Így láttátok Ti – Bathó János élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Következzen most Bathó János visszaemlékezése.

„Véget ért az év, általam talán legjobban várt versenye, a IX. HETHLAND Nemzetközi Feeder Kupa.
Sajnos nagyon rövid időm volt a felkészülésre, mindössze pénteken reggel, a kötelező edzésre érkeztem.
A felkészülési időt picit kitoltam, rendbe kellett tenni a cuccaim.
Etetőanyagnak első körben egy jövő évi, jelenleg tesztkaját kevertem, 1kg kaja + 1kg sötét nehéz agyag arányban.
Mit mondjak, mind állagra, mind fogósságra igen jónak bizonyult.
Mikor elfogyott, kevertem egy SPM+agyag keveréket, hogy lássam a változást. Hát, ez is adta a halat.
A felszerelésről: hosszúelőkével készültem, 30-40g window és alagút kosarakkal, fonott főzsinórral, erőgumival.
Szerencsére, már az edzésnapon látszott, hogy keszeges verseny lesz végre.
Amit meg kellett oldani, az a sneci volt. Az általam meghorgászott 35m-en komoly felhők gyűltek össze, ami minden behulló csalit megtámadott.
Erre 2 megoldást találtam.

Le kellett rövidíteni az előkét annyira, hogy a kosár áthúzza a sneci rajon a csalit, méghozzá gyorsan.
Ezzel vigyázni kellett, mert ha túl rövid lett az előke, akkor a dévér nem ette meg a csalit. Ráadásul nekem így is sokszor elcsipkedték a gilisztát, így mire leért a horog a fenékre, gyakran már üres volt.

Adni kell olyat a snecinek, amit jobban szeret, mint a gilisztát.
Ez úgy nézett ki, hogy amikor fogtam egymás után 2 snecit, dobtam az etetőbottal 1-2 kosárnyi kaját, bőven megszórva csontival, pinkivel. Ez lefoglalta a sneciket.

Első Forduló

Kockáztattam picit, ami az etetőanyagot illeti. 2kg tesztkaját kevertem 1kg Big Bream-mel, illetve 3kg agyaggal.
Utólag átgondolva, a lehető legjobb döntés volt.
A verseny kezdetén elkezdett fújni a szembeszél, ami a Balatonon csak jót jelent. Viszont nagyon lassan indult nálam a halfogás, 2 óra után mindössze 5 keszegem volt, amitől nem volt őszinte a mosolyom.
Változtatni kellett. Mindössze az ütemet gyorsítottam fel 45-60mp-re.
Szépen összeállt a hal, a forduló végére 11+kg gyűlt össze a haltartóban. Ezzel sikerült megnyerni a szektort. Jó kezdés!


Második Forduló

A kaja ugyan az, mint az első fordulóban, az ütem is mint ott, kb 1 perces. Gyorsan jött az első pár hal, majd elkezdtek lepattogni a horogról.
Egy rakás horog/előkehossz variációt kipróbáltam, a rengeteg halvesztés miatt. Sajnos csak az utolsó órában találtam rá arra a kombóra, ami stabilan adta a halat, minimális vesztéssel.
Emiatt esélyem sem volt a szektort megnyerni, sőt, max 3-asra tettem magam a forduló végén.
Szerencsére, a megfogott, közel 13kg keszeg a szektorom második helyére is elég lett, így a két nap alatt 3 gyűjtött ponttal végeztem… meg még 4 másik versenyző is, így 5-ös holtverseny alakult ki a dobogó 3. fokáért. A két nap alatt fogott súlyom kevés volt a dobogóhoz, de így is az 5. helyen sikerült végeznem, ami egy 90 fős, nemzetközi mezőnyben azért nem rossz.
Gratulálok a dobogósoknak és mindenkinek aki végig horgászta ezt a nem könnyű versenyt!
Jó volt találkozni régi ismerősökkel, beszélgetni a fordulók előtt, után, közben.
Szerintem ez a verseny az egyik legjobb hangulatú, tényleg baráti verseny, ahol bárkitől számíthatsz segítségre, akár ismerted korábban, akár nem. Nagy kincs ez a mai világban.
Köszönet a szervezésért és a jó kajákért!
Találkozunk 2025-ben, a tizediken!
Addig is görbüljön mindenkinek!”

Így láttátok Ti – A Nexus Fishing élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Következzen most a Nexus Fishing csapatának visszaemlékezése.

„2024. 05.10-12. – IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa – Zamárdi Balaton

A hétvégén a csapat nagy része festői környezetben horgászhatott a Hethland Feeder Kupán Zamárdiban. A jó időnek és szélnek köszönhetően igazi keszeges verseny volt, ahol az alábbi eredmények születtek a 90 induló között:

Forgó Attila – 16.070g 7 pont – összetett 16.
Zoltán László – 12.530g 7 pont – összetett 18.
Zelenák György – 15.650g 8 pont – összetett 20.
Tóth László – 9.605g 14 pont – összetett 41.

Részletes eredmények az fcms oldalán is megtalálhatók:
https://www.fcms.hu/eredmeny/580702

Gratulálunk a fiúknak, a helyezetteknek és köszönet a versenyszervezőknek!”

Nincs tökéletes tett, csak tökéletes szándék

Kedves Horgásztársak!

A Hethland csapata mindig is elkötelezett támogatója, barátja volt mind a horgászoknak, mind a halaknak. A tegnapi nap folyamán a legjobb szándék vezérelt bennünket, amikor a nyugdíjas házaspár férfi tagjának hétvégi fogásáról fotókkal és egy rövid szöveggel beszámoltunk. A néhány mondatos képes poszt a horgász és a kedves párja beküldött anyagai alapján készült és örömmel osztottuk meg a szóban forgó sikert, melyre a szerencsés horgász olyannyira büszke volt.

Szavait nem tisztünk megkérdőjelezni és felülbírálni, még akkor sem, ha felmerülhet, hogy a horgász nem helyesen olvasta le a hal súlyát és bizonyos, a pontyok védelme érdekében hozott szabályozásról megfeledkezett, gondolunk itt a pontymatrac használatára például.

A kialakult negatív hozzászólások, észrevételek, melyeket utólag is köszönünk, hiszen örülünk, hogy követitek, olvassátok az oldalunkon megjelent írásokat és odafigyeltek, számunkra is tanulságos esetként szolgálnak. Így a továbbiakban beküldött horgászélmények, sikerek kapcsán is tisztelettel arra kérünk mindenkit, hogy egyrészt minden tekintetben a halak védelmére hozott rendeletek, szabályozások szerint járjon el és beszámolóját is annak megfelelően küldje el részünkre. Mindemellett pedig hangsúlyozzuk, minden véleményt szívesen fogadunk, legyen az pozitív vagy negatív, ugyanakkor tartsuk tiszteletben egymást és sportszerűen járjunk el. Előre is nagyon köszönjük.

Horgászbaráti üdvözlettel: a Hethland csapata

Orbitális méretű harcsát fogott a szerencsés horgász

Nem mondhatjuk, hogy a kezdők szerencséje volt, hiszen Imre Lajos egészen 5 éves kora óta horgászik, édesapjától leste el a halfogás csínját-bínját. Élete első és egyben gigantikus méretű harcsáját kapta csalivégre a napokban és erről több képet is megosztott a legnépszerűbb közösségi oldalon. 

Continue reading „Orbitális méretű harcsát fogott a szerencsés horgász”