty került a vízbe.

Az elmúlt napokban a Balaton mindhárom medencéjébe érkeztek tükörpontyok:

  • Nyugati medence – Keszthely
  • Középső medence – Révfülöp, Balatonlelle
  • Keleti medence – Zamárdi

Érdekességek a feeder horgászat és versenyek világából – 1. rész

Az első etetőanyagok

Kezdetben az etetőanyag alapját az egyszerű kenyérmorzsa adta, de a leleményes horgászok nem érték be ennyivel, igyekeztek házilag ugyan, de továbbfejleszteni ezt az egyszerű csalétket.  Adtak hozzá darált kekszet, édesítőszereket, magvakat, és minden más olyan ehető „adalékot” melyről azt sejtették, hogy a halak szívesen ráharapnak. Sok nagyszerű, szabadgondolkodású horgász nem állt meg ezen a ponton: közülük néhányan felhasználva a megszerzett ismereteiket és persze a sikerrel koronázott tapasztalataikat, felvették a kapcsolatot és együttműködtek a gyárakkal, majd igazi iparággá fejlesztették az etetőanyagok előállítását.

A gyártás legnagyobb képviselői eleinte jobbára a kontinentális európaiak voltak. Marcel Van Den Eynde 1970 körül, világbajnoki győzelme után indította el cégét Belgiumban, és kezdte meg versengését  a Sensas céggel, az Egyesült Királyság legnépszerűbb etetőanyagainak gyártásáért.

 

Horgászok, iparosok és kempingezők álma lehet a Toyota újítása!

A Toyota a Japan Mobility Show-n mutatta be a rendkívül érdekes és szórakoztató tanulmányát, a Kayoibakót – olvasható az instylemen.hu hasábjain.  Az elektromos furgon érdekessége, hogy a beltere moduláris, tehát használható lakóautóként, furgonként, utasszállító kisbuszként vagy akár mozgóárusoknak is megfelelő lehet.

A beltér jól variálható, ha kell, polcokat lehet betenni, vagy könnyen átalakítható kerekesszék szállításra is. A neve egyébként a moduláris, átrendezhető rekeszekkel rendelkező szállítódobozokról kapta, amikben az alkatrészeket szállítják a gyáregységek között.

Noha a forma izgalmas és vidám, sem az autó külsejéről, sem a műszaki tartalmáról nem nagyon beszéltek, ugyanis itt egyértelműen a szabadon és széles tartományban variálható beltér a lényeg. Valószínű, hogy ez ebben a formában nem fog gyártásba kerülni, viszont a beltér megoldásai nagy valószínűséggel igen. Igaz, első sorban nem Európa a célpiac – nem véletlen az sem, hogy egy japán rendezvényen mutatták be -, hanem hazai pályán fog először megjelenni.

Fotó: Toyota

Méretes harcsák akadtak horogra Pusztaszentlászlón

Szebbnél szebb harcsákat fogott a közép-zalai Pusztaszentlászlón található Felső-tóból az utóbbi időben a helyi Haladás Horgász Egyesület tagja, Molnár István – adta hírül a zaol.hu.

A szerencsés pecásnak többek közt egy 40 és egy 22 kilogrammos ragadozót is sikerült a partra terelnie.

Méretes harcsák Pusztaszentlászlón

Kép: Molnár István a kifogott harcsákkal
Forrás: Haladás Horgász Egyesület

 

Több mint egy mázsát nyom a fehérvárcsurgói harcsaóriás

Majdnem két és fél méteres harcsa óriást akadt egy szerencsés horgász horgára Fehérvárcsurgón, a hatalmas hal súlya csaknem egy mázsa.

Óriás ragadozót fogtak pergetéses módszerrel Fehérvárcsurgón – írta a Halazin. Kucsák László horgász az idei év legjobb napját élhette át köszönhetően az orbitális méretű fogásnak. A horgász egy verőfényes napon kezdett neki a pergetésnek a Fehérvárcsurgói víztározó sekélyebb részén, de nem jött semmi kapás a reggel folyamán. Ennek okán fordult László a mélyebb vizek felé, legfeljebb 15-20 percet töltött egy-egy részen mert azt tapasztalta korábban, hogyha kicsit is éhes a harcsa, az kiderül az első pár dobásból.

Délelőtt 11 óra körül egy 5 méter körüli vízen, a fenék közelében vezetett Fox Rage Replicant 16 centiméteres csalira éhezett meg a harcsa. 1 óra 40 percig tartott a fárasztás. Nem volt könnyű dolga Lászlónak, egyedül horgászott, így nem volt, aki segítsen a harcsa partra húzásában. Végül megadta magát a halszörny. Az óriás hossza 237 centiméter, kerülete 118 centi, tömege 101,1 kilogramm volt. Miután a horgász partra emelte, elkészültek az ilyenkor szokásos fotók, megtörtént a mérlegelés, majd a gigahalat Kucsák László visszaengedte a tóba.

 

DIE TORE FÜR DEN IX. INTERNATIONALEN HETHLAND BALATON FEEDER CUP 2024 SIND GEÖFFNET!

Liebe Angelfreunde!

Es ist erst ein paar Monate her, dass der diesjährige Internationale Hethland Balaton Feeder Cup, der immer von großem Interesse ist, stattgefunden hat und die Tinte auf den Urkunden ist noch nicht ganz trocken und die hervorragende Zusammenfassung wurde im Fishing & Hunting Television ausgestrahlt, aber wir organisieren bereits mit Begeisterung die 9.

In diesem Jahr, 2023, haben wir die Veranstaltung mit der Teilnahme von fast 100 Wettkämpfern aus fünf Ländern ohne Unterbrechung durchgeführt, und nach dem Erfolg steht es außer Frage, dass wir auch 2024 – also schon in diesem Jahr – wieder beginnen werden, den IX.

Unter Berücksichtigung des Reglements und der vorgegebenen Termine für nationale und internationale Wettbewerbe haben wir beschlossen, dass der IX. Internationale Hethland Balaton Feeder Cup vom 10. bis 12. Mai 2024 stattfinden wird. Dieses Mal bereiten wir uns auf einen noch längeren Strandabschnitt, mehr Teilnehmer und eine größere Veranstaltung als je zuvor vor! Aber das ist nur der Wettbewerb selbst, und was noch mehr ist!

Natürlich denken wir wie immer auch an den Anglernachwuchs und so findet der ausgelagerte Unterrichtstag am vorangehenden Mittwoch, dem 8. Mai, vormittags statt. Dieser Tag der offenen Tür bildet den Auftakt zu einer Reihe von Programmen, die den Schülern wieder ein aktives und buntes Programm bieten, bei dem sie etwas über die Erhaltung der Fische, den Naturschutz und andere Themen der Aquakultur lernen können. Um ihre Kenntnisse in die Praxis umzusetzen, haben die jungen Angler an diesem Wochenende auch die Möglichkeit, an unserem mittlerweile etablierten Kinderangelwettbewerb teilzunehmen.

Darüber hinaus möchten wir Ihnen einige Neuerungen vorstellen, denn bei einem internationalen Wettbewerb geht es nicht nur um den Wettbewerb, sondern auch um eine nützliche Erfahrung, selbst für die erfahrensten Angler. Deshalb organisieren wir auch einige interessante Fachvorträge mit Referenten, deren Ideen und Ratschläge es wert sind, ausprobiert zu werden. Apropos ausprobieren: Haben Sie schon einmal darüber nachgedacht, wie viel effektiver es wäre, wenn Sie die Geräte, Werkzeuge, Köder usw., die Ihnen gefallen, gleich ausprobieren könnten? Ab Mittwoch bieten Ihnen unsere Aussteller die besten Ruten, Rollen, Schnüre, Köder usw. an, die ein Angler nur brauchen kann. All das beginnt also zur gleichen Zeit wie die anderen Aktivitäten, bevor das Turnier überhaupt beginnt!

Aber das ist noch nicht alles! Der Internationale Hethland Balaton Feeder Cup zeichnet sich seit jeher dadurch aus, dass er Jahr für Jahr die Anzahl der zu gewinnenden Preise und Geschenke erhöht. Ganz zu schweigen davon, dass wir immer dafür sorgen, dass kein Teilnehmer, der den Trainingstag und die beiden Wettkampftage überstanden hat, ohne eine beeindruckende Trophäe und wertvolle Preise nach Hause geht!

Letztes Jahr war der vom Kolibri Rubber Scooter Webshop angebotene KM-300 Gummiscooter ein großer Erfolg und wurde durch eine Verlosung gefunden. In diesem Jahr soll es einen weiteren geben, der von Fortuna begünstigt wird, und das ist noch nicht alles! Jetzt haben wir uns für euch noch mehr erträumt als sonst!

Wir werden Sie über das Gewinnspiel auf dem Laufenden halten: vom Anmeldeverfahren und den technischen Bedingungen über das detaillierte Programm bis hin zu den Preisen und den zu verlosenden Geschenken. Folgen Sie unserer Nachrichtenseite und unserer Facebook-Seite und Sie werden garantiert nichts verpassen!

Und hier ist die erste und eine der sensationellsten Informationen!

Drei glückliche Angler haben die Chance, die atemberaubende Welt der italienischen Teiche und Flüsse zu entdecken, und zwar mit einer einwöchigen Reise zum Welsfischen! Wenn ihr unter den Gewinnern sein wollt, müsst ihr nur am Freitag, dem Trainingstag, und an den beiden Wettbewerbstagen einen guten Fang machen!

Und damit ihr es wisst: Unsere Überraschungen sind noch nicht zu Ende, es warten noch viele wertvolle Preise auf euch!

Der Austragungsort (Hethland Resort Zamárdi 8621, Kiss Ernő utca 3.), die technischen Regeln, die Sportlichkeit, die tolle Atmosphäre, das Esemiszom-dinom-danom und das Startgeld, das 2024 wie im letzten Jahr 40.000 HUF betragen wird.

Wir werden Sie mit detaillierten Programmen, Regeln und weiteren neuen Informationen auf dem Laufenden halten!

In der Zwischenzeit sollten Sie unsere Website in Ihren Favoriten speichern und unsere Social-Media-Seiten verfolgen, falls Sie dies noch nicht getan haben:

https://hethlandfish.hu/ix-nemzetkozi-hethland-balaton-feeder-kupa/

https://www.facebook.com/hethlandfish

Haben Sie noch Fragen? Möchten Sie sich jetzt bewerben und sich Ihren Platz im Wettbewerb sichern? Wir freuen uns auf Ihre Bewerbung per E-Mail an kovacs.flora@hethland.hu!

  • Teilnahmegebühr 40.000 HUF/Person, die auf das folgende Konto zu überweisen ist:
  • Hethland Ltd.
  • OTP Bank NyRT.
  • Kontonummer: 11735177-20000095
  • Bitte schreiben Sie den folgenden Text in das Nachrichtenfeld:
  • Feeder2024 + Name des Teilnehmers

 

 

Újra horgászható lesz az osztrák tulajdonból visszaszerzett Döröskei-tó

Mérföldkőhöz érkezett a Döröskei-tó: megérkeztek az első „lakók”, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) összesen 468 kilogramm pontyot telepített – adta hírül a pecaverzum.hu és annak nyomán a magyarjelen.hu. A vízterület korábban osztrák tulajdonban volt, de mostanra a Mohosz lett az állami vagyonkezelője. 84 millió forint értékben végeztek felújításokat, 20 évre megkapták a vízjogi üzemeltetési engedélyt és 2027 végéig elfogadtatták a halgazdálkodási tervet.

A Döröskei-tó 2018-ban került osztrák magántulajdonból magyar köztulajdonba, első állami vagyonkezelője, egyben a rehabilitációt célzó MAHOP projekt kidolgozója, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság volt. A Mohosz 2021-ben lett a tó állami vagyonkezelője, és ezt követően az elnyert, mintegy 64 millió forintos MAHOP-projekt új gazdája is.

A Vas vármegyei Döröskei-tó a község határában található, ahol a Bogrács-patak vizét 1976-ban tóvá duzzasztották. A terület évtizedekig turisztikai központként, fürdésre, pihenésre szolgált, végül osztrák kézbe került. A víztározó szerves és meghatározó részét képezi a Rába és Csörnöc-völgy és a Kemeneshát találkozásánál elhelyezkedő jellegzetes nyugat-dunántúli tájnak.

A tó műszaki létesítményeinek felújítása előtt a tó teljes leürítésére és szakszerű lehalászásra, halmentésére is sor került, amelynek keretében a pályázati célokkal összhangban 3413 kilogramm vegyes korosztályú ezüstkárász szakszerű eltávolítása is megvalósult.

A műszaki felújítási munkálatok bruttó 84 millió forintba kerültek, ebből a MAHOP biztosított közel 64 millió forintos EU-s és hazai támogatást. A projekt eredményeként a tó vízjogi üzemeltetési engedélyt kapott 20 évre, majd a következő mérföldkőként elkészült a tó halgazdálkodási terve, amelyet a szakhatóságok 2027. december 31-ig jóváhagytak.

A hatályos halgazdálkodási tervvel összhangban megérkeztek a tó első új „lakói”, összesen 468 kilogramm 4-5 kilogramm közötti extra pontyok formájában.

Dománé Tóth Erika, Döröske polgármestere hangsúlyozta: az önkormányzat, a falu lakossága és az üdülőtulajdonosok is örülnek a tóval kapcsolatos pozitív változásoknak.

THE 2024 IXTH INTERNATIONAL HETHLAND BALATON FEEDER CUP ENTRY GATE IS OPEN!

Dear Fishing Friends!

It is only a few months since this year’s International Hethland Balaton Feeder Cup, which is always of great interest, took place and the ink is still dry on the certificates and the excellent summary has been broadcasted on Fishing & Hunting Television, but we are already enthusiastically organizing the 9th edition of the 2024 competition.

This year, in 2023, with the participation of nearly 100 competitors from five countries, we held the event without any interruptions and after its success, there is no question that in 2024 – well, already this year – we will start again to organize the IX International Hethland Balaton Feeder Cup here in the fabulously beautiful town of Zamárdi.

Taking into account the regulations and predetermined dates for national and international competitions,

we have decided that the IX International Hethland Balaton Feeder Cup will be held on 10-12 May 2024.

This time we are preparing for an even longer stretch of beach, more competitors and a bigger event than ever before! But that’s just the competition itself, and what’s more!

Of course, as always, we are also thinking of the upcoming generation of anglers, so the outsourced teaching day will take place on the preceding Wednesday, the morning of 8 May. This open day will mark the start of a series of programmes, which will once again provide students with an active and colourful programme of activities to learn about fish conservation, nature protection and other aquaculture-related topics. But to put their skills into practice, young anglers will also have the chance to take part in our now-established children’s fishing competition over the weekend.

In addition to all this, we would also like to introduce you to some new features, as an international competition is not only about competition, but also a useful experience for even the most experienced anglers. That’s why we’re also organising some interesting professional lectures with speakers whose ideas and advice are worth trying out. And speaking of trying out, have you ever thought how much more effective it would be if you could immediately try out the equipment, tools, bait, etc. that you like? From Wednesday onwards, our exhibitors will be bringing you the best rods, reels, lines, bait, etc. that an angler could possibly need. So all this starts at the same time as the other activities, before the tournament actually starts!

But that’s not all!

The International Hethland Balaton Feeder Cup has always been outstanding in the way it has increased the number of prizes and gifts to be won year after year, not to mention that we always make sure that no competitor who has made it through the training day and the two days of competition goes home without an impressive trophy and valuable prizes!

Last year, the KM-300 rubber scooter offered by the Kolibri Rubber Scooter Webshop was a great success and was found by a raffle. It is planned that this year there will be one more who will be favoured by Fortuna, and what’s more! Now we’ve dreamed bigger than ever for you!

We will keep you informed about the competition: from the application procedure and technical conditions to the detailed programme, the prizes and the gifts to be drawn. Follow our news page, our Facebook page and you’re guaranteed not to miss a thing!

And here’s the first and one of the most sensational pieces of information!

Three lucky anglers will have the chance to discover the breathtaking world of Italy’s ponds and rivers, each with a 1-week catfishing trip! If you want to be in the hat to be drawn for these winners, all you have to do is put yourself out there and fish a good one on Friday training day and the two days of the competition!

And just to let you know: our surprises aren’t over yet, there are plenty of valuable prizes waiting for you!

The venue (Hethland Resort Zamárdi 8621, Kiss Ernő utca 3.), the technical rules, the sportsmanship, the great atmosphere, the Esemiszom-dinom-danom and the entry fee, which will be 40.000 HUF in 2024 as it was last year.

We will keep you updated with detailed programmes, rules and more new information!

In the meantime, if you haven’t already, bookmark our website in your Favourites and follow our social media page:

https://hethlandfish.hu/
https://www.facebook.com/hethlandfish

Have more questions? Want to sign up now and secure your place in the competition? We are waiting for your mail and your entry at kovacs.flora@hethland.hu!

Entry fee 40.000 HUF/person, which should be transferred to the following bank account:

  • Hethland Ltd.
  • Hetland, OTP Bank NyRT.
  • Bank account number: 11735177-20000095
  • Please write the following text in the message field:
  • Feeder2024 + name of competitor

130 kilós halat fogtak Texasban, rekordot döntött a horgász

Óriási aligátorhalat fogtak ki Texasban, amellyel megdőlt egy horgászrekord – adta hírül az origo.hu.

Mint írják, a Kentuckyban élő Art Weston Kelet-Texasba utazott, hogy egy szakértő hivatásos horgász, Kirk Kirkland kapitány segítségével kifogjon egy aligátorhalat.

Szeptember 2-án Weston csatlakozott Kirkland-hez és kihajóztak a Sam Rayburn-tóhoz egy hatalmas hal kifogásának reményében.

Ez az egyik olyan faj, amelyért a világ minden országából utaznak az emberek, hogy kifoghassák, és nekünk van a legjobb állományunk itt, a Trinity folyóban

– mondta Kirkland.

Weston és Kirkland csaknem három órán át küzdött a horogra akadt hallal.

Mindkét férfi tudta, hogy valami nagyméretűvel van dolguk, az azonban csak több, mint két óra után tudatosult bennük, hogy valójában milyen hatalmas állatot próbálnak kihúzni a vízből.

Miután a horgászok visszatértek a nagy fogással a partra, megtippelték, hogy mennyi lehet a hal súlya.

MEGDÖBBENTEK, MIUTÁN LÁTTÁK, HOGY A SZÁM ELÉRTE A 128 KILOGRAMMOT, AMI EGY ÚJ REKORDOT DÖNTÖTT MEG.

A hal 254 centiméter hosszú volt.

A mérés és a közös fotó után Weston és Kirkland visszaengedték fogásukat a vízbe – írja a Fox News.