Óriási dévérkeszeg kapott rá a szilikonkukoricára a Kis-Rábánál

Jókora méretű dévérkeszeget fogott ki egy horgász szeptember 9-én, szombaton a Kis-Rábánál – adta hírül az index.hu. Mint írják, Varga Zsolt pontos mérést nem végzett, de több mint négykilósra saccolta az állatot.

Varga Zsolt feleségével pecázott a Nicki Műgátnál, amikor horgára akadt egy hatalmas méretű dévérkeszeg.

A horgász a Pecaverzumnak elmondta, reggel fél 8 körül fogta ki a halat, amelyet ananászos szilikonkukoricával sikerült horogra csalnia. Mint mondta, pontosan nem tudni, hogy mekkora volt az érintett példány.

Sajnos nem táráztam ki a mérleget, úgyhogy csak hozzávetőleges információval tudok szolgálni, de levonva a vizes mérlegelőt, a tömege 4-4,15 kiló között lehetett

– árulta el a horgász, aki a dévérkeszeg hosszát nem mérte meg. Elmondása szerint, miután készített pár fotót a nagy méretű hallal, visszaengedte azt a vízbe.

A hivatalos országos rekordot egy 6,02 kilós, 63 centis dévérkeszeg tartja, amelyet szintén a Rábából fogott ki Kiss Ferenc horgász még 2014 novemberében.

Terepjáróval vitték haza Tokaj mellől a gigantikus harcsát

Akkora harcsát fogott ki a Bodrog-folyóból egy horgász, mellyel jó eséllyel országos rekordot is dönthetett. A gigantikus hal nem fért be a horgász autójába, így terepjárót kellett a helyszínre hívni, hogy hazavihesse a zsákmányt.

T. Gergő március 27-én fogta ki az impozáns méretű harcsát Tokaj környékén – olvasható az index.hu hasábjain.. A horgász csak a napokban, barátai unszolására osztotta meg történetét és a halról készült fotókat a Pecaverzummal.

Mivel az állat pontos tömegének meghatározására nem állt rendelkezésre megfelelő mérőeszköz, így csak a horgászok becslésére lehet hagyatkozni.

ESZERINT A HARCSA SÚLYA TÖBB, MINT 120 KILOGRAMM

A hivatalos országos rekordot Kovács Gábor tartja, aki 2010. május 10-én fogott ki egy 113 kilogrammos, 230 centiméteres harcsát a Töröcskei-tónál. Ha Gergő pontosan lemérte volna a bodrogi harcsát, és hitelesíttette volna azt a Mohosszal, minden bizonnyal elnyerte volna az első helyet.

A három és fél órán keresztül fárasztott hal szája Gergő elmondása szerint akkora volt, hogy „egy focilabda gond nélkül bezuhant volna rajta a gyomrába”.

A 256 centiméter hosszú harcsa nem is fért be a horgász autójába, így hívnia kellett egy terepjárót, hogy hazavihesse. A hal feldolgozása után mintegy 80 kilogramm filét kaptak.

Borítókép: Pecaverzum

Méreten felüli pontyot kötött le és aztán el a szabálytalankodó horgász

A Tisza Horgászegyesület tájékoztatása alapján az eljárás alá vont horgász megtartható méret feletti pontyot zsákmányolt, amelyet a nádasban elrejtve lekötött – számolt be róla a Pecaverzum és annak nyomán a hellovidek.hu.

Szeptember 8-án, pénteken a Tisza Horgászegyesület halőrei időben kapott sporttársi bejelentés alapján többszörös, súlyos szabálytalanság elkövetése közben értek tetten egy csónakos horgászt az Alcsi Holt-Tiszán – írta meg a Pecaverzum.

A Tisza Horgászegyesület tájékoztatása alapján az eljárás alá vont horgász megtartható méret feletti pontyot zsákmányolt, amelyet a nádasban elrejtve lekötött.

A halőrök megtették a bizonyítékok alapján a feljelentésüket. A szabálytalan horgász várhatóan többéves eltiltásra számíthat az Alcsi Holt-Tiszán – közölte a Tisza Horgászegyesület.

A lap videót is közölt arról, hogyan is volt lekötve a hal:

Illegális faházakban zajlik a horgásztatás a Balatonon

Két faház „nőtt ki” Vonyarcvashegyen a vízügy fennhatósága alá tartozó zagytér partjánál tavaly tél óta, amelyek tulajdonosai elkergetik a környékről az arra járókat. Augusztus végéig kaptak határidőt, hogy elbontsák a házakat, különben az önkormányzat, a vízügy, a rendőrség, valamint a vízi és szárazföldi polgárőrség teszi meg összefogva – számolt be a település polgármestere a HírBalatonnak, olvasható a Pecaverzumon megjelent írásban és annak nyomán a magyarhirlap.hu hasábjain.

Pali Róbert elmondta, miután bejelentést kapott arról, hogy az állami tulajdonú partszakaszon két engedély nélküli faház használói nem engedik arra sétálni, ott horgászni az embereket, maga is a helyszínre ment.

Az ott tartózkodók őt is számon kérték, mit keres ott. A házak körül horgászsátrakat, autókat is látott. Fotókat készített, és bejelentést tett, amire a vízügy példás gyorsasággal reagált, felszólítva a faház tulajdonosait a bontásra, miután elutasította a fennmaradás iránti kérelmüket.

„A pofátlanság teteje, amit itt csináltak. Óriási biznisz a horgásztatás, lehet szabályosan is csinálni, mi azokat támogatjuk, akik így teszik. Csak összefogással lehet és kell rendet rakni a Balatonon, ami nálunk már így zajlik”

– fogalmazott.

Kerekes Péter, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület elnöke arról számolt be, hogy három esetről is tud, amikor az engedély nélküli faházak környékére tévedőket megfenyegették az ott lévő emberek, hogy többet ne menjenek arra.

Tudomása szerint „szombathelyi, 30-40 év körüli, kopasz, kigyúrt” férfiak a fenyegetők, a faházakat pedig jó pénzért ki is adták bérlőknek.

„Eldurvult a helyzet a Balatonon gyerekkorom óta. Ha nem is tudjuk sokszor visszaállítani az eredeti állapotot, meg kell tenni mindent a Balatonért, ami mindenkié”

– mondta a vízi polgárőr, utalva az illegális építményekre, stégekre, feltöltésekre, nádpusztításokra is.

Pali Róbert emlékeztetett arra, hogy települése az elsők között volt, amely összefogva a vízüggyel és a vízi polgárőrökkel tavaly megszabadította a Balaton Vonyarc előtti részét a szabálytalan horgászkaróktól, amit idén megismételtek.

Borítóképünk illusztráció.

Tömegesen pusztulnak a halak a Kis-Dunában

Az elmúlt napokban közel hat tonna hal pusztult el a Kis-Duna vizében, a kárt körülbelül 167 ezer euróra becsüli a Szlovák Horgászszövetség. A tömeges pusztulásról kedden szerzett tudomást a pozsonyi környezetvédelmi felügyelőség. Szakemberek szerint a pusztulás oka az éghajlati tényezőkben keresendő – jelent meg az index.hu hasábjain. 

Tömegével pusztulnak a halak a Kis-Dunában, a tetemeket folyamatosan gyűjtik. A Szlovák Környezetvédelmi Felügyelet (SIZP) figyeli a helyzet alakulását, és fotódokumentációt készítenek az elpusztult halakról, hogy megállapíthassák, mely fajokat érintheti a pusztulás – írja az Új Szó.

A  SIZP folyamatosan vizsgája a vízminőség romlásának mértékét, és eddig azt állapították meg, hogy az éghajlati tényezők együttes hatása okozhatja ezt a drasztikus romlást.

Az ok konkrétan a tartósan magas hőmérséklet az augusztus 23. és 28. közötti időszakban, az intenzív esőzés augusztus 29-re virradó éjszaka, amikor a vereknyei (Vrakuna) központi szennyvíztisztító telepről szennyvíz került a folyóba a mechanikai tisztítás után

– magyarázta Dávid Vido, a felügyelet szóvivője.

Elmondta, nem újdonság a víz rossz minősége a területen, amit már a Pozsonyi Vízműveknek (BVS) is jeleztek, de sajnos azt a választ kapták, hogy a vállalat nem képes hosszú távon elvégezni a szennyvíztisztítást.

Pergetve kapitális szürkeharcsát fogtak Tolnán

2023. augusztus legvégén Wimmer Ferenc barátjával, Póta Gáborral, munka után közös horgászatra indult a Tolnai Dunáért Egyesület kezelésében lévő vízterületen- olvasható az agrojager.hu hasábjain, Dr. Szilágyi Gergely tollából.  Mint írja, a két cimbora régóta együtt horgászik. Gábor közel 40 éves tapasztalatával az egyik legtapasztaltabb szürkeharcsa horgászok egyike. Sokan kedvelik, mert a tudását meg is osztja másokkal, egyben jó tanár is. Itt, Tolnán, a 40 éves pályafutása alatt pergetve is sok harcsát fogott ki. A tárgyi tudás azonban csak az egyik faktor, minden más a szerencse kérdése. Sok minden függ a harcsáktól, mert egyes napokon nincs étvágyuk, nehéz őket kapásra bírni. 

 

Fotó: Póta Gábor – Agro Jager News

A mostani horgászatuk során, kisebb halakat céloztak meg a jól ismert gödrök környékén. Maximum 10 kilós halakban bíztak a sporthorgászok. Egy ismert mélyedés szélén Feri először megdobta a közepét, majd szakaszosan, kifelé haladva dobálta meg a vizet a gumihallal. Az ötödik dobásra nem várt kapás jelentkezett. Egyből érezte, hogy nagy halat sikerült megakasztania a 14-es fonott főzsinórral, amelyhez 40-es fluor-karbon előkét kötött.

A hat grammos jig fejjel felkínált gumihal kapásra bírta a nagytestű ragadozót, amit körülbelül 35 perc múlva sikerült megpillantaniuk. A fárasztás közben Gábor mindenre figyelt. Felvette a horgonyt, és jó tanácsokkal biztatta barátját. Több esetben kitört a hal, ilyenkor a féken csökkentve mindig engedte mozogni. A felszerelése miatt jóval óvatosabban kellett a fárasztást megoldania. A hal valamiért a csónak közelében maradt, nem indult el az akadók felé. “Húzd meg, ereszd meg” küzdelem zajlott a horgász és a harcsa között. Közel fél óra után érezni lehetett, hogy a hal is fárad. A felszínen megjelenő apró szemű buborékok mutatták, hogy a harcsának lassan elfogy az ereje. Ezután pár perccel feljött az ismeretlen óriás. Nem számítottak ilyen nagy halra. Miután a vízfelszínre került a hal, még többször kitört, mire meg lehetett fogni. A halat kíméletesen a  csónakba emelték.

Fotó: Póta Gábor – Agro Jager News

Miután a parthoz közel kormányozták magukat, segítséget kértek. Még a hosszát sem tudták önerőből megmérni, mert amit vittek mérőszalagot, jóval kisebb volt a halhoz képest. Szerencséjükre a Tolnai Dunáért Egyesület alelnöke is kint horgászott, akit megkértek, hogy hitelesítse a fogást. Takács Balázs egy csónakkal hamar a barátai segítségére sietett. A szürkeharcsa hossza elérte a 180 centimétert. A súlya, a becslésük szerint, körülbelül 40-45 kilogramm körül lehetett. Mint utólag kiderült, Takács Balázs is megdobta ugyanazt a szakaszt a barátjával, de még kapásuk sem volt, és továbbálltak. Azonban ez a harcsa vélhetően akkor még nem volt éhes. Ezek a nagytestű ragadozók a napszak bármelyik időszakában zsákmányolhatnak. Ez mindig attól függ, hogy előző nap mikor kezdtek el vadászni. Ha kora délutáni vagy este órában, akkor már kora délután rabolhat. Egy nagyobb hidegfront szinte minden esetben meghozza az étvágyukat.

A TDE vízterületén ekkora harcsát pergetve még senkinek nem sikerült fognia. A fénykép elkészítése után a harcsát szabadon engedték. A fogás egyedülálló, mivel számos pergető horgász próbál nap mint nap szerencsét a Tolnai vízterületen.

Lassan véget ér a nyár, az őszi időszak talán az egyik legfontosabb időszaka a harcsahorgászoknak, mert a halak a téli hónapokra készülnek. Az óvatosságuk, a hideg beköszöntével, fokozatosan csökken. Érdemes ilyenkor kint lenni a vízparton. Harcsát egészen a nyolc Celsius vízhőmérsékletig foghatunk egy kis szerencsével – zárta beszámolóját Wimmer Ferenc.”

Elúszott a nagy fogás, egy hajszálon múlott – videóval

Pontyozós szerelékkel harcsát? Fogd meg a söröm! – videóval és galériával

A horgász pontyozásra készült, a szerelékét is ehhez igazította, de a bot és a zsinór is hősiesen állta a sarat.

A holíči Martin Tokoš tíz éve a cseh határ közelében lévő Adamovi-tavaknál nyaral. Legutóbb, amikor pontyokat akart fogni, egy 225 centis harcsa akadt a horgára – számolt be az esetről a parameter.sk és annak nyomán az agroinform.hu.

Martin rögtön az első délután megfogta élete halát egy órás küzdelem után. A 80 kilós harcsát egy barátja segített kivenni a vízből, majd miután lefényképezték, visszaengedték a tóba.

(tvnoviny.sk)

Borítóképünk ebből a galériából való, ide kattintva a többi fotót is láthatod.

Két és fél nap, 18 gigantikus méretű ponty, mindez egy helyen, Maconkán

Nem kevesebb, mint 18 fotót töltöttek fel a Maconkai-víztározó és tórendszere közösségi oldalára – olvasható a berek.hu oldalán. Mint írják, ezek mindegyikén bőven 10 kiló feletti ponty látható és mindegyiket egy horgász akasztotta meg két és fél napos „vadászat” során, szúrta ki a Sokszínű Vidék.

Farkas Viktor két és fél napos horgászata során 18 darab olyan halat emelt a partra, amelyik felkerült a maconkai rekordlistára. A pecás egy koi pontyot, egy „spanyol” pontyot, három tükör pontyot, öt tőpontyot és nyolc nyurgapontyot fogott ki. Az utóbbi „kapások” közül egy 15,75 kilogrammos kopoltyús volt a legnagyobb, míg a tőpontyok legtermetesebb darabja 16,37 kilogrammot nyomott a mérlegen.

A Maconkai-víztározón vezetik egyébként Európa legnagyobb édesvízi rekordlistáját, amelyen több mint 6000 horgász közel 49 ezer rekordfogás található meg.

Eltűnőben

A kihalás szélén álló lápi pócot részletesen bemutattuk már egy korábbi cikkünkben. Arról is beszélni kell, hogy más állatok is a kihalás szélére sodródtak! Európában minden ötödik madárfaj a kihalás szélén áll. A ritka rózsaszín leguánból pedig már kevesebb mint 300 egyed él. A kontyos lunda már lényegében az eltűnés szélén áll. De a kutatók szerint emlősfajok százai halhatnak ki az elkövetkező 80 évben, a koalákat például a stressz fenyegeti a leginkább. Így például 30 éven belül eltűnhet a mezei hörcsög, de akadnak jóhírek is, például a kihalás szélén álló jávai orrszarvú állománya lassan növekszik, de Ausztráliába is telepítik vissza a kihalt tasmán ördögöt.

Maconka gigantikus ponty

(Sokszínű Vidék)

Fotó: Maconkai-víztározó és tórendszere

Egymillió forintot hozott az aranyhal a fiatal horgásznak a SZIN-en

Egymillió forint értékű aranyhalat fogott Smányi Szabolcs kétszeres utánpótlás-csapatvilágbajnok horgász az idei Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN). A kincset érő hal három év után akadt horogra.

A kétszeres utánpótlás-csapatvilágbajnok, egyszeres egyéni vb-bronzérmes magyar versenyhorgásznak, Smányi Szabolcsnak sikerült kifognia az egymillió forintot érő aranyhalat az 55. Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) – írja a Pecaverzum.

Mint írják, a fesztiválozóknak lehetőségük volt egy alkalommal, 60 perces összefüggő horgászatra, és a várható nyeremény pedig nem kevesebb volt, mint egymillió magyar forint. A játék augusztus 26-án, szombaton 19 óráig tartott, és a SZIN Facebook-oldalán megjelentek szerint sikerült is horogra csalni az egyedi azonosítóval ellátott aranyhalat, így gazdára talált a fődíj.

A kincset érő hal három év után akadt horogra.

Apukám által már egészen kis korom óta az életem része a horgászat. Ahogy mindenki, úgy én is a spiccbotozás rejtelmeit próbáltam először megtanulni, majd később, amikor kezembe vehettem az első rakós botomat, egyből szerelem lett. Körülbelül 10 éves koromban kezdhettem a versenyzést, és már rögtön az elsőt sikerült megnyernem a gyerek kategóriában. Ez a versenyláz azóta is kitart, és megpróbálom mindig a maximumot kihozni az adott szituációból

– nyilatkozta csapatának, a Maros Mixnek az oldalán.