Így láttátok ti – avagy beszámolók a VIII. Nemzetközi Balatoni Hethland Feeder Kupa versenyünkről – 5. rész

A visszaemlékezős sorozatunk immáron ötödik részéhez érkeztünk, nagy örömmel olvassuk minden alkalommal a soraitokat, melyek egyrészt bemutatják, hogy Ti hogyan éltétek meg a versenyt , másrészt azok számára is érdekes és hasznos olvasmány lehet, akik az idén lemaradtak volna. Vagy esetleg úgy érzik, hogy ebben az évben nem volt olyan szerencséjük, netán nem a legcélszerűbb módon választották meg az eszközeiket, a módszert, az etetőanyagot, stb.  Buthi Róbert ez utóbbit nem bízta a véletlenre, felszerelését és etetőanyagait is a minden körülmények között megbízható és minőségi Sensas kínálatából választotta és meg is lett az eredménye, ezúton is gratulálunk, kedves Róbert!

Íme, Róbert élménybeszámolója, melyet természetesen változatlan formában közlünk:

„05.04-05.07-ig a SENSAS színeiben indulva, részt vehettem a VIII. NEMZETKÖZI HETHLAND BALATONI FEEDER KUPÁN Zamárdiban!

Olesnyovics Tamással a regisztráció helyszínén találkoztam, pár szót váltottunk, majd indulás a szálláshelyre! Kipakolás után lementünk a vízpartra, a helyi erőktől érdeklődtünk picit, mire is számíthatunk majd a verseny során. Természetesen voltak infóink, de a rendszeresen ott horgászóknak a tapasztalatai mindig nagy segítséget nyújtanak! Vissza a szállásra, majd kis eszmecsere Tomival, mire horgásszunk, és persze milyen etetőanyagot használjunk!

A benti táv meghorgászásához Tamás a SENSAS Super Found + Sensas Feeder Lake én pedig a Super Found + Brèmes Skimmer keverékkel készültem! Küszözni egy finomra szitált Brèmes Skimmer + Feeder 3000 Gros Gardons Fine Moture kaját raktunk össze, amihez került némi Litu Extra is a felhősítés miatt! Mindhárom nap ezeket a kajákat használtuk.

Másnap kötelező edzés

Kávé, sorsolás, helyek elfoglalása, kipakolás, 09.00-kor rajt! Reménykedtünk, hogy tudunk egy-két balatoni keszeget fogni, amit 3 óra intenzív etetés és horgászat után elengedtünk. Jöhet a snecizés feederbottal!

Még két órát rászántam a küszök horgászatára, amiből rengeteg tanulságot sikerült levonni! Összepakolás után irány a szállás, kis eszmecsere, majd jöhetett a felszerelés finomra hangolása, előkék kötése.

A verseny első napján, a hivatalos megnyitó, szabályok újbóli ismertetése, sorsolás, rajthelyek elfoglalása után izgatottan vártuk az első dudaszót.

Elkezdődött az alapozás

Természetesen a benti távra is került be kaja, bízva a beeső keszeg, kárász esetleg ponty formájában megjelenő bónuszhalban! 9 órakor duda, kezdődhet a verseny! A kinti távról ütemesen lehetett fogni a küszöket, a benti viszont abszolút nem adott halat, amit aztán teljesen el is engedtem, szerencsére!
Így sikerült 254 db snecit fogni, 3120 grammal, amivel szektor 3-ast horgásztam!

A verseny második napján sem változtattunk semmin, maradt a benti táv megetetése, még mindíg bízva a keszegfélékben és kintről húzni a snecit, amibe annyira belemerültem, hogy végig csak ezt csináltam és nem eredménytelenül!A mérlegen aztán a 297 db küsz 3400 grammot mutatott! Újabb szektor 3-as, mindössze 40 grammal lemaradva a második helytől!Pakolás, majd irány az eredményhirdetés!

A 87 fős mezőnyben a 6 pontom a 15. helyre volt elegendő, ami szerintem elfogadható ebben a nemzetközi mezőnyben!”

Így láttátok Ti – avagy beszámolók a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa versenyünkről – 3. rész

A VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa napjai nem csak az egyénileg, hanem a csapattal versenyzőknek is maradandó élményeket szereznek évről évre és ezt nem csak mi látjuk így a megmérettetés után hazautazó versenyzőinken, hanem akár a szóban, akár az írásban adott visszajelzésük bizonyítja, hogy igen, élményt, sőt egy egyedi életérzést tudtunk nyújtani idén is. Ezért, és a nap mint nap kapott, látott lelkes beszámolók miatt is úgy érezzük, hogy igen, érdemes megszerveznünk, odatennünk magunkat, új megoldásokat keresve és új meglepetéseket kitalálva, egyszóval mindig megújulva rendezzük meg ezt a „szívünk csücske” versenyt. Sorozatunk ezen részében egy egész csapat, a Marcelová Feeder Team összefoglalóját olvashatjátok, melyet büszkén tártak a legnagyobb közösségi oldal olvasói elé. Az egyik csapattag,Takács László, aki egyébként az előző részben olvasott beszámoló szerzője, külön felhívta a figyelmünket erre az írásra, hátha volna kedvünk az oldalunkion is közzétenni. Naná, hogy van kedvünk, ezer örömmel osztjuk meg a lelkesen írt sorokat, íme. 
Régebb óta terveink között szerepelt részt venni ezen a versenyen, idén végre összeálltak a csillagok, öten neveztünk erre a balatoni megmérettetésre. Természetesen próbáltunk minden infót begyűjteni, amit csak lehetett, általában két variációt emlegettek a bennfentesek: vagy dévérezés „normális” távolságból, vagy pontyozás „nemnormálisból”. Egyértelműen az elsőt választottuk taktikánk alapjául. Még volt egy picinkó fülesünk a múlt heti IBCC-ről, hogy azon a részen, ahol a Hethland lesz, iszonyatosan ívik a dévér… Ez már egy veszélyes információ volt számunkra, amelyet csütörtök este mi is személyesen tapasztalhattunk. De még bíztunk a fehérhalban a pénteki kötelező edzésen is, kb. két-három órán keresztül, de aztán be kellett látni, hogy ha marad ez a szélcsend (márpedig az előrejelzések azt mutatták), és a vizet semmi nem keveri fel, akkor egy számunkra bizony nem túl népszerű halra lesz muszáj fókuszálni, a küszökre. Hemzsegtek mindenütt, az edzés második felét már rájuk áldoztuk, és a gyakorlat azt mutatta, hogy akár 100+ darabot is meg lehet fogni belőlük egy óra alatt, ami 10 grammos átlaggal számolva már jónak mutatkozott. A dévérek ellen legalább is mindenképpen.
Hát a pontyok meg… többen próbálkoztak már edzésen is a száz méter plusszos, bordáskosaras feederezéssel, az meg olyan, hogy vagy bejön, vagy nem. Úgyhogy péntek este elhatároztuk, snecizés lesz ezerrel. A sorsolás egy számítógépes rendszer segítségével történt, igazából ebben a helyzetben szerintünk totálisan mindegy volt, ki hova kerül. Veszett öt órát tudhattunk magunk mögött! Jöttek a böklék szépen, de azért voltak pici, kapásmentes időszakok is, tudtuk, hogy rossz pozícióban egyikünk se lesz a második nap előtt, ugyanis ellenfeleink közül, aki mégis dévérezésre adta a fejét, az csak esetleg jóval kevesebb küszt tudott így fogni, a pontyozók meg teljesen elszálltak, egy, azaz egy darab potyka lett kifogva, az is számunkra érdektelen szektorban.

A képekre kattintva nagyobb méretben is meg tudod őket nézni:

Szombati eredményeink:

  • DOBROCSÁNYI LÁSZLÓ – 2950 gr- szektor 1
  • SZIKONYA TAMÁS – 2070 gr – szektor 6
  • TAKÁCS LÁSZLÓ – 4230 gr – szektor 1
  • JENEI LAJOS – 1900 gr – szektor 6
  • SZEIFERT ERIK – 2910 gr – szektor 2
Valószínűsíthető volt, hogy vasárnap már nehezebb lesz a dolgunk, ugyanis akinek „még volt miért játszania”, az is a snecizést választja, aki meg elszállt első nap, az lehet bevállalja a pontyokat, hátha… hátha legalább a legnagyobb hal díját meg tudja csípni. Mi persze maradtunk a bevállt dolgainknál, az izomlázak ellenére ezt az öt órát újra be kellett vállalni. Időjárási körülmények, víztisztaság minden változatlan maradt, és a szombati rengeteg kaja teljesen bevonzotta az apróhalat, most semmi üresjárat nem volt, eszeveszettül lehetett termelni. És ebben jók voltunk! Ponty újra csak egy darab esett el, újra A szektorban, de ott most sem volt egyikünk se, úgyhogy ezt a napot négy szektordobogóval tudtuk zárni!!!

Vasárnapi eredményeink:

  • JENEI LAJOS – 2110 gr – szektor 8
  • TAKÁCS LÁSZLÓ – 7960 gr – szektor 1
  • DOBROCSÁNYI LÁSZLÓ – 5170 gr – szektor 2
  • SZIKONYA TAMÁS – 4570 gr – szektor 3
  • SZEIFERT ERIK – 3600 gr – szektor 2
És hát az összetett eredmények is fantasztikus sikereket hoztak számunkra, hárman kerültünk a top 10-be, de mindnyájan a 36 között végeztünk (összesen 11 kupát hoztunk haza), közel 90 versenyző közül ez megsüvegelendő teljesítmény!

Összetett eredményeink:

  • 2. TAKÁCS LÁSZLÓ – 2 pont – 12190 gr
  • 4. DOBROCSÁNYI LÁSZLÓ – 3 pont – 8120 gr
  • 9. SZEIFERT ERIK – 4 pont – 6510 gr
  • 19. SZIKONYA TAMÁS – 9 pont – 6640 gr
  • 36. JENEI LAJOS – 14 pont – 4010 gr

Remélhetőleg ide még visszatérünk, de ezt a teljesítményt nehéz lesz megismételni, valószínű ilyen dévérmentes verseny egy darabig újra nem lesz, azért a fehérhalazáshoz jóval többen értenek. Jókor voltunk a jó helyen!

 

Íme a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa eredménylistája!

Május 3-7. között lezajlott a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa Zamárdiban, idén is nagy sikerrel, 87 versenyző részvételével. A felnőttek mellett a gyerekek is megküzdöttek a legtöbb és a legnagyobb halakért a Balaton déli partján. A díjátadón pedig nem csak a legjobbak kaptak jutalmakat és ajándékokat, hanem a végén egy sorsolás keretében egy KM-300 típusú gumicsónak is gazdára talált a Kolibri Gumicsónak Webáruház jóvoltából.

Ha lemaradtál volna az eredményhirdetésről, vagy csak szeretnéd visszakeresni a cimborák helyezéseit, az alábbiakban olvashatod mindet.

 

A legnagyobb hal díját Boross Barna László kapta meg az idén, aki 7210 g-os halat küzdött ki a partra.

A másdik legnagyobb példány a verseny 1. napján akadt horogra a maga 5110 g-os súlyával, Weiland Gyula volt a szerencsés horgász, aki ennek köszönetően MOHOSZ-különdíjban is részesült.

Minden évben külön MOHOSZ díj jár az új horgász hölgyeknek is, ezúttal Thoma Tímea kapta. Azt a MOHOSZ-különdíjat pedig, amelyet minden alkalommal az a versenyző vehet át, aki az eddigi összes Hethland Kupán megmérettette magát, Szíjártó Róbert vihette haza.

A sorsoláson Bathó Jánosnak kedvezett a szerencse, ő vihette haza a képen is látható KM-300 gumicsónakot.

Kolibri KM-300 gumicsónak különdíj

 

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 5. rész

Ebben az évben is megtartottuk a kihelyezett tanítási napunkat a Fekete István Általános Iskola diákjai részére. Ezúttal az alsó tagozatosok látogattak el hozzánk, akik a VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupa kapcsán minden foglalkozás során a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz kapcsolódóan kaptak interaktív feladatokat, hallhattak-láthattak előadásokat és sok hasznos ismerettel felvértezve térhettek vissza az iskolába. 

Continue reading „Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 5. rész”

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 4. rész

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kifejezetten gyermekeknek szóló, interaktív programokkal vártuk a Fekete István Általános Iskola alsó tagozatosait. A tematika részben a közelgő VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupához – a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz – kapcsolódott, de sok hasznos helyismerettel is gazdagodhattak a gyerekek.

Gál Péter, a Zamárdi közalapítvány képviselőtestületének tagja, művelődésszervező mindig is a szívén viselte, hogy a helyiek ismerék városuk, lakókörnyezetük történelmét, nevezetességeit, hagyományait. Természetesen ezen környezeti és helyismereti nevelést nem lehet elég korán kezdeni, egész kicsi korban el lehet indítani, játékos és gyermekek számára is könnyedén befogadható módszerekkel. A kicsik ez alkalommal is észrevétlenül tanultak, miközben a projektor segítségével kivetített képeket csodálhattak, mellyel Gál Péter színessé és igazán látványossá tette az átadott ismeretanyagot.

Ezúton is nagyon köszönjük az élvezetes bemutatót, melyet a gyerekek az elmondásuk szerint is igen érdekesnek tartottak, nem beszélve az őket kísérő tanító nénikről, akik szintén úgy távoztak az eseményünkről, hogy szívesen jönnének jövőre is.

Egyszer volt, hol nem volt…avagy a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa története – 5. rész

Valamikor, nem is olyan réges-régen, 2015-ben egy maroknyi, halimádó, a horgászatért, turisztikáért és a vendéglátásért rajongó kis csapat megálmodott valamit, és ezt az álmot egy azóta is élik a maga valóságában. Visszatekintésünkben most az 5. verseny élményeit idézzük fel 2019-ből, mégpedig elsőként Bathó János élményei alapján.

Continue reading „Egyszer volt, hol nem volt…avagy a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa története – 5. rész”

Öveket becsatolni, indul a visszaszámlálás!

Kedves Barátaink, Horgásztársaink, visszajáró és leendő Versenytársaink! Mi már elindítottuk a stoppert és lázasan készülünk a hétvégi, VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa versenyünkre! 

Continue reading „Öveket becsatolni, indul a visszaszámlálás!”

Last minute jelentkezés a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupára!

Ha attól tartottál, hogy későn kaptál észbe és lecsúsztál az idei, immáron hagyományossá vált VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról, akkor van egy jó hírünk! Még vannak helyeink a 2023. május 3. és 7. között megrendezendő versenyre, ahol a külföldi és hazai horgászok – köztük megannyi híresség is – méri össze erejét, vagyis egész pontosan a technikáját, eszközeit, módszereit. Lesz itt minden, ami egy horgász szemének-szájának ingere:

  • kihelyezett tematikus tanítási nap a gyerekeknek színes programokkal
  • casting bemutató
  • horgászvizsga lehetőség
  • horgászshow
  • sneci fogó verseny
  • gyermek horgászverseny
  • egyéb halfogó versenyek
  • szakmai előadások
  • termékbemutatók

és kiemelt díjazás: eddig sosem látott díjesővel és szó szerint óriási különdíjjal, egy Kolibri Gumicsónakkal várunk benneteket a Balaton szíveként is emlegetett Zamárdiban, a hethland VSZ Üdülőben!

Ide kattintva minden részletet megtalálsz, a kovacs.flora@hethland.hu-ra címezve pedig elküldheted még a jelentkezésed! Hozd a cimborákat, a családod és mindenkit, aki szurkol Neked!
Ha pedig a szállás miatt aggódnál, az üdülőnkben, helyben azt is megoldjuk Neked az étkezéssel együtt, így már csak a halakra  kell koncentrálnod!

Egyszer volt, hol nem volt…avagy a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa története 3. rész – VIDEÓVAL és sok-sok képpel!

2017. május közepén tartottuk meg a III. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupát, amely igazán baráti hangulatban telt. A versenyen közel 100 felnőtt és 12 gyermek jelentkező mérette meg magát. Rengeteg képpel és egy igazán hangulatos videóval készültünk nektek nosztalgia sorozatunk első és második része után. 

Continue reading „Egyszer volt, hol nem volt…avagy a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa története 3. rész – VIDEÓVAL és sok-sok képpel!”