Óriási harcsát és ezzel élete legnagyobb halát fogta ki a balatoni horgász

Gelencsér Csaba horgásztúra-vezető élete leghatalmasabb halát fogta ki a Balatonból. Az állat nagyjából 170-180 centiméteres lehetett lehetett – írja az Index.és az atv.hu

A horgász elmondása szerint már az elején sejtette, hogy a hal hatalmas lehet, ugyanis nem sok hiányzott ahhoz, hogy a botja is a vízben landoljon. Gelencsér Csaba egy 90 grammos dobósúlyú botot vett a kezébe, rajta egy nagyhalas orsóval, 14 kilogrammos fékerővel.

A hal megtartásához azonban teljes erejére szüksége volt – tette hozzá. Élete eddigi legnagyobb fogását végül többszörös nekifutásra sikerült behúznia a csónakba. „Látjátok, nem kell Olaszországba utazni feltétlenül ilyen élményekért! Itt van nekünk a Balaton!” – írta a horgász.

Elképesztő horgász sikerek: Tamási Andrea mondhatni a busákra „szakosodott”

Ahol Andrea feltűnik, ott felhagynak minden reménnyel a busák – olvasható az agroinform.hu hasábjain. 

Mint írják, a szerencsés horgász Kiskörénél 2022-ben összesen 171 darabot húzott partra, ezek össztömege 610 kilogramm volt, írta meg a 24.hu. Idén pedig már 152 darabot fogott ki. A legfrissebb facebook-posztja szerint pedig nemrég mindössze 9 óra alatt akasztott 32 busát.

Amellett, hogy meglehetősen nagy horgászteljesítményről van szó, amiatt is figyelmet érdemel a történet, hogy az invazívan terjedő busa egyre több gondot okoz, amit mind a haltani kutatások, mind a horgászok beszámolói alátámasztanak. A kutatók a faj megfékezésén dolgoznak.

Szokatlan külsejű busát fogott egy dömsödi horgász

Boros Gyula dömsödi horgász az ország egyik legkülönlegesebb busáját fogta ki a Ráckevei-Soroksári Duna partján, Dömsödnél. A sikersorozata március óta tart. 

A busa nemcsak feltűnő külsejével, de hatalmas méreteivel is felhívta magára Boros Gyula figyelmét. A példány több mint 30 kilogramm súlyú, és 100 centiméter hosszú – írja a Pecaverzum illetve az index.hu.

Mint írják, még márciusban kezdődött a fogásokkal kapcsolatos sikersorozat, amikor egy szakértők szerint részlegesen xantorisztikusnak nevezett pontyot sikerült horogra akasztania. Május közepén folytatta a sort egy 30 kilós ponty kihalászásával. A sorozat legújabb sikere pedig a július 2-i busa fogása.

Hulla fáradt volt a hal, meg én is

– mondta Boros Gyula a portál beszámolója szerint.

A fogásról készült képek alaposan megmozgatták az internet népét a sikeres horgász szerint, elmondása alapján sokan meg is keresték, hogy gratuláljanak a halhoz.

Parádés pontymentést hajtottak végre a fővárosi halőrök

Folyamatosan figyelték a Duna által elöntött természetes ártereket a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének (Főhesz) halőrei, akik most dupla sikert értek el, ugyanis kiszáradó kubikgödrökből az őshonos anyahalakat és azok ivadékait is megmentették, és visszahelyezték a folyóba – adta hírül a Pecaverzum.hu. és általa a magyarhirlap.hu.

A Főhesz májusban arról számolt be, hogy adottak a feltételek a dunai halak sikeres ívásához. A természetes árterek megteltek vízzel, és szépen zajlott is a látványos násztánc.

A halkőrök az ívási időszakban fokozottan ellenőrizték az ívóhelyeket, napi szinten akár többször megjelentek nappal és éjszaka is, őrizték és biztosították a halak nyugodt és minél sikeresebb szaporodását.

A folyamatos kontrollnak köszönhetően arra is fel voltak készülve, hogy ha visszahúzódik a víz, akkor elkezdjék kimenteni és visszahelyezni a halakat a folyóba, először az anyahalakat, majd az ivadékokat.

A Főhesz legfrissebb híradása alapján a Duna visszahúzódása már elkezdődött a Vác és Szob közötti szakaszon, így a halőröknek ismét akadt feladatuk.

A folyóvíztől elzáródó kubikgödrökben, mélyebben fekvő öntésterületeken „fogságba esett” halak kimentését végezték el.

Rengeteg pontyivadék, kis csukák, domolykók, jászkeszegek és hat-hétkilós pontyok is akadtak bőven, amelyeket halőrök háló segítségével emeltek ki.

A kimentett halakat áthelyezték a Dunába.

Béláim! Újabb Béla horgászik a faluban, de nem is akármilyen!

Béla gyakran feltűnik a környéken, már szinte mindenki ismeri. Szimpatikus figura szórakoztatja a Duna-parton járókat az utóbbi időben a Baranya vármegyei Dunaszekcsőn – írta hétfőn a Pécs Aktuál valamint a tenyek.hu. 

A horgászokkal és az arra sétálókkal is egyaránt nagyon közvetlenül viselkedik Béla, a gólya, a gyerekeknek pedig még megsimogatni is hagyja magát.

Rendszerint hagyja magát megkínálni kisebb halakkal, és jóízűen el is fogyasztja azokat, egyik nap összesen negyvenkét darabot lakmározott be.

Kiderült azonban róla, hogy legalább olyan jó sporthorgász, mint mókamester, ugyanis váratlanul megmentette egy kifogott keszeg életét. A pecások ajándéka túl nagynak bizonyult Béla számára, ezért úgy döntött, megkegyelmez a méretes pikkelyesnek, lesétált vele, és valódi sporthorgász módjára visszaengedte a Dunába.

Megdöntötte az európai rekordot tokhal fogásban egy magyar hölgy!

Mostantól aztán minden férfi horgász felkötheti a nadrágját, ugyanis Lubai Nikolett kifogta Európa legnagyobb tokhalát Maconkán, egy 130 centiméter hosszú, 34,45 kilós példányt. A kapitális uszonyos a horgászlány testsúlyának felénél is többet nyomott, de a parton akadt segítő kéz – adta hírül a blikk.hu.

– Gyerekkoromban horgásztam egy rövid ideig, de a párom, Joci szerettette meg velem később igazán ezt az egészet. Eleinte csak elkísértem, elfoglaltam magam mellette, de egyszer csak a kezembe nyomott egy a horgászbotot, hogy próbáljam meg. Onnantól kezdve teljesen beszippantott a horgászat – kezdte lapunknak az egyébként ivóvíz-technológusként dolgozó lány.

Bár a maconkai kirándulás nem indult fényesen, a türelem meghozta gyümölcsét.

– Különböző horgászvizekre járunk, most 4 napot töltöttünk a maconkai horgásztavaknál. Eleinte semmilyen kapásunk nem volt, el is voltam kenődve, és már beletörődtem abba, hogy csak a napozás és a pihenés marad, nem mintha az nem lenne jó program – mondta nevetve Niki. – Egyszer csak iszonyú erővel kezdte el húzni egy hal a botomat, már ebből is éreztük, hogy egy jó súlyú példányt sikerült akasztani. Nagyjából 25 percnyi fárasztás után, miután körbejárta a tavat, sikerült a halat a part közelébe húzni, akkor csodálkoztunk csak igazán, mert ekkora halat még egyikünk sem látott soha élőben.

A tokféléket szinte csak véletlenül lehet horogra csalni. Mivel apró, planktonszerű élőlényeket fogyasztanak, nehéz kifejezetten rájuk horgászni, ritkaságszámban fordulnak elő a horgon.

– Nem számítottam rá, főleg a kezdeti nehézségek után, hogy egy ilyen halat sikerül fognunk, egyszerűen sokkot kaptam. Joci alányúlt egy hálóval, amivel sikerült beemelni a bölcsőbe, akkor láttuk, hogy egy lapátorrú tokról van szó. A halőrök lemérték, hitelesítették a súlyát, hosszát, és a kerületét, egy közös fotó után pedig vissza is engedtük a vízbe. Tudtuk, hogy a tavalyi rekorder példány ebből a fajból 31 kilót nyomott, a mérés után így büszkén konstatáltuk, hogy megdöntöttük az országos rekordot. De hogy új európai rekordot is állítottunk, arról csak napokkal később értesültünk, amikor frissítették a statisztikákat – emlékezett vissza Niki, aki több, hosszra nagyobb példányokat is fogott már.

Fotó: Maconkai-víztározó és tórendszere

Megérte az egy év várakozás, végül csak horogra akadt az amur – videóval!

Több mint 30 kilogrammos amurt fogott egy horgász a Duna-holtágból szombaton. Heirich Viktor elmondása szerint már egy éve készül a rendkívüli kapásra – tudtuk meg az index.hu beszámolójából.
Hatalmas méretű amurt csalt horogra Heirich Viktor a Duna-holtágon. A horgász a Pecaverzumnak elmondta, már egy éve készült a nagy kapásra, ugyanis kemény szemű, főtt kukoricát szórt stége környékére, hogy olyan helyet alakítson ki, ahova rendszeresen visszatérnek a nagy testű amurok.

Úgy tűnik, munkája megtérült, ugyanis június 24-én, szombaton

Egy 30,50 kilogrammos és körülbelül 125–130 centiméter hosszúságú példányt fogott ki a vízből.

„A stég előtt elég erőteljes küzdelem alakult ki, mert még alá is bement, kiszedni nem volt egyszerű, azzal igencsak megkínlódtam” – mondta a fárasztásról a horgász. Hozzátette, a nagy méretű halat csak barátja segítségével tudta kifogni a vízből.

Nem fért bele a szákba az amur, de szerencsére az egyik barátom jött, és az ő segítségével belevarázsoltuk valahogy. Jó párszor rá kellett próbálni, mire belement

– mondta.

A horgász szerint az amur már túl volt íz íváson, ezért úgy véli, ha korábban fogja ki, a hal alkár 35 kilogrammnál is nehezebb lett volna. Heirich Viktor arról is beszélt, rengeteg időt tölt a vízparton, ezért szerinte a most kifogott óriás amur a hosszú évek tapasztalatával megszerzett tudásának köszönhető.

„Soha ne menjünk szembe a viharral!” – Reviczky Gábor figyelmeztet a balatoni fürdőzés, horgászás veszélyeire

A Készenléti Rendőrség munkatársai minden eszközt bevetve őrzik a nyaralók biztonságát és a hazánkba érkező turisták nyugalmát. Az ország szinte teljes területén két- és négy keréken, helikopterrel, valamint kutyákkal és lovakkal segítik a turisztikai idény biztosítását. „A felhőtlen nyaralás érdekében azonban a legfontosabb, hogy mi magunk előzzük meg a bajt!” Hogy a vízen ez mennyire fontos, arról Reviczky Gábor színművész beszélt egy, a rendőrség honlapján közzétett videóban – értesülhetünk a hirado.hu oldalon megjelent cikkből. 

A nyár megérkeztével és az iskolai tanév végével mindenki, különösen a fiatalok felhőtlenebbül élik a mindennapjaikat. Elkezdődtek a nyári szabadságok, sokan már pihennek. Hazánk közkedvelt turisztikai helyei ilyenkor megtelnek látogatókkal, különösen a hétvégéken. A szabadtéri programok és rendezvények, valamint a sok fiatalt vonzó fesztiválok sora is elkezdődött.

Annak érdekében, hogy az emberek nyugodtan tudjanak pihenni, felhőtlenül kikapcsolódni, a Készenléti Rendőrség folyamatos jelenlétével biztosítja a turisztikailag frekventált helyeket és a kiemelt rendezvényeket.

Teszi mindezt egyrészt a levegőből, helikopterekről pásztázva a tájat, hiszen a Légirendészeti Szolgálat a bázisát júliustól kezdve egészen augusztus végéig Siófok-Kilitibe teszi át, ahonnan mind a Balaton, mind a nyári időszakban igencsak zsúfolt M7-es autópálya gyorsan elérhető.

A vármegyei járőrök megerősítő erőiként lovakkal, kutyákkal, kerékpárral és Segway-jel is jelen vannak számos nyaralóövezetben és rendezvényhelyszínen, így támogatva a helyi rendőröket.

A rendelkezéseikre álló eszközökkel egy-egy turistákkal teli helyszínt gyorsabban meg tudnak közelíteni, mint a gyalogos vagy a gépkocsizó járőrök.

A könnyed és felhőtlen kikapcsolódás érdekében azonban a nyaralóknak sem szabad megfeledkezni néhány fontos dologról. Különösen akkor, ha szabad víz közelében tartózkodnak, hiszen a tavak és a folyók sok veszélyt rejtenek. A gyors beavatkozás életet menthet, ezért a készenléti rendőrök rendszeres gyakorlatokat hajtanak végre. Hogy erre ne kerüljön sor, fogadják meg Reviczky Gábor színművész tanácsait!

Borítókép: MTI/Varga György

Nem csak a Balatonnál, de Horvátországban is röpködnek a horgász bírságok!

A megfelelő okmányok és engedélyek beszerzésére nem csak a magyar tengernél nyaralóknak kell különösen figyelnie. Rengetegen vehetik célba idén is a horvát tengerpartot, azonban egy a magyarok által alig ismert szabály miatt könnyen keserűvé válhat a nyaralás – olvasható a penzcentrum.hu hasábjain. 

660 eurótól (kb. 243 ezer forint) 3980 euróig (kb. 4,3 millió forint) terjedő pénzbírsággal sújtják azokat a horgászokat, akik nem tesznek eleget fogási adatrögzítési kötelezettségüknek. Az orvhorgászokat, orvhalászokat pedig egy horvát cikk szerint akár 6630 euróra (kb. 7,2 millió forint) is büntethetik – ugyanakkor megjegyzik, hogy utóbbi a tétel jogi személyek esetében él, a magánemberek valamivel kevesebbel is megúszhatják.

Úgyhogy, ha valaki úgy gondolja, hogy bepakolja a horgászbotját, az tartsa észben, hogy a tengerre is ugyanúgy engedélyt kell váltani, mint itthon bármilyen tóra, folyóra!

A jegyárak így néznek most ki az Adriai tengernél:

  • egy napig érvényes: 7,96 euró (kb. 2900 forint),
  • három napig érvényes: 19,91 euró (7350 forint),
  • hetijegy: 39,82 euró (14 700 forint).

Az engedélyeket interneten is meg lehet venni, de a helyi horgászboltokban is segítenek a beszerzésben. Mindenesetre a büntetési tételeket látva nem érdemes kockáztatni, ha mindenképpen ki akarjuk próbálni a tengeri horgászatot, mindenképpen vegyünk engedélyt, ne sajnáljuk azt a párezer forintot.

Szép dolog a barátság, még ha egy horgász és egy sügér között szövődik is

Rex Colubra 2021-ben lépett fel a TikTok-ra, hogy megossza, új barátra tett szert – egy sügérre, akit Elvisnek nevezett el – adott hírt egy újabb nem mindennapi barátságról az nlc.hu.

Az egykori lelkes horgász elmondta, hogy “eldobta” a “botját és a felszereléses dobozát egy GoPro-ért és egy szemüvegért, miután búvárkodás során azt tapasztalta, hogy mennyire hihetetlenül kíváncsiak és tudatosak a halak.

Colubra egy november 22-i videóban elmondta, hogy a kis fickó követte őt 13 hónapon keresztül, 12 különböző merülés során. A férfi az egyik videójában azt is bebizonyította, hogy magához tudja hívni a halat.

Egy június 13-án posztolt TikTok-ban Colubra azt írta, hogy egyszer nyolc hónapig nem látta a halat, de szerencsére később újra találkoztak, és azóta is jóban vannak.

Kiemelt kép: Instagram