Eltántántoríthatatlanul pecázik tovább a többszörösen büntetett és eltiltott horgász

Idén már a negyedik alkalommal is elkapták a halőrök a már korábban többszörösen eltiltott és hatalmas összegű bírságokkal büntetett behúzós orvhorgászt F. Gy. balatonfűzfői lakost – olvasható a magyarhirlap.hu hasábjain. Az idei évben már több mint 2,2 millió forintos halvédelmi bírságot szabtak ki rá, és több mint 8 évre eltiltották a horgászattól. 

„Vajon újra megpróbálja?” – ezt kérdeztük a notórius behúzós horgásszal kapcsolatban született legutóbbi cikkünkben, amelyben arról számoltunk be, hogy június 22-én, már többszöri eltiltással a nyakában az idén harmadik alkalommal is elkapták a halőrök.  A kérdésre a válasz igen, méghozzá elképesztően rövid időn belül – derül ki a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) honlapjára legutóbb felkerült halgazdálkodási hatósági határozatból.

F. Gy. balatonfűzfői lakos idei harmadik elkövetését követően mindösszesen nyolc nap telt el, és június 30-án már újra a parton ült, méghozzá nem kevesebb, mint hat bottal, ami nála nem is olyan meglepő, korábban is volt már rá példa. A rettenthetetlen behúzós horgász – csak úgy, mint eddigi elkövetéseikor – most is Balatonkenese térségét választotta, és ezúttal sem úszta meg a halőri igazoltatást. Tetteiért már eddig is tetemes summát kellett legombolnia, most azonban minden eddigin túltett az az az összeg, amelyet ráróttak.

A Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság 957 660 forint halvédelmi bírsággal, valamint 36 hónapos horgászattól való eltiltással sújtotta.

Ha összeadjuk, akkor F. Gy. csak ebben az évben négyszeri elkövetésével 2 225 475 forintos fizetnivalót szedett össze, és 100 hónapra, azaz 8,33 évre eltiltották a horgászattól. A Pecaverzum már az ezt megelőző határozatnál is jelezte, hogy az utóbbi évek, de az is elképzelhető, hogy minden idők legnagyobb összegű bírságát szabták ki. A mostani pedig még azon is túltesz – ezt előző cikkünkben írtuk, de most is helytálló.

A korábbi három elkövetés története

A balatoni halőröknek idén már többször meggyűlt a baja F. Gy. balatonfűzfői lakossal, akit a gigabírságok sem tartanak vissza a vízparttól.  F. Gy.-t már tavaly eltiltották 9 hónapra a horgászattól, és kiszabtak vele szemben 82 500 forint halvédelmi bírságot, amiért június 2-án korábbi szabályszegése után engedély nélkül horgászott Balatonkenese térségében.

A renitens pecást ez egyáltalán nem rettentette el. Az ismertté vált szabálysértések sorát május 16-án folytatta, amikor Balatonkenese térségében eltiltás hatálya alatt egy időben négy bottal, engedély nélkül, behúzós módszerrel horgászott. A halőrök megtették a helyszínen a szükséges intézkedéseket a többszörös szabályszegővel szemben, majd az ügyben a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság hozott elmarasztaló döntést.

A hatáság határozatának értelmében F. Gy.-t  203 750 forint halvédelmi bírsággal, valamint 14 hónapos horgászattól való eltiltással sújtották.  F. Gy., mit sem törődve a sorozatos elmarasztaló döntésekkel, június 7-én lapot kért 19-re, és nem kevesebb mint hat botot húzott be Balatonkenese térségében. Gondolta, ha lúd, legyen kövér.

Azonban ezt az elvet nemcsak ő, hanem a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság is követte, amely 425 625 forintra büntette, és további 20 hónapos eltiltást varrt F. Gy. nyakába. Neki azonban úgy tűnik, semmi sem számít, és semmi sem tartja vissza a pecázástól, mert az elkövetés után 15 nappal megint elkapták a halőrök helyileg ugyanott, Balatonkenese környékén.

F. Gy. tehát arra sem vette a fáradságot, hogy új placcot keressen magának, visszatért a tett színhelyére. Június 22-én sem adta alább négy botnál, ismét elkapták, és a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság már meg is hozta határozatát. A végzés szerint 638 440 forint halvédelmi bírságot kell fizetnie F. Gy.-nek, akit további 30 hónapra is eltiltottak a horgászattól.

Vajon újra megpróbálja?

A Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság már lehet, hogy többet tud az ügyben, ugyanis azt fontos megjegyezni, hogy a szabálytalanságok és határozatok meghozatala között eltelik pár hónap, így lehetséges, hogy már F. Gy. újabb ügyén dolgoznak.

Az ügy kapcsán a Pecaverzum sajtómegkereséssel fordul a Veszprém Vármegyei Halgazdálkodási Hatósághoz, hogy megtudják, F. Gy. befizette-e bírságait, és ha nem, miként fogják rávenni. Arra is kíváncsiak továbbá, hogy meddig űzheti ezt az illegális tevékenységet, van-e az eltiltásoknak és a bírságoknak felső határa.

 

Tartsd be a horgászati szabályokat, ne kockáztass, mert súlyos következményei lehetnek

Nem érdemes kockáztatnia a horgászoknak szabálytalanságok elkövetésével, mert azokért súlyos bírságok járhatnak: hosszú időre szóló eltiltás és nagy összegű pénzbüntetés – írja a pecaverzum.hu és annak nyomán az agroinform.hu. 

2023 első félévében hatan is kaptak százezer forintos vagy azt meghaladó halvédelmi bírságot a Balatonnál.

Idén a legnagyobb bírságot egy balatonfűzfői lakosnak kellett kifizetnie, mintegy 203.750 forintot, továbbá 14 hónapig nem horgászhat, amiért Balatonkenese térségében eltiltás hatálya alatt egy időben négy bottal, engedély nélkül, behúzós módszerrel horgászott.

A gigabírságot kapó horgászok között van egy férfi, aki a Cigány-csatornán engedély nélkül kifogott és megtartott egy 3,5 kilogrammos harcsát annak tilalmi idejében, ő 113.000 forint halvédelmi bírságot kapott, továbbá 20 hónapos horgászattól való eltiltást. Egy budapesti lakos pedig, aki rendelkezett engedéllyel, a kifogott négy ponty egyikét sem írta be a fogási naplójába, ezzel megsértve a fogási napló vezetésének szabályait és túllépve a napi megtartható halmennyiséget; ő 150.000 forint bírságot kapott, továbbá fél évre eltiltották a horgászattól.

Sokba került a peca a horgász triónak, több szabályt is megszegtek

A Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság összesen 409 ezer forint halvédelmi bírságot és 67 hónap horgászattól való eltiltással büntetett három öreglaki lakost – olvasható a Magyar Jelen hasábjain. 

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) halőrei május 22-én három fővel szemben intézkedtek a Keleti-Bozót-csatornán. Az illetők vélhetően egy csapatba tartoztak, ugyanis mindannyian öreglaki lakosok.

Horgászbotot nem is vittek magukkal, csalihalfogó hálókkal a kezükben érték őket tetten. Amivel még nem is lenne baj, ha azt rendeltetésszerűen használták volna, és lett volna náluk érvényes engedély.

Horgászatra jogosító okmányokkal azonban nem rendelkeztek – sőt, egyikük is el volt tiltva –, és a csalihalfogó hálóval is nagyobb testű halakat ejtettek el.

Az eszköz használatával kapcsolatban az Országos Horgászrend (OHR) 25. pontja kimondja, hogy az kizárólag a horgászathoz szükséges, 15 centiméternél nem nagyobb – kifogható státuszú – csalihalak gyűjtésére vehető igénybe. Az öreglaki személyek viszont egyáltalán nem a kishalakra pályáztak a csalihalfogó hálóval.

Csak a halak fajtáját lehet tudni, az elkövetőkét nem

S. T. egy 2,5 kilós, P. Zs. egy 2 kilós, míg H. J. egy 6 kilós ponty fogott ki, és tartott meg.

A legrosszabbul a csatornából a legnagyobb pontyot kiemelő H. J. járt, akinek súlyosbította az ügyét, hogy eltiltás hatálya alatt követte el tettét. Számára 177.500 forint halvédelmi bírságot és 26 hónapos horgászattól való eltiltást állapítottak meg.

S. T.-nek és P. Zs.-nek is mélyen a zsebébe kell nyúlnia, és legálisan sokáig ők sem horgászhatnak.

Előbbinek 121.500 forintja bánja, és 21 hónapig búcsút inthet a pecának, míg utóbbi 110.000 forintot kénytelen fizetni, és 20 hónapos eltiltásban részesült.

(via:pecaverzum)