Parádés pontymentést hajtottak végre a fővárosi halőrök

Folyamatosan figyelték a Duna által elöntött természetes ártereket a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének (Főhesz) halőrei, akik most dupla sikert értek el, ugyanis kiszáradó kubikgödrökből az őshonos anyahalakat és azok ivadékait is megmentették, és visszahelyezték a folyóba – adta hírül a Pecaverzum.hu. és általa a magyarhirlap.hu.

A Főhesz májusban arról számolt be, hogy adottak a feltételek a dunai halak sikeres ívásához. A természetes árterek megteltek vízzel, és szépen zajlott is a látványos násztánc.

A halkőrök az ívási időszakban fokozottan ellenőrizték az ívóhelyeket, napi szinten akár többször megjelentek nappal és éjszaka is, őrizték és biztosították a halak nyugodt és minél sikeresebb szaporodását.

A folyamatos kontrollnak köszönhetően arra is fel voltak készülve, hogy ha visszahúzódik a víz, akkor elkezdjék kimenteni és visszahelyezni a halakat a folyóba, először az anyahalakat, majd az ivadékokat.

A Főhesz legfrissebb híradása alapján a Duna visszahúzódása már elkezdődött a Vác és Szob közötti szakaszon, így a halőröknek ismét akadt feladatuk.

A folyóvíztől elzáródó kubikgödrökben, mélyebben fekvő öntésterületeken „fogságba esett” halak kimentését végezték el.

Rengeteg pontyivadék, kis csukák, domolykók, jászkeszegek és hat-hétkilós pontyok is akadtak bőven, amelyeket halőrök háló segítségével emeltek ki.

A kimentett halakat áthelyezték a Dunába.

Élete halát, egy igazi ritkaságot fogott ki egy szerencsés horgász a Dunából

Különleges hírről számolt be a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége a Facebookon. Egy horgász ugyanis egy nagyon ritka halat fogott ki a Dunából – olvasható a femina.hu hasábjain.

Continue reading „Élete halát, egy igazi ritkaságot fogott ki egy szerencsés horgász a Dunából”