A Magyar Országos Horgász Szövetség: szenzációs magyar siker, szomorú epilógussal

2023. május 26-27. között Franciaországban Toul városa mellett, a Mosel-folyón került megrendezésre a XV. Veterán, a V. Masters és a XXIV. Mozgáskorlátozott Világbajnokság. A Francia Sporthorgász Szövetség (FFPS) szervezésében lebonyolított világbajnokságokon ezúttal 22 nemzet 38 csapata mérette meg magát. A tavalyi szegedi VB eredményét is felülmúlva a magyar nemzeti válogatottak sporttörténelmi sikert elérve mindhárom szakágban világbajnoki címet szereztek, ráadásul emellett egyéni arany- és ezüstéremnek is örülhettünk – olvasható a Magyar Országos Horgász Szövetség hivatalos sajtóközleményében

A veterán világbajnokságot a magyar csapat nyerte 30,5 ponttal, a második helyen végző 32 pontot szerző lengyel-, valamint a 34 ponttal harmadik helyen végző horvát válogatott előtt. Nemzeti válogatottunk összetétele: Végh Tamás delegáció vezető, Timár Szabolcs szövetségi kapitány, ifj. Varga József másodkapitány, Czakó János, Pausits Imre, Papp József, Timár Gábor, Varga József versenyzők, Dömötör Attila, Lőrincz Dénes, Papp-Kósa Gabriella segítők. Timár Gábor, a válogatott rutinos versenyzője bámulatos pályafutását megkoronázva egyéniben is világbajnoki címet szerzett, az ezüstérmes Branko Matijevic és a bronzérmes Marian Masewicz előtt.

A mozgáskorlátozott világbajnokságot a magyar válogatott nyerte nagy csatában 27 ponttal, a 28 pontot szerző Horvátország előtt, a harmadik helyen pedig Olaszország végzett 35 ponttal. A csapat tagjai: Horváth Gyula Gábor szövetségi kapitány, Kisjuhász Bence másodkapitány, Csala Tibor, Gurisatti Gyula, Jámbor János, Szendrei Attila versenyzők; Jámbor Dávid, Katona Máté, Szász Attila, Szűcs Tamás segítők. Csala Tibor a bronzérmeshez és a 4. helyezetthez hasonlóan szintén 4 ponttal, de kevesebb fogott súllyal az 5. helyen végzett, Jámbor János 6. lett.

A masters világbajnokságot a magyar nemzeti válogatott nyerte 40 ponttal, második a remekül hajrázó és 45 pontot gyűjtő Cseh Köztársaság csapata, harmadik helyen Szlovénia végzett 51 ponttal. Itt is született egy szép egyéni magyar eredmény. A világbajnok Miroslav Melcher (Cseh Köztársaság, 5 pont) mögött azonos pontszámmal – csupán pár dekagrammal lemaradva – Erdei Attila Csaba ezüstérmes lett. A magyar csapat összeállítása: Barna Szilárd csapatvezető, Timár Dániel szövetségi kapitány, Vörösházi György másodkapitány, Ambrus Tibor, Erdei Attila Csaba, Faragó Róbert, Heimann József, Holler László versenyzők; Faragó Róbertné Erdélyi Mária, Lékai Beáta, Tóth Szilvia segítők.

A MOHOSZ ezúton is szintén megköszöni a nemzeti-, valamint a „Magyar Csapat” szakszövetségi sporttámogatási rendszer partner minisztériumainak (AM, HM), szervezeteinek és cégeinek a támogatását, továbbá a csapatok felkészülésében közreműködő valamennyi munkatárs, önkéntes segítségét. Minden magyar versenyzőnek és sportvezetőnek szívből gratulálunk a kiemelkedő szerepléshez!

A képek egyenként rájuk kattintva nagy méretben is megtekinthetők:

Sajnos ezúttal a sikerek fényére szinte rögtön egy nem várt, súlyos árnyék is vetült, ugyanis Dömötör Attila segítő (hivatalos csapattagként a sportolót koordináló, szintén sportoló technikai háttérember) közvetlenül a hazaérkezése után rosszul lett és életét a mentőszolgálat kiérkező, mindent megpróbáló munkatársai sajnos a legnagyobb igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni. Emlékét valamennyien megőrizzük és a MOHOSZ külön fog intézkedni sporttársunk méltó búcsúztatása érdekében.

Temetése 2023. június 09-én délután 15 órakor lesz Szekszárdon, az újvárosi temetőben. 

Forrás: OTS/MOHOSZ Sajtóközlemény

Megosztás:

Előző posztjaink:

Lépjen kapcsolatba velünk!

For Blogs