Lezajlott a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa, íme az eredmények és temérdek fotó!

Végetért a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa, lezajlott mindkét forduló, ragoygó ivolt az időjárás, így minden külső körülmény adott volt ahhoz, hogy igazi horgász szerencsével teli napunk legyen ma is a 2. fordulóhoz.

Görbültek a botok, olyannyira, hogy pontyok is kerültek a szákba, csak úgy kattogtak a fényképezőgépek az egyre sokasodó haltömeg és a büszke mosolyok előtt, majd a mérlegelések nyomán megszülettek a 2. nap szektoreredményei és az összesített végső pontszámok, helyezések is.

De nem is húznánk az időt, beszéljenek a számok, majd pedig a képek, melyből rengeteg készült, csak győzzük nektek megmutatni. Éppen ezért ide csak ízelítőt teszünk, az összes fotóért kattintsatok a felső menüsorban a Galériára, és böngésszétek át őket kedvetekre.

Elsőként a 2. nap szektor eredményeit láthatjátok:

Az összesített eremények pedig a következők lettek:

És ahogy ígértük, ízelítőnek pár kép, a többit pedig a galériába töltjük fel folyamatosan, csak győzzétek nézegetni:

A dobogósoknak külön gratulálunk: Mindák Tamásnak, Megyeri Csabának és Breuer Richardnak!

Háromszáz csapattal rajtol el vasárnap a világ legnagyobb pontyfogó horgászversenye a Balatonon

Tizedik, jubileumi alkalommal startol el az Adventer & fishing International Balaton Carp Cup. A kedvező időjárási előrejelzések miatt sokan abban bíznak, hogy megdőlhet a balatoni pontyrekord- adta hírül a ripost.hu.

Idén több mint 25 országból érkeznek csapatok, Kazahsztántól Angliáig, Norvégiától Dél-Afrikáig a világ legnagyobb pontyfogó versenyére, amelyet április 21-27-ig kísérhetnek figyelemmel az érdeklődök. Ezúttal 300 csapat teszi próbára horgásztudását, „körbeülve” a Balaton szinte teljes partszakaszát. A pontyok szerelmesei közel 140 órát töltenek majd a tó ölelésében azért, hogy megfogják, majd egy fénykép elkészítése után visszaengedjék a Balatonba az onnan kifogott óriáspontyokat. A jubileumi verseny értékelésébe minden 10 kg feletti ponty számít, a legtöbbet fogó csapat pedig mesés főnyereménnyel is gazdagabb lehet. Ezen kívül a legnagyobb tő- és tükörpontyot kifogó együttes is díjazásban részesül.  

A hivatalos tórekordot idén márciusban a 34.8 kg-os, Fonyódnál fogott hallal állították fel. Akár ennél nagyobb pikkelyes is horogra akadhat a versenyen, ahol végletekig kiélezett, izgalmas küzdelemre számíthatnak az esemény követői.

Az IBCC történéseiről idén is élő televíziós közvetítés formájában tájékozódhatnak az érdeklődők, míg a friss fogási eredmények az ibcc.hu oldalon is nyomon követhetők. A Fishing&Hunting televíziós csatornán három nyelven sugárzott, másfél órás adások, a verseny ideje alatt minden nap 20 órakor kezdődnek, bemutatva az aktuális versenynap legizgalmasabb történéseit, fejleményeit.  

A megnyitó április 20-án, 15:30-kor a Club Tihany Wimbledon termében veszi kezdetét a sorsolással, másnap pedig a kihúzott horgászhelyeken kezdetét veszi a majd egy héten át tartó verseny.

A kereskedelmi célú halászat 10 évvel ezelőtti megszüntetése óta a Balaton halállománya egyre erősödik. A pontyok életfeltételeinek és súlygyarapodásának kedvez, egy az utóbbi években elszaporodott invazív kagylófaj, amely kiváló minőségű táplálékot nyújt az uszonyosoknak. Emellett a tudatos halgazdálkodás és a komoly halőrzés is hozzájárul ahhoz, hogy a világ pontyhorgászainak talán legvágyottabb helyszíne lett a magyar tenger.

Óriási, 65 kilós tokhalat fogott egy horgász Bajánál

Valódi halszörny került ki a egy Baja melletti horgásztóból. Simai József fiával érkezett egy kis pecázásra, és már éppen indulni készültek, amikor horogra akadt a 65 kilogrammos tokhal – olvasható a blikk.hu hasábjain.

óriási tokhal

„Kisfiammal érkeztem egy rövid 40 órás túrára egy Baja melletti horgásztóra” – mondta lapunknak Simai József, aki már hatéves kora óta szerelmese a pecázás művészetének.

„Az időjárás viszontagságai nem voltak jó hatással a halak kapókedvére, egy nap leforgása alatt mindössze két pontyot fogtunk, igaz ezek súlya 18,4, illetve 19,5 kg volt. Aztán hajnalban egy erőteljes húzós kapás és farasztás után érkezett egy gyönyörű tőponty a maga 22,8 kg súlyával, amelyet kisfiam a 15 éves Dominik egyedül fárasztott ki és jelentette új egyéni rekordját” – mesélte el fia dicsőségét a horgász.

Mindezek után rátért a legendás csatára:

Már pakoltunk, amikor gyenge kapás volt a jobb oldali botomon. A bevágást követően a hal nekilódult és sok sok kört írt le. A fárasztást a folyamatos kirohanásai tették igazán izgalmassá. Nem volt ritka, hogy 130 méterről kellett a halat újra a stég közelébe hozni” – írta le az izgalmas párviadalt.

„Bődületes erővel tombolt és a fenekéről csak nem akart feljönni. Egyszer végre megmutatta magát a vízfelszínen, ekkor már tudtam, hogy nem mindennapi példánnyal van dolgom” – mondta.

2 óra 20 percnyi csata után a tógazdák segítségével sikerült a halat úszó mérlegelőbe terelni

– emlékezett vissza József.

A tokhal súlya 65 kilogramm hossza 177 centiméter volt

Mint elmondta, halvédelmi okokból nem emelték ki a termetes halszörnyet, de a speciálisan a vízben sikerült lemérni.

A tokhal súlya 65 kilogramm hossza 177 centiméter volt.

Speciális tokos pellet és sajtos pop-up volt a csali – árulta el a titkot Simai József és hozzátette: „Természetesen gyors fotózás után a hal visszanyerte szabadságát, bízva benne, hogy más horgászt is hasonló élménnyel gazdagít majd. Egyébként ez a horgásztó legnagyobb hala.”

Kapitális pontyot fogott ki a Tiszából egy magyar horgász

Ratkai Miklós nemrég egy 21,80 kilós és 86 cetiméteres pontyot fogott a Tiszán. Az abádszalóki horgász elmondása szerint a hal nem adta magát könnyen – jelent meg az index.hu hasábjain. 

Kukoricára kapott, így akadt horogra a nagy hal Kisköre alatt, mesélte Ratkai Miklós, aki azt is elárulta, hogy rendszerint csónakból pecázik. Úgy véli, hogy rendkívül fontos a helyismeret a Tiszán annak, aki igazán nagy halat szeretne zsákmányolni.

„Jó erőben volt ez a nagy ponty, közel ötszáz métert kellett utánamennem a csónakkal, amíg ki tudtam venni. Gyönyörű példány volt, nem is látszott rajta semmi pikkelyhiba. Természetesen visszanyerte a szabadságát, a pontynál egyébként is 70 centiméter a fogható méret felső határa. De nemcsak én fogtam nagy halat, több ismerősöm is örülhetett 15-20 kiló körüli példányoknak”

– idézte Ratkai Miklóst a Pecaverzum.

A törökszentmiklósi Horváth Richárd tigrismogyoróval és kukoricával csalizott horgán pedig egy 10,19 kilós ponty akadt fenn, jegyezte meg a szakportál.

„Elég szeles idő volt aznap, de azon a helyen, ahol horgásztunk, a kanyarban a tölgyfák felfogták. Tizenkét-tizenhárom fok lehetett, és párás volt a reggel. A hal vehemens kapás után keményen húzott, bele is úszott egy akadóba. Szerencsére ki is szabadult. Negyedóra fárasztás után sikerült is megszákolni”

– emlékezett vissza a férfi a fogás pillanataira.

Több mint egy mázsát nyom a fehérvárcsurgói harcsaóriás

Majdnem két és fél méteres harcsa óriást akadt egy szerencsés horgász horgára Fehérvárcsurgón, a hatalmas hal súlya csaknem egy mázsa.

Óriás ragadozót fogtak pergetéses módszerrel Fehérvárcsurgón – írta a Halazin. Kucsák László horgász az idei év legjobb napját élhette át köszönhetően az orbitális méretű fogásnak. A horgász egy verőfényes napon kezdett neki a pergetésnek a Fehérvárcsurgói víztározó sekélyebb részén, de nem jött semmi kapás a reggel folyamán. Ennek okán fordult László a mélyebb vizek felé, legfeljebb 15-20 percet töltött egy-egy részen mert azt tapasztalta korábban, hogyha kicsit is éhes a harcsa, az kiderül az első pár dobásból.

Délelőtt 11 óra körül egy 5 méter körüli vízen, a fenék közelében vezetett Fox Rage Replicant 16 centiméteres csalira éhezett meg a harcsa. 1 óra 40 percig tartott a fárasztás. Nem volt könnyű dolga Lászlónak, egyedül horgászott, így nem volt, aki segítsen a harcsa partra húzásában. Végül megadta magát a halszörny. Az óriás hossza 237 centiméter, kerülete 118 centi, tömege 101,1 kilogramm volt. Miután a horgász partra emelte, elkészültek az ilyenkor szokásos fotók, megtörtént a mérlegelés, majd a gigahalat Kucsák László visszaengedte a tóba.

 

Somogy vármegyében is sikerült kapitális méretű harcsát fogni

Az újabb gigafogás most a Somogy vármegyei Lullai-tóból került a partra – jelent meg a hellovidek.hu hasábjain.

Mint írják, Dobai Ottó nemrégiben kapitális méretű uszonyost kényszerített partra – erről számolt be Facebook-bejegyzésében.

A dunántúli sportember álló antennával, feszítős módszerrel horgászott aznap. Ottó egy tenyérnyi méretű kárászt kínált fel csalinak, és hamarosan kapást észlelt a behúzás után húsz percre jelentkezett a harcsa.

A fárasztás 7-8 percig tartott, egyik barátom benyúlt a hal szájába, és partra segítette az óriást. Ő egyébként néhány nappal korábban egy 72 kilósat fogott, egy kolléganőm pedig egy 54 kilós példányt. Érdekes, hogy évekig hiába ültünk a tó partján, de az utóbbi napokban történhetett valami, mert egyre másra jelentkeztek a nagy halak

– mesélte a Sokszínű vidéknek Dobai Ottó.

A nagytestű halat partra emelték, lefényképezték, lemérték, majd annak rendje és módja szerint visszaengedték a vízbe. A kapitális nagyságú harcsa 223 centiméterhosszú és 77 kilogrammos volt. A szerencsés horgász azt is elmondta, hogy gyakran járnak versenyekre a barátaival, sokat harcsáznak. Számukra ez egy életmód.

Menni kell – ez egy érzés, amire az ember rákap, és onnantól nincs megállás. Ez egészen más mint a pontyhorgászat.

Borítóképünk illusztráció.

Óriási dévérkeszeg kapott rá a szilikonkukoricára a Kis-Rábánál

Jókora méretű dévérkeszeget fogott ki egy horgász szeptember 9-én, szombaton a Kis-Rábánál – adta hírül az index.hu. Mint írják, Varga Zsolt pontos mérést nem végzett, de több mint négykilósra saccolta az állatot.

Varga Zsolt feleségével pecázott a Nicki Műgátnál, amikor horgára akadt egy hatalmas méretű dévérkeszeg.

A horgász a Pecaverzumnak elmondta, reggel fél 8 körül fogta ki a halat, amelyet ananászos szilikonkukoricával sikerült horogra csalnia. Mint mondta, pontosan nem tudni, hogy mekkora volt az érintett példány.

Sajnos nem táráztam ki a mérleget, úgyhogy csak hozzávetőleges információval tudok szolgálni, de levonva a vizes mérlegelőt, a tömege 4-4,15 kiló között lehetett

– árulta el a horgász, aki a dévérkeszeg hosszát nem mérte meg. Elmondása szerint, miután készített pár fotót a nagy méretű hallal, visszaengedte azt a vízbe.

A hivatalos országos rekordot egy 6,02 kilós, 63 centis dévérkeszeg tartja, amelyet szintén a Rábából fogott ki Kiss Ferenc horgász még 2014 novemberében.

Terepjáróval vitték haza Tokaj mellől a gigantikus harcsát

Akkora harcsát fogott ki a Bodrog-folyóból egy horgász, mellyel jó eséllyel országos rekordot is dönthetett. A gigantikus hal nem fért be a horgász autójába, így terepjárót kellett a helyszínre hívni, hogy hazavihesse a zsákmányt.

T. Gergő március 27-én fogta ki az impozáns méretű harcsát Tokaj környékén – olvasható az index.hu hasábjain.. A horgász csak a napokban, barátai unszolására osztotta meg történetét és a halról készült fotókat a Pecaverzummal.

Mivel az állat pontos tömegének meghatározására nem állt rendelkezésre megfelelő mérőeszköz, így csak a horgászok becslésére lehet hagyatkozni.

ESZERINT A HARCSA SÚLYA TÖBB, MINT 120 KILOGRAMM

A hivatalos országos rekordot Kovács Gábor tartja, aki 2010. május 10-én fogott ki egy 113 kilogrammos, 230 centiméteres harcsát a Töröcskei-tónál. Ha Gergő pontosan lemérte volna a bodrogi harcsát, és hitelesíttette volna azt a Mohosszal, minden bizonnyal elnyerte volna az első helyet.

A három és fél órán keresztül fárasztott hal szája Gergő elmondása szerint akkora volt, hogy „egy focilabda gond nélkül bezuhant volna rajta a gyomrába”.

A 256 centiméter hosszú harcsa nem is fért be a horgász autójába, így hívnia kellett egy terepjárót, hogy hazavihesse. A hal feldolgozása után mintegy 80 kilogramm filét kaptak.

Borítókép: Pecaverzum

Pergetve kapitális szürkeharcsát fogtak Tolnán

2023. augusztus legvégén Wimmer Ferenc barátjával, Póta Gáborral, munka után közös horgászatra indult a Tolnai Dunáért Egyesület kezelésében lévő vízterületen- olvasható az agrojager.hu hasábjain, Dr. Szilágyi Gergely tollából.  Mint írja, a két cimbora régóta együtt horgászik. Gábor közel 40 éves tapasztalatával az egyik legtapasztaltabb szürkeharcsa horgászok egyike. Sokan kedvelik, mert a tudását meg is osztja másokkal, egyben jó tanár is. Itt, Tolnán, a 40 éves pályafutása alatt pergetve is sok harcsát fogott ki. A tárgyi tudás azonban csak az egyik faktor, minden más a szerencse kérdése. Sok minden függ a harcsáktól, mert egyes napokon nincs étvágyuk, nehéz őket kapásra bírni. 

 

Fotó: Póta Gábor – Agro Jager News

A mostani horgászatuk során, kisebb halakat céloztak meg a jól ismert gödrök környékén. Maximum 10 kilós halakban bíztak a sporthorgászok. Egy ismert mélyedés szélén Feri először megdobta a közepét, majd szakaszosan, kifelé haladva dobálta meg a vizet a gumihallal. Az ötödik dobásra nem várt kapás jelentkezett. Egyből érezte, hogy nagy halat sikerült megakasztania a 14-es fonott főzsinórral, amelyhez 40-es fluor-karbon előkét kötött.

A hat grammos jig fejjel felkínált gumihal kapásra bírta a nagytestű ragadozót, amit körülbelül 35 perc múlva sikerült megpillantaniuk. A fárasztás közben Gábor mindenre figyelt. Felvette a horgonyt, és jó tanácsokkal biztatta barátját. Több esetben kitört a hal, ilyenkor a féken csökkentve mindig engedte mozogni. A felszerelése miatt jóval óvatosabban kellett a fárasztást megoldania. A hal valamiért a csónak közelében maradt, nem indult el az akadók felé. “Húzd meg, ereszd meg” küzdelem zajlott a horgász és a harcsa között. Közel fél óra után érezni lehetett, hogy a hal is fárad. A felszínen megjelenő apró szemű buborékok mutatták, hogy a harcsának lassan elfogy az ereje. Ezután pár perccel feljött az ismeretlen óriás. Nem számítottak ilyen nagy halra. Miután a vízfelszínre került a hal, még többször kitört, mire meg lehetett fogni. A halat kíméletesen a  csónakba emelték.

Fotó: Póta Gábor – Agro Jager News

Miután a parthoz közel kormányozták magukat, segítséget kértek. Még a hosszát sem tudták önerőből megmérni, mert amit vittek mérőszalagot, jóval kisebb volt a halhoz képest. Szerencséjükre a Tolnai Dunáért Egyesület alelnöke is kint horgászott, akit megkértek, hogy hitelesítse a fogást. Takács Balázs egy csónakkal hamar a barátai segítségére sietett. A szürkeharcsa hossza elérte a 180 centimétert. A súlya, a becslésük szerint, körülbelül 40-45 kilogramm körül lehetett. Mint utólag kiderült, Takács Balázs is megdobta ugyanazt a szakaszt a barátjával, de még kapásuk sem volt, és továbbálltak. Azonban ez a harcsa vélhetően akkor még nem volt éhes. Ezek a nagytestű ragadozók a napszak bármelyik időszakában zsákmányolhatnak. Ez mindig attól függ, hogy előző nap mikor kezdtek el vadászni. Ha kora délutáni vagy este órában, akkor már kora délután rabolhat. Egy nagyobb hidegfront szinte minden esetben meghozza az étvágyukat.

A TDE vízterületén ekkora harcsát pergetve még senkinek nem sikerült fognia. A fénykép elkészítése után a harcsát szabadon engedték. A fogás egyedülálló, mivel számos pergető horgász próbál nap mint nap szerencsét a Tolnai vízterületen.

Lassan véget ér a nyár, az őszi időszak talán az egyik legfontosabb időszaka a harcsahorgászoknak, mert a halak a téli hónapokra készülnek. Az óvatosságuk, a hideg beköszöntével, fokozatosan csökken. Érdemes ilyenkor kint lenni a vízparton. Harcsát egészen a nyolc Celsius vízhőmérsékletig foghatunk egy kis szerencsével – zárta beszámolóját Wimmer Ferenc.”

Pontyozós szerelékkel harcsát? Fogd meg a söröm! – videóval és galériával

A horgász pontyozásra készült, a szerelékét is ehhez igazította, de a bot és a zsinór is hősiesen állta a sarat.

A holíči Martin Tokoš tíz éve a cseh határ közelében lévő Adamovi-tavaknál nyaral. Legutóbb, amikor pontyokat akart fogni, egy 225 centis harcsa akadt a horgára – számolt be az esetről a parameter.sk és annak nyomán az agroinform.hu.

Martin rögtön az első délután megfogta élete halát egy órás küzdelem után. A 80 kilós harcsát egy barátja segített kivenni a vízből, majd miután lefényképezték, visszaengedték a tóba.

(tvnoviny.sk)

Borítóképünk ebből a galériából való, ide kattintva a többi fotót is láthatod.