Több mint 12 millió forint halvédelmi bírságot szabtak ki tavaly a Balatonnál

Összefoglalót tett közzé az elmúlt év halőrzési munkájáról honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.). 2023-ban 296 esetben kellett szabályszegés miatt intézkednie a halőröknek, a renitens horgászokra pedig több mint 12 millió forint halvédelmi bírságot szabtak ki – olvasható a pecaverzum.hu összesítésében.

2023-ban összesen 296 szabályszegést észleltek a BHNp Zrt. halőrei, és nyolc büntetőügyre is sor került. A feljelentések mellett sokszor éltek a figyelmeztetés lehetőségével azoknál a szabályszegéseknél, amelyek nem voltak törvénysértések.

Intézkedések száma (2014-2023):

Tavaly az elmúlt évtized második legnagyobb összegű halvédelmi bírságait szabták ki összességében, ami 12,3 millió forint volt. Ez duplája a 2022-es összegnek és nagyjából megegyezik a 2021-essel. A legtöbbet 2020-ban kellett fizetnie a szabálytalan horgászoknak, 19,2 millió forintot.

A halgazdálkodási hatóságok által kiszabott halvédelmi bírságok a 2023. évi szabályszegések miatt eddig 1644 hónap horgászattól való eltiltást is tartalmaztak. (Vannak még folymatban lévő ügyek.)

Az év során a legnagyobb számban előforduló szabályszegés az engedély nélküli horgászat volt, ebbe a kategóriába sorolják azokat is, akik csak területi jeggyel nem rendelkeztek.

Még mindig kiemelkedően sokan nem tartják be a használható felszerelések számának korlátozását. Volt arra példa, hogy egy illetőt egyszerre hat felszerelés használata közben vontak ellenőrzés alá.

A lista harmadik helyén a fogási napló vezetésének hiányossága áll, majd ezt követi az őrizetlenül hagyott felszerelések és egyéb horgászrendi szabályszegések miatt indított eljárások.

A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább tíz intézkedés történt az évben, és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.

2023-ban rekordot állítottak fel az egy év során, egy emberrel szemben kiszabott halvédelmi bírság mértékében. Egy Veszprém Vármegyei lakossal szemben 2023-ban négy feljelentés után 2,2 millió forint bírságot szabott ki a halgazdálkodási hatóság. Ő már eltiltással kezdte az évet, de az engedély nélküli horgászatnál sem állt meg, hiszen használható felszerelések számámak korlátját is rendszeresen megszegte.

Az egy személlyel szembeni intézkedések számát azonban nem ő vezeti, hiszen egy Somogy vármegyei lakossal szemben hat alkalommal tettek feljelentést, az ő esetében azonban még nem értek véget a hatósági eljárások.

A jegyzőkönyveket áttekintve megállapították, hogy 33 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből négy esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül húsz külföldi állampolgár volt.

A BHNp Zrt. természetesvízi halgazdálkodási területe 62.800 hektár és két nagy tömbre különül el, a Balatonra és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás, stb.). A Balaton partvonala 235 kilométer hosszú.

Az ellenőrzési területet jelenleg hét halőri körzetre osztották, ahol egy-egy járőrpár dolgozik. A szolgálat rendelkezik páronként egy gépjárművel, kisgéphajóval és/vagy elektromos meghajtású csónakkal.

Egy páros az év során a haltetemek begyűjtésével foglalkozik, így mentesítették a további hét párost ettől a mindennapi feladattól. A halőri szolgálat feladata a tavasszal a Nyugati-övcsatornán lévő időszakos halrács üzemeltetése is.

A BHNp Zrt. 2023-ban új feladatként kezdett bele a törpeharcsa-ivadékok begyűjtésébe, mely a napi ellenőrzési munkába remekül beilleszthető volt. Így mintegy 270 ezer ivadékkal csökkentették a balatoni állományt.

„A kollégák jó tapasztalatokra tettek szert, hogy ezt a feladatot még hatékonyabban tudjuk végezni 2024-ben” – írták a beszámolóban.

A tavalyi év során a balatoni kormoránriasztási és -gyérítési munkában is részt vett a BHNp Zrt.,a halőrök több helyszínen 159 madarat ejtettek el. A Jamai-patak vízszint-csökkenésekor pedig elvégezték a kiszáradó patakban maradt halállomány mentését.

Sokba került a peca a horgász triónak, több szabályt is megszegtek

A Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság összesen 409 ezer forint halvédelmi bírságot és 67 hónap horgászattól való eltiltással büntetett három öreglaki lakost – olvasható a Magyar Jelen hasábjain. 

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) halőrei május 22-én három fővel szemben intézkedtek a Keleti-Bozót-csatornán. Az illetők vélhetően egy csapatba tartoztak, ugyanis mindannyian öreglaki lakosok.

Horgászbotot nem is vittek magukkal, csalihalfogó hálókkal a kezükben érték őket tetten. Amivel még nem is lenne baj, ha azt rendeltetésszerűen használták volna, és lett volna náluk érvényes engedély.

Horgászatra jogosító okmányokkal azonban nem rendelkeztek – sőt, egyikük is el volt tiltva –, és a csalihalfogó hálóval is nagyobb testű halakat ejtettek el.

Az eszköz használatával kapcsolatban az Országos Horgászrend (OHR) 25. pontja kimondja, hogy az kizárólag a horgászathoz szükséges, 15 centiméternél nem nagyobb – kifogható státuszú – csalihalak gyűjtésére vehető igénybe. Az öreglaki személyek viszont egyáltalán nem a kishalakra pályáztak a csalihalfogó hálóval.

Csak a halak fajtáját lehet tudni, az elkövetőkét nem

S. T. egy 2,5 kilós, P. Zs. egy 2 kilós, míg H. J. egy 6 kilós ponty fogott ki, és tartott meg.

A legrosszabbul a csatornából a legnagyobb pontyot kiemelő H. J. járt, akinek súlyosbította az ügyét, hogy eltiltás hatálya alatt követte el tettét. Számára 177.500 forint halvédelmi bírságot és 26 hónapos horgászattól való eltiltást állapítottak meg.

S. T.-nek és P. Zs.-nek is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, és legálisan sokáig ők sem horgászhatnak.

Előbbinek 121.500 forintja bánja, és 21 hónapig búcsút inthet a pecának, míg utóbbi 110.000 forintot kénytelen fizetni, és 20 hónapos eltiltásban részesült.

(via:pecaverzum)