Így láttátok Ti – Bathó János élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Következzen most Bathó János visszaemlékezése.

„Véget ért az év, általam talán legjobban várt versenye, a IX. HETHLAND Nemzetközi Feeder Kupa.
Sajnos nagyon rövid időm volt a felkészülésre, mindössze pénteken reggel, a kötelező edzésre érkeztem.
A felkészülési időt picit kitoltam, rendbe kellett tenni a cuccaim.
Etetőanyagnak első körben egy jövő évi, jelenleg tesztkaját kevertem, 1kg kaja + 1kg sötét nehéz agyag arányban.
Mit mondjak, mind állagra, mind fogósságra igen jónak bizonyult.
Mikor elfogyott, kevertem egy SPM+agyag keveréket, hogy lássam a változást. Hát, ez is adta a halat.
A felszerelésről: hosszúelőkével készültem, 30-40g window és alagút kosarakkal, fonott főzsinórral, erőgumival.
Szerencsére, már az edzésnapon látszott, hogy keszeges verseny lesz végre.
Amit meg kellett oldani, az a sneci volt. Az általam meghorgászott 35m-en komoly felhők gyűltek össze, ami minden behulló csalit megtámadott.
Erre 2 megoldást találtam.

Le kellett rövidíteni az előkét annyira, hogy a kosár áthúzza a sneci rajon a csalit, méghozzá gyorsan.
Ezzel vigyázni kellett, mert ha túl rövid lett az előke, akkor a dévér nem ette meg a csalit. Ráadásul nekem így is sokszor elcsipkedték a gilisztát, így mire leért a horog a fenékre, gyakran már üres volt.

Adni kell olyat a snecinek, amit jobban szeret, mint a gilisztát.
Ez úgy nézett ki, hogy amikor fogtam egymás után 2 snecit, dobtam az etetőbottal 1-2 kosárnyi kaját, bőven megszórva csontival, pinkivel. Ez lefoglalta a sneciket.

Első Forduló

Kockáztattam picit, ami az etetőanyagot illeti. 2kg tesztkaját kevertem 1kg Big Bream-mel, illetve 3kg agyaggal.
Utólag átgondolva, a lehető legjobb döntés volt.
A verseny kezdetén elkezdett fújni a szembeszél, ami a Balatonon csak jót jelent. Viszont nagyon lassan indult nálam a halfogás, 2 óra után mindössze 5 keszegem volt, amitől nem volt őszinte a mosolyom.
Változtatni kellett. Mindössze az ütemet gyorsítottam fel 45-60mp-re.
Szépen összeállt a hal, a forduló végére 11+kg gyűlt össze a haltartóban. Ezzel sikerült megnyerni a szektort. Jó kezdés!


Második Forduló

A kaja ugyan az, mint az első fordulóban, az ütem is mint ott, kb 1 perces. Gyorsan jött az első pár hal, majd elkezdtek lepattogni a horogról.
Egy rakás horog/előkehossz variációt kipróbáltam, a rengeteg halvesztés miatt. Sajnos csak az utolsó órában találtam rá arra a kombóra, ami stabilan adta a halat, minimális vesztéssel.
Emiatt esélyem sem volt a szektort megnyerni, sőt, max 3-asra tettem magam a forduló végén.
Szerencsére, a megfogott, közel 13kg keszeg a szektorom második helyére is elég lett, így a két nap alatt 3 gyűjtött ponttal végeztem… meg még 4 másik versenyző is, így 5-ös holtverseny alakult ki a dobogó 3. fokáért. A két nap alatt fogott súlyom kevés volt a dobogóhoz, de így is az 5. helyen sikerült végeznem, ami egy 90 fős, nemzetközi mezőnyben azért nem rossz.
Gratulálok a dobogósoknak és mindenkinek aki végig horgászta ezt a nem könnyű versenyt!
Jó volt találkozni régi ismerősökkel, beszélgetni a fordulók előtt, után, közben.
Szerintem ez a verseny az egyik legjobb hangulatú, tényleg baráti verseny, ahol bárkitől számíthatsz segítségre, akár ismerted korábban, akár nem. Nagy kincs ez a mai világban.
Köszönet a szervezésért és a jó kajákért!
Találkozunk 2025-ben, a tizediken!
Addig is görbüljön mindenkinek!”

Így láttátok Ti – A Nexus Fishing élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Következzen most a Nexus Fishing csapatának visszaemlékezése.

„2024. 05.10-12. – IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa – Zamárdi Balaton

A hétvégén a csapat nagy része festői környezetben horgászhatott a Hethland Feeder Kupán Zamárdiban. A jó időnek és szélnek köszönhetően igazi keszeges verseny volt, ahol az alábbi eredmények születtek a 90 induló között:

Forgó Attila – 16.070g 7 pont – összetett 16.
Zoltán László – 12.530g 7 pont – összetett 18.
Zelenák György – 15.650g 8 pont – összetett 20.
Tóth László – 9.605g 14 pont – összetett 41.

Részletes eredmények az fcms oldalán is megtalálhatók:
https://www.fcms.hu/eredmeny/580702

Gratulálunk a fiúknak, a helyezetteknek és köszönet a versenyszervezőknek!”

Így láttátok Ti – Németh Balázs élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Elsőként következzen Németh Balázs visszaemlékezése.

„Jó pár éve nagyon sok jót hallottam a Zamárdiban megrendezésre kerülő versenyről. Aztán egyszer csak ott találtuk magunkat a Balaton partján. Idén rendezték már a kilencediket és mi a harmadik alkalommal voltunk ott.

Korábbi évek alapján a fénypont soha nem a horgászat, hanem az esti beszélgetések és buli része volt. Horgászat jellemzően küszök megfogásáról vagy egy-egy beeső pontyról szólt. Mivel sok a dolog és a kikapcsolódás volta fő cél, így idén a küszről lemondtam és minden taktikát a pontyok és a beeső keszegek megfogására tettem. Ahogy közeledett a verseny látszott kis remény, lesz szél, ami majd meghozza a halakat is. Pakoláskor azért két botot bekészítettem, igaz nem a finomabbakból.

Pénteken érkezés, de későn, így a szeles időt, ami a halfogásról szólt elkéstük. Csak pár küszt sikerült fogni, de a botokat felszereltem. 4 method botot és kettő hosszú előkés bot készült 4,2 és 3,9 hosszban. Este a szálláson kisebb csapat jött össze, ahol előkerültek a prémium rumok, finom pálinkák és egy nagyon jó kis társaság jött össze. Nagyokat nevettünk és sok minden újat megtudtunk egymástól. Itt kiemelném a horgász vödör fontosságát. Ez nekem új volt. Aki ott volt, tudja miről is van szó! Megnéztük a holnapi időjárást és előrejelzés alapján minimális szelet jósoltak.

Szombaton megvolt a sorsolás és ahogy kiértünk a partra már meglepődtünk, volt szél és kellemes hullámzás. Majd mindjárt kisimul a víz, ahogy szokott. 9 óra kezdés repült is nálam a method kosár 90 méterre. Aztán ahogy teltek a percek, láttam itt-ott fogni egy-egy dévért. Aztán kettőt és így tovább…. Itt baj lesz és gyorsan bot csere és 3,9 bottal fonottal elkezdtem én is dévérezni 40 méteren. Lassan indult, de szépen kezdtem felzárkózni. Végére mindenkinek meglassult igaz, de csak egy szektor 5 lett. Mellettem ült Csoki barátunk, aki azért kitartott a pontyozás mellett és akasztott is, de neki sajnos, nekünk szerencsére nem tudta megfordítani.
Este a szálláson ismét a jókedv és a előző napról megmaradt készletek elfogyasztása mellett voltak komolyabb beszélgetések és éjfél felé már bot bemutatókat is tartottunk egymásnak.


Vasárnapra már nagyobb szelet jósoltak, így szombati forduló után már keszegeztem az első perctől. Sajnos itt nekem is későn indult de jó ütemben fogtam őket. Aztán ahogy felért a nap és gyengült a szél keszegek nálam eltűntek és jöttek a küszök. Vége felé már nagy volt a lemaradásom, így repült a method kosár 90+ méterre, hátha. Sajnos a spicc nem akart megindulni, így szektor közepén végeztem.
Jó későn értünk haza nagyon fáradtan, de sok szép élménnyel, sok jó tartalmas beszélgetéssel és új barátokkal tértünk haza. Megbeszéltük, hogy 2025-ben újra itt és ugyan így kérjük a szobákat.”

Így láttátok ti – avagy beszámolók a VIII. Nemzetközi Balatoni Hethland Kupa versenyünkről – 2. rész

A visszaemlékezős sorozatunk első részében Bathó János szemszögéből tekinthettünk vissza az idei, immár hagyományossá vált versenyünkre, mely legalább annyira volt egy horgászbaráti összejövetel és vidám, szakmázásokkal tarkított, kötetlen összejövetel, mint amennyire komoly és elismerésekben is bővelkedő verseny. Ezúttal szintén egy visszatérő résztvevőnk, Takács László rövid, de annál kifejezőbb sorait olvashatjátok, mely írás megint csak arról tanúskodik, hogy résztvevőink nem csupán a megmérettetés miatt jönnek el hozzánk újra és újra olyan szívesen, hanem az ország különböző szegleteiből, sőt, a külföldről érkező cimborák miatt is, akikkel lehet, hogy évente csak itt és ilyenkor találkoznak. 

Continue reading „Így láttátok ti – avagy beszámolók a VIII. Nemzetközi Balatoni Hethland Kupa versenyünkről – 2. rész”