Íme a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa eredménylistája!

Május 3-7. között lezajlott a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa Zamárdiban, idén is nagy sikerrel, 87 versenyző részvételével. A felnőttek mellett a gyerekek is megküzdöttek a legtöbb és a legnagyobb halakért a Balaton déli partján. A díjátadón pedig nem csak a legjobbak kaptak jutalmakat és ajándékokat, hanem a végén egy sorsolás keretében egy KM-300 típusú gumicsónak is gazdára talált a Kolibri Gumicsónak Webáruház jóvoltából.

Ha lemaradtál volna az eredményhirdetésről, vagy csak szeretnéd visszakeresni a cimborák helyezéseit, az alábbiakban olvashatod mindet.

 

A legnagyobb hal díját Boross Barna László kapta meg az idén, aki 7210 g-os halat küzdött ki a partra.

A másdik legnagyobb példány a verseny 1. napján akadt horogra a maga 5110 g-os súlyával, Weiland Gyula volt a szerencsés horgász, aki ennek köszönetően MOHOSZ-különdíjban is részesült.

Minden évben külön MOHOSZ díj jár az új horgász hölgyeknek is, ezúttal Thoma Tímea kapta. Azt a MOHOSZ-különdíjat pedig, amelyet minden alkalommal az a versenyző vehet át, aki az eddigi összes Hethland Kupán megmérettette magát, Szíjártó Róbert vihette haza.

A sorsoláson Bathó Jánosnak kedvezett a szerencse, ő vihette haza a képen is látható KM-300 gumicsónakot.

Kolibri KM-300 gumicsónak különdíj

 

Nagyon ügyesek voltak a gyerekek a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa gyermek horgászversenyén!

rendben, mikor nem ügyesek, mondhatnánk, akár a fogott mennyiségüket és az ezáltal kialakult sorrendet nézzük, akár a technikájukat, mely a képeken is látszik. A jó példa pedig ragadós, mondják, hiszen a versenyzők apukája, nagypapája is sok esetben gyakorlott és szakavatott horgász. Mint sok más sportot, ezt sem lehet elég korán kezdeni és ki tudja, lehet, hogy idővel mint felnőtt versenyzőket üdvözölhetjük a hagyományos és addigra már sokadik Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupán. 

Kezdjük hát az eredményekkel, és utána pedig jöjjenek a képek. Gratulálunk a kis horgászpalántáknak!

  • 1. helyezett Karner Csaba Mihály – 1700 g-os fogott mennyiséggel, 
  • 2. helyezett Dobai Flóra – 1080 g
  • 3. helyezett Molnár Karin – 810 g
  • 4. helyezett Zentai Sophia – 800 g
  • 5. helyezett Szuper Kolen – 770 g
  • 6. Kozma Marcell Dávid – 690 g
  • 7. Künszer Ádám – 620 g
  • 8. Laki Jázmin – 610 g
  • 9. Olaru Dominik – 10 g

A képekre kattintva megnézheted őket nagyban is!

 

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 5. rész

Ebben az évben is megtartottuk a kihelyezett tanítási napunkat a Fekete István Általános Iskola diákjai részére. Ezúttal az alsó tagozatosok látogattak el hozzánk, akik a VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupa kapcsán minden foglalkozás során a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz kapcsolódóan kaptak interaktív feladatokat, hallhattak-láthattak előadásokat és sok hasznos ismerettel felvértezve térhettek vissza az iskolába. 

Continue reading „Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 5. rész”

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 4. rész

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kifejezetten gyermekeknek szóló, interaktív programokkal vártuk a Fekete István Általános Iskola alsó tagozatosait. A tematika részben a közelgő VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupához – a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz – kapcsolódott, de sok hasznos helyismerettel is gazdagodhattak a gyerekek.

Gál Péter, a Zamárdi közalapítvány képviselőtestületének tagja, művelődésszervező mindig is a szívén viselte, hogy a helyiek ismerék városuk, lakókörnyezetük történelmét, nevezetességeit, hagyományait. Természetesen ezen környezeti és helyismereti nevelést nem lehet elég korán kezdeni, egész kicsi korban el lehet indítani, játékos és gyermekek számára is könnyedén befogadható módszerekkel. A kicsik ez alkalommal is észrevétlenül tanultak, miközben a projektor segítségével kivetített képeket csodálhattak, mellyel Gál Péter színessé és igazán látványossá tette az átadott ismeretanyagot.

Ezúton is nagyon köszönjük az élvezetes bemutatót, melyet a gyerekek az elmondásuk szerint is igen érdekesnek tartottak, nem beszélve az őket kísérő tanító nénikről, akik szintén úgy távoztak az eseményünkről, hogy szívesen jönnének jövőre is.

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 3. rész

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a hétvégén megrendezendő VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupa rendezvényhez kapcsolódva tartottunk kihelyezett tanítási napot a Fekete István Általános Iskola diákjainak. Minden programpont a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz kapcsolódott, de sok más hasznos ismerettel is gazdagodhattak a gyerekek. 

Continue reading „Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 3. rész”

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 2. rész

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kifejezetten gyermekeknek szóló, interaktív programokkal vártuk a Fekete István Általános Iskola diákjait. A hétvégén megrendezendő VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupa kapcsán minden program a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz kapcsolódott, de sok más hasznos ismerettel felvértezve térhettek vissza az iskolába a gyerekek.
Idén mintegy 100 alsó tagozatos csemete vett részt a párhuzamosan zajló előadásokon és foglalkozásokon, többek között a Hethland VSZ Üdülő teraszán helyet kapó távdobó foglalkozásnak.

Különleges sportág versenyzőjeként öregbíti évtizedek óta a magyar horgászsport és Baja hírnevét Varga György casting világbajnok. Dobásait nemcsak a vízparton csodálhatjuk, hanem a versenypályán is. Annak idején kisgyerekként a focilabda helyett a pecabotot választotta, és milyen jól tette! Napjainkban is aktívan versenyez és tudását szívesen adja át a felnövekvő horgásznemzedéknek, sőt, állítólag halászléfőzésben is igazi mester. Varga György többszörös casting világbajnok és OB magyar bajnok is fantasztikus gyakorlattal is megfűszerezett előadással örvendeztette meg a Fekete István Általános Iskola alsó tagozatos tanulóit.

Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 1. rész

A korábbi évekhez hasonlóan idén is kifejezetten gyermekeknek szóló, interaktív programokkal vártuk a Fekete István Általános Iskola alsó tagozatosait. A tematika részben a közelgő VIII. Nemzetközi Hethland Feeder Kupához – a halakhoz, a horgászathoz és a vízi élővilághoz – kapcsolódott, de sok hasznos helyismerettel is gazdagodhattak a gyerekek. 

Continue reading „Színes programok várták a kisiskolásokat a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa verseny kezdőnapján – 1. rész”

Egyszer volt, hol nem volt…avagy a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa története – 5. rész

Valamikor, nem is olyan réges-régen, 2015-ben egy maroknyi, halimádó, a horgászatért, turisztikáért és a vendéglátásért rajongó kis csapat megálmodott valamit, és ezt az álmot egy azóta is élik a maga valóságában. Visszatekintésünkben most az 5. verseny élményeit idézzük fel 2019-ből, mégpedig elsőként Bathó János élményei alapján.

Continue reading „Egyszer volt, hol nem volt…avagy a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa története – 5. rész”

Öveket becsatolni, indul a visszaszámlálás!

Kedves Barátaink, Horgásztársaink, visszajáró és leendő Versenytársaink! Mi már elindítottuk a stoppert és lázasan készülünk a hétvégi, VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa versenyünkre! 

Continue reading „Öveket becsatolni, indul a visszaszámlálás!”

Last minute jelentkezés a VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupára!

Ha attól tartottál, hogy későn kaptál észbe és lecsúsztál az idei, immáron hagyományossá vált VIII. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról, akkor van egy jó hírünk! Még vannak helyeink a 2023. május 3. és 7. között megrendezendő versenyre, ahol a külföldi és hazai horgászok – köztük megannyi híresség is – méri össze erejét, vagyis egész pontosan a technikáját, eszközeit, módszereit. Lesz itt minden, ami egy horgász szemének-szájának ingere:

  • kihelyezett tematikus tanítási nap a gyerekeknek színes programokkal
  • casting bemutató
  • horgászvizsga lehetőség
  • horgászshow
  • sneci fogó verseny
  • gyermek horgászverseny
  • egyéb halfogó versenyek
  • szakmai előadások
  • termékbemutatók

és kiemelt díjazás: eddig sosem látott díjesővel és szó szerint óriási különdíjjal, egy Kolibri Gumicsónakkal várunk benneteket a Balaton szíveként is emlegetett Zamárdiban, a hethland VSZ Üdülőben!

Ide kattintva minden részletet megtalálsz, a kovacs.flora@hethland.hu-ra címezve pedig elküldheted még a jelentkezésed! Hozd a cimborákat, a családod és mindenkit, aki szurkol Neked!
Ha pedig a szállás miatt aggódnál, az üdülőnkben, helyben azt is megoldjuk Neked az étkezéssel együtt, így már csak a halakra  kell koncentrálnod!