Óriási amur akadt horogra az öbölben

Beszámolót küldött a Pecaverzumnak Sándor Tamás, aki társaival a Pilismaróti-öbölnél horgászott. A kezdeti sikertelenség után, a halőr tanácsát megfogadva sikerült egy több mint 22 kilogrammos halat kifogniuk – olvasható az index.hu hasábjain. 

Mint írják, a horgász és társai június 16-án a Pilismaróti-öbölnél órákon keresztül horgászott bojlival és főzött maggal, 100, 200 és 300 méteren elhelyezett bójákkal – sikertelenül.

Kicsivel később a halőri ellenőr azt tanácsolta, hogy keressenek a két bójának új helyet 400 méteren, mivel ott van egy nagyobb púp a vízben, amit szeretnek a halak.

A horgászok megtalálták a területet, átvitték a bójákat, és alaposan megszórták magokkal. A csalik a délutáni kihelyezés után hajnali kettőkor hozták meg az első kapást, ekkor azonban egy kagylópad elvágta a zsinórt, így a hal elmenekült.

Nem adták föl a horgászok, és az éjszaka kellős közepén kötött új szerelékük nem sokkal később – hajnali háromnegyed négykor – újabb kapáshoz vezetett egy hatalmas amur képében.

Ahogy felvettem a kontaktot a hallal, azt éreztem, hogy rendkívül gyorsan jön a part felé. Egy bő 25 perces fárasztás után egy 22,7 kilogrammos, igazi vadvízi torpedóval ajándékozott meg az öböl minket

– írta a Pecaverzumnak Sándor Tamás.

Fotó: Pecaverzum.hu

Óriási harcsát és ezzel élete legnagyobb halát fogta ki a balatoni horgász

Gelencsér Csaba horgásztúra-vezető élete leghatalmasabb halát fogta ki a Balatonból. Az állat nagyjából 170-180 centiméteres lehetett lehetett – írja az Index.és az atv.hu

A horgász elmondása szerint már az elején sejtette, hogy a hal hatalmas lehet, ugyanis nem sok hiányzott ahhoz, hogy a botja is a vízben landoljon. Gelencsér Csaba egy 90 grammos dobósúlyú botot vett a kezébe, rajta egy nagyhalas orsóval, 14 kilogrammos fékerővel.

A hal megtartásához azonban teljes erejére szüksége volt – tette hozzá. Élete eddigi legnagyobb fogását végül többszörös nekifutásra sikerült behúznia a csónakba. „Látjátok, nem kell Olaszországba utazni feltétlenül ilyen élményekért! Itt van nekünk a Balaton!” – írta a horgász.

Megdöntötte az európai rekordot tokhal fogásban egy magyar hölgy!

Mostantól aztán minden férfi horgász felkötheti a nadrágját, ugyanis Lubai Nikolett kifogta Európa legnagyobb tokhalát Maconkán, egy 130 centiméter hosszú, 34,45 kilós példányt. A kapitális uszonyos a horgászlány testsúlyának felénél is többet nyomott, de a parton akadt segítő kéz – adta hírül a blikk.hu.

– Gyerekkoromban horgásztam egy rövid ideig, de a párom, Joci szerettette meg velem később igazán ezt az egészet. Eleinte csak elkísértem, elfoglaltam magam mellette, de egyszer csak a kezembe nyomott egy a horgászbotot, hogy próbáljam meg. Onnantól kezdve teljesen beszippantott a horgászat – kezdte lapunknak az egyébként ivóvíz-technológusként dolgozó lány.

Bár a maconkai kirándulás nem indult fényesen, a türelem meghozta gyümölcsét.

– Különböző horgászvizekre járunk, most 4 napot töltöttünk a maconkai horgásztavaknál. Eleinte semmilyen kapásunk nem volt, el is voltam kenődve, és már beletörődtem abba, hogy csak a napozás és a pihenés marad, nem mintha az nem lenne jó program – mondta nevetve Niki. – Egyszer csak iszonyú erővel kezdte el húzni egy hal a botomat, már ebből is éreztük, hogy egy jó súlyú példányt sikerült akasztani. Nagyjából 25 percnyi fárasztás után, miután körbejárta a tavat, sikerült a halat a part közelébe húzni, akkor csodálkoztunk csak igazán, mert ekkora halat még egyikünk sem látott soha élőben.

A tokféléket szinte csak véletlenül lehet horogra csalni. Mivel apró, planktonszerű élőlényeket fogyasztanak, nehéz kifejezetten rájuk horgászni, ritkaságszámban fordulnak elő a horgon.

– Nem számítottam rá, főleg a kezdeti nehézségek után, hogy egy ilyen halat sikerül fognunk, egyszerűen sokkot kaptam. Joci alányúlt egy hálóval, amivel sikerült beemelni a bölcsőbe, akkor láttuk, hogy egy lapátorrú tokról van szó. A halőrök lemérték, hitelesítették a súlyát, hosszát, és a kerületét, egy közös fotó után pedig vissza is engedtük a vízbe. Tudtuk, hogy a tavalyi rekorder példány ebből a fajból 31 kilót nyomott, a mérés után így büszkén konstatáltuk, hogy megdöntöttük az országos rekordot. De hogy új európai rekordot is állítottunk, arról csak napokkal később értesültünk, amikor frissítették a statisztikákat – emlékezett vissza Niki, aki több, hosszra nagyobb példányokat is fogott már.

Fotó: Maconkai-víztározó és tórendszere

Megérte az egy év várakozás, végül csak horogra akadt az amur – videóval!

Több mint 30 kilogrammos amurt fogott egy horgász a Duna-holtágból szombaton. Heirich Viktor elmondása szerint már egy éve készül a rendkívüli kapásra – tudtuk meg az index.hu beszámolójából.
Hatalmas méretű amurt csalt horogra Heirich Viktor a Duna-holtágon. A horgász a Pecaverzumnak elmondta, már egy éve készült a nagy kapásra, ugyanis kemény szemű, főtt kukoricát szórt stége környékére, hogy olyan helyet alakítson ki, ahova rendszeresen visszatérnek a nagy testű amurok.

Úgy tűnik, munkája megtérült, ugyanis június 24-én, szombaton

Egy 30,50 kilogrammos és körülbelül 125–130 centiméter hosszúságú példányt fogott ki a vízből.

„A stég előtt elég erőteljes küzdelem alakult ki, mert még alá is bement, kiszedni nem volt egyszerű, azzal igencsak megkínlódtam” – mondta a fárasztásról a horgász. Hozzátette, a nagy méretű halat csak barátja segítségével tudta kifogni a vízből.

Nem fért bele a szákba az amur, de szerencsére az egyik barátom jött, és az ő segítségével belevarázsoltuk valahogy. Jó párszor rá kellett próbálni, mire belement

– mondta.

A horgász szerint az amur már túl volt íz íváson, ezért úgy véli, ha korábban fogja ki, a hal alkár 35 kilogrammnál is nehezebb lett volna. Heirich Viktor arról is beszélt, rengeteg időt tölt a vízparton, ezért szerinte a most kifogott óriás amur a hosszú évek tapasztalatával megszerzett tudásának köszönhető.

Hemzsegni fog idén a Balaton a ragadozóhalaktól

Érdemes busára horgászni Látóképen, egy 45 kilós példány is ezt bizonyítja

Egy 45 kilogrammos busa akadt horogra Látóképen, amit végül nem is engedtek vissza, mivel szabályosan fogták, és inváziósnak számít – olvasható az index.hu hasábjain.

A Látóképi-tározó Facebook-oldalán megjelent beszámoló szerint a hosszú hétvégén Babotán József a tó egyik legmélyebb részét választotta horgászatának helyszínéül, itt próbálta kapásra bírni a pontyokat.

A horgászkaland igazán nagy slusszpoénnal zárult, nem várt óriással hozta össze a szerencse. Közel félórás fárasztás és jó pár méter zsinór kellett ahhoz, hogy horgára akadjon a „monstrum”. A helyszíni mérlegelés után kiderült, hogy a hal súlya 45 kilogramm volt.

Érdekességként megjegyzik, hogy egyik horgásztársuk tavaly májusban ugyanezen a helyen egy közel 50 kilogrammos harcsát fárasztott ki sikeresen. Mivel a halat szabályosan fogták, a horog a szájába akadt, így a szabályok értelmében nem is engedték vissza a vízbe, ugyanis a busa inváziósnak számít.

Pecaverzum megtudta, a Látóképi-víztározón nagyon kevesen horgásznak busára, pedig lenne értelme. Ezt bizonyítja a mostani fogás, és az is, hogy tavasszal rendszerint szoktak felszínre kerülni 60-65 kilós busatetemek.

Több mint 2,5 méteres és 111 kg-os, mi az? Hazánk második legnagyobb harcsája!

Száz kilónál is nagyobb halat fogott ki egy horgász a nemesnádudvari Tőzeges-tóból, az óriási harcsa Magyarország második legnagyobbja. A nem mindennapi kapás mindössze két kilóval maradt el az abszolút rekordtól – olvasható az Index hasábjain. 

Kiss Ferenc horgász május 30-án este hét óra körül tenyereskeszeggel akasztotta horogra Magyarország második legnagyobb harcsáját a nemesnádudvari Tőzeges-tóból.

A horgász – ellentétben a tó közösségi oldalán megjelent adatokkal – elmondta,

A HAL 111 KILOGRAMMOT NYOMOTT, HOSSZA PEDIG 251 CENTIMÉTER VOLT.

A horgász a Pecaverzumnak úgy nyilatkozott, amint látta, hogy kapása van, egyből csónakba pattant, és úgy kezdte meg a fárasztást.

Behúztam a lábam közé a botot, és leszúrtam a karót, mert ha ezt nem teszem, még mindig csónakáznánk. Több helyre is beakadt, de felfűzni sehová sem tudta magát, így mindig sikerült kibogozni valahogy

– mondta Kiss Ferenc tógazda.

A horgász elmondta, a halat visszaengedték a vízbe, bár utólag megbánta a döntést.

„Visszaengedtük, de nem biztos, hogy jó ötlet volt, mert ezek a példányok nagyon sok halat fogyasztanak. Már rájöttem, hogy az ekkora harcsák ilyen vizekben nem kicsi károkat okoznak. Korábban tettünk a tóba gyönyörű, tenyeres sügéreket több millió forintért, és a ragadozóhalak két hét alatt kiették őket ” – árulta el Kiss Ferenc, aki nem tervezi, hogy bejelenti a fogást a Magyar Országos Horgász Szövetség rekordlistájára.

A napokban megújított rekordlistán harcsakategóriában Kovács Gábor áll az első helyen egy 113 kilós, 230 centiméteres példánnyal, amelyet 2010. május 10-én akasztott horogra a Töröcskei-tónál.