„Nem is az én halam, csak találtam” – mondta a pontyok sorsáért aggódó horgász

Az emberi leleményesség határtalan, erre szolgáltatott újabb bizonyítékot egy horgász, aki elképesztő és nehezen hihető történettel rukkolt elő, amikor találkozott a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének halőreivel – adta hírül a pecaverzum.hu. 

Történt ugyanis, hogy június 9-én, pénteken délben a Keleti-főcsatorna III-as szakaszán vontak ellenőrzés alá egy személyt. A férfi a szövetség beszámolója szerint kerékpárral közlekedett, és a nála lévő vödörben egy hat kilogramm körüli tőponty volt.

Az illető ekkor hozakodott elő a nem mindennapi sztorival, és elmondta, hogy a halat egy horgászhelyen lekötve találta, nem az övé. Mivel szerinte a hal nagyon rossz állapotban volt, úgy gondolta, hazaviszi.

Beszámolt arról is, hogy habár rendelkezik érvényes engedéllyel, de nem horgászott, majd megismételte, hogy a ponty nem az ő hala.

A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége azt közölte, hogy férfival szemben eljárás indult.

„Már megint egy „becsületes” megtaláló” – ezt a címet adta közleményének a szövetség, utalva talán arra, hogy nem ez volt az első ilyen eset.

Május végén számoltunk be arról, hogy Hajdú-Bihar vármegyében a halőri ellenérzések során minden hatodik horgásszal problémák adódtak.

 

Érdemes busára horgászni Látóképen, egy 45 kilós példány is ezt bizonyítja

Egy 45 kilogrammos busa akadt horogra Látóképen, amit végül nem is engedtek vissza, mivel szabályosan fogták, és inváziósnak számít – olvasható az index.hu hasábjain.

A Látóképi-tározó Facebook-oldalán megjelent beszámoló szerint a hosszú hétvégén Babotán József a tó egyik legmélyebb részét választotta horgászatának helyszínéül, itt próbálta kapásra bírni a pontyokat.

A horgászkaland igazán nagy slusszpoénnal zárult, nem várt óriással hozta össze a szerencse. Közel félórás fárasztás és jó pár méter zsinór kellett ahhoz, hogy horgára akadjon a „monstrum”. A helyszíni mérlegelés után kiderült, hogy a hal súlya 45 kilogramm volt.

Érdekességként megjegyzik, hogy egyik horgásztársuk tavaly májusban ugyanezen a helyen egy közel 50 kilogrammos harcsát fárasztott ki sikeresen. Mivel a halat szabályosan fogták, a horog a szájába akadt, így a szabályok értelmében nem is engedték vissza a vízbe, ugyanis a busa inváziósnak számít.

Pecaverzum megtudta, a Látóképi-víztározón nagyon kevesen horgásznak busára, pedig lenne értelme. Ezt bizonyítja a mostani fogás, és az is, hogy tavasszal rendszerint szoktak felszínre kerülni 60-65 kilós busatetemek.

Élete halát, egy igazi ritkaságot fogott ki egy szerencsés horgász a Dunából

Különleges hírről számolt be a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a Facebookon. Egy horgász ugyanis egy nagyon ritka halat fogott ki a Dunából – olvasható a femina.hu hasábjain.

Continue reading „Élete halát, egy igazi ritkaságot fogott ki egy szerencsés horgász a Dunából”

Több mint 2,5 méteres és 111 kg-os, mi az? Hazánk második legnagyobb harcsája!

Száz kilónál is nagyobb halat fogott ki egy horgász a nemesnádudvari Tőzeges-tóból, az óriási harcsa Magyarország második legnagyobbja. A nem mindennapi kapás mindössze két kilóval maradt el az abszolút rekordtól – olvasható az Index hasábjain. 

Kiss Ferenc horgász május 30-án este hét óra körül tenyereskeszeggel akasztotta horogra Magyarország második legnagyobb harcsáját a nemesnádudvari Tőzeges-tóból.

A horgász – ellentétben a tó közösségi oldalán megjelent adatokkal – elmondta,

A HAL 111 KILOGRAMMOT NYOMOTT, HOSSZA PEDIG 251 CENTIMÉTER VOLT.

A horgász a Pecaverzumnak úgy nyilatkozott, amint látta, hogy kapása van, egyből csónakba pattant, és úgy kezdte meg a fárasztást.

Behúztam a lábam közé a botot, és leszúrtam a karót, mert ha ezt nem teszem, még mindig csónakáznánk. Több helyre is beakadt, de felfűzni sehová sem tudta magát, így mindig sikerült kibogozni valahogy

– mondta Kiss Ferenc tógazda.

A horgász elmondta, a halat visszaengedték a vízbe, bár utólag megbánta a döntést.

„Visszaengedtük, de nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert ezek a példányok nagyon sok halat fogyasztanak. Már rájöttem, hogy az ekkora harcsák ilyen vizekben nem kicsi károkat okoznak. Korábban tettünk a tóba gyönyörű, tenyeres sügéreket több millió forintért, és a ragadozóhalak két hét alatt kiették őket ” – árulta el Kiss Ferenc, aki nem tervezi, hogy bejelenti a fogást a Magyar Országos Horgász Szövetség rekordlistájára.

A napokban megújított rekordlistán harcsakategóriában Kovács Gábor áll az első helyen egy 113 kilós, 230 centiméteres példánnyal, amelyet 2010. május 10-én akasztott horogra a Töröcskei-tónál.

Új tantárgyként jelenhet meg a magyar általános iskolákban a horgászat

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Országos Horgászszervezeti Központjának (OHSZK) főigazgatója, Dérer István megerősítette, továbbra is céljuk – más országokhoz hasonlóan –, hogy az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással (a már kifutó kerettantervekhez hasonlóan), a helyi tanrend részeként legyen az általános iskolai oktatás része Magyarországon is a sporthorgászat – számolt be a Bors

Continue reading „Új tantárgyként jelenhet meg a magyar általános iskolákban a horgászat”

A Magyar Országos Horgász Szövetség: szenzációs magyar siker, szomorú epilógussal

2023. május 26-27. között Franciaországban Toul városa mellett, a Mosel-folyón került megrendezésre a XV. Veterán, a V. Masters és a XXIV. Mozgáskorlátozott Világbajnokság. A Francia Sporthorgász Szövetség (FFPS) szervezésében lebonyolított világbajnokságokon ezúttal 22 nemzet 38 csapata mérette meg magát. A tavalyi szegedi VB eredményét is felülmúlva a magyar nemzeti válogatottak sporttörténelmi sikert elérve mindhárom szakágban világbajnoki címet szereztek, ráadásul emellett egyéni arany- és ezüstéremnek is örülhettünk – olvasható a Magyar Országos Horgász Szövetség hivatalos sajtóközleményében

Continue reading „A Magyar Országos Horgász Szövetség: szenzációs magyar siker, szomorú epilógussal”

A világ legnagyobb giga-mega harcsáját fogta ki egy olasz horgász

Elmondása szerint az elvesztésétől való félelem miatt majdnem pánikba esett, hiszen 23 év alatt sosem látott még ilyen óriási halat . olvasható a liner.hu oldalán.

Egy olasz horgász, Alessandro Biancardi teljesen megdöbbentette az egész horgászvilágot, ugyanis néhány nappal ezelőtt egy 285 centis harcsát fogott ki, amikor a Pó folyónál horgászott, s ez azt jelenti, hogy 4 centivel megdöntötte a korábbi világrekordot.

„Csendben közelítettem meg az első helyet és néhány dobás után jött az erőteljes kapás, a hal néhány másodpercig mozdulatlan volt, mielőtt kimerítő küzdelembe kezdett volna az erős áramlatok és sok víz alatti akadály között”

– írta beszámolójában.

Majd azzal folytatta, miszerint 40 végtelen percig küzdött a példánnyal, s amikor először felbukkant a felszínre, akkor tudatosult benne igazán, hogy egy „szörnyeteg” akadt a horgára, amitől teljesen elborította az adrenalin – írta a hirado.hu.

„Az elvesztésétől való félelem miatt majdnem pánikba estem, hiszen egyedül kellett szembenéznem a legnagyobb harcsával, amit az elmúlt 23 év során láttam”

– fogalmazott, kiemelve, hogy később szerencsére jól végződött a történtet.

Biancardi arról is szót ejtett, miszerint később visszaengedte a halat a vízbe, hogy „másnak is akkora örömet okozzon, mint neki, ha sikerül elkapnia”. Majd hozzátette, a harcsa méreteit tíz szemtanú igazolásával rögzítették, és hamarosan hivatalosan is a világ legnagyobb kifogott harcsájaként tartják majd számon.

Borítókép: Facebook/Madcat

Rengeteg az orvhalász a Balatonnál, legutóbb két év börtönt szabtak ki

Az orvhalászat csaknem fele a Balatonhoz köthető, s az elkövetők leggyakrabban tiltott módon vagy eszközzel, például gereblyézve, emelőhálóval vagy sorhoroggal fogják a halakat. Legutóbb Zamárdiban buktak le – írja az infostart.hu.

Continue reading „Rengeteg az orvhalász a Balatonnál, legutóbb két év börtönt szabtak ki”