A busahorgászat szabályozására készül a Mohosz

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) szerint a busa „ipari méretű” szelekciója nem a sporthorgász feladata és a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnének a szelekciós busahalászatra – jelent meg a napokban a 168.hu hasábjain.

Dérer István, a Mohosz elnökhelyettese, az Országos Horgászszervezeti Központ (OHSZK) főigazgatója a 2022-es év horgászfogásainak statisztikájából kiemelte, hogy rangosban a busa 46 tonnával a 8. helyet foglalja el. 2019-hez képest kicsivel több mint háromszoros növekedés mutatható ki, 15-ről 46 tonnára ugrott a kifogott busa mennyisége. „A 2021-es évhez hasonlóan újra elmondható, hogy a faj horgászata egyre jelentősebb, mert az elmúlt években látványosan fejlődik a szabályos fogási technikája és – levetkőzve a fajhoz kapcsolt sztereotípiákat – gasztronómiája is. Nagy átlagtömege okán fárasztása – főleg a folyókban – valódi sportélményt is jelent” – olvasható a pecaverzumon.

A cikkben Dérer István kiemeli, hogy a busa „ipari méretű” szelekciója nem a sporthorgász feladata és a „terítékként a parton heverő, sokszor 100 kilogramm mennyiségű hal ténye és látványa számos etikai, horgászrendi kérdést is felvet, ami mielőbb hatékonyan kezelni kívánunk”.Tehát, a Mohosz foglalkozni fog a témával, és a jövő évi Országos Horgászrendben (OHR) már akár meg is jelenhetnek a szabálymódosítások.A busa fő tápláléka azok az apró élőlények, planktonikus szervezetek jelentik, amelyek az összes őshonos halfajunk ivadékának is az első táplálékai. Egy nagytestű, sokszor 10-20 kilogrammos jószág nagy mennyiséget tud kiszűrni a vízből, amiből aztán nem marad az őshonos halfajainknak, a keszegféléknek, a pontyféléknek, vagy a fogassüllőnek. Rendkívül hatékonyak a táplálékbázis kiaknázásában, szintén csak az őshonos fajok kárára – nyilatkozta a témával kapcsolatban Ferincz Árpád, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem természetesvízi halökológiai tanszékének vezetője.

 

Horgászorsókat is rejtett a szoknya, így lopott volna a furfangos asszonyka

Egy tiszaföldvári férfi és nő horgászorsókat és mobiltelefont rejtettek az asszony szoknyája alá, de mindkét alkalommal lebuktak. A szolnoki nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket – adta hírül a police.hu.

Mint írják, egy szolnoki horgászboltba tért be két tiszaföldvári lakos 2023. augusztus 1-jén a délutáni órákban. A nő levett a polcról egy pergető orsót, amit a szoknyája alá rejtett. Az eladó látta ezt, ezért az asszony a felszólítására visszaadta az árut. Később az eladó tüzetesebben áttekintette a felvételt és megállapította, hogy a nő egy másik, közel 184 ezer forint értékű orsót is a ruházatába rejtett, amit viszont sikerült elvinnie.

Még aznap, a késő délutáni órákban bejelentés érkezett a rendőrségre egy másik szolnoki üzletből, mert a 33 éves férfi és a 39 éves nő magukhoz vettek egy áruvédelmi dobozban elhelyezett mobiltelefont, és megpróbálták azt eltulajdonítani. Először egy tekercs alufóliával akarták bevonni a dobozt, hogy így játsszák ki az áruvédelmi kaput. Később mégis egy ollóval estek neki a doboznak, amiből kivették a telefont és a töltőt, majd azokat ismét a nő ruháiba rejtették. A biztonsági őr észlelte a jogsértést, ezért feltartóztatta a párost. A helyszínre érkező rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőket, akiket kétrendbeli lopás vétség miatt kihallgattak, mindketten beismerő vallomást tettek.

Borítóképünk illusztráció.

 

Ingyenesen letehető interneten a horgászati vizsga – videóval

A pecázás hazánkban is a fakultatívan felvehető iskolai tantárgyak közé kerülhet. Mint azt Szűcs Lajos, a Mohosz elnöke elmondta: a horgászat már Csehországban és Hollandiában az iskolai oktatás része önkéntes rendszerben válaszható tantárgyként, hazánkban is hasonló a cél, aminek a segítségével a gyerekek talán jobban meg tudják szeretni a természetet, és több időt töltenek ott. A horgászszövetség vezetője arról is tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogyan lehetséges az interneten keresztül az ingyenes horgászvizsga megszerzése – közölte a magyarnemzet.hu. 

–  A horgászati ismeretek órarendbe iktatása nem példa nélküli dolog, hiszen vizek mentén lévő iskolákban most is lehet fakultatívan a természetismereti tárgyak mellett horgászati alapismereteket tanulni

– mondta Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke a Magyar Nemzetnek. Felidézte: egy ismert angol médiaszemélyiség, akinek horgászműsorai vannak, nemrég arról beszélt, hogy Csehországban és Hollandiában tanórai keretek között, önkéntes rendszerben már tanítanak horgászati ismereteket.

– Ezt jó ötletnek tartjuk olyan iskolákban, ahol a gyerekek kérik, és ahol ennek a feltételei adottak. Elsősorban nem a versenyhorgászat megtanítása a cél, hanem egy célzott természetismereti oktatást tartanánk, mert még mindig azt gondoljuk, hogy sokkal jobb, ha a gyerek a vízparton, a természetben van, mint ha otthon a mobiltelefonját vagy a számítógépét nyomkodja

– fejtette ki.

Hozzátette: vannak már olyan helyek, ahol az oktatási rendszer lehetővé tette, hogy ezt az oktatási formát a helyi tanrendbe építsék, szabadon választottként, egyéb tanórákon kívüli tevékenységekhez is kapcsolódva. 2019-ben elindultak nálunk az iskolai keretek között működő sporthorgász szakkörök is, melyek óriási népszerűségnek örvendenek. Több mint száz, horgászszervezet által mentorált iskola jelentkezett, és természetesen idén is pályázhatnak a tanintézmények – jelentette ki az elnök.

Horgászat a táborozás során

Az oktatáshoz az is hozzátartozik, hogy idén nyáron már több mint nyolcezer gyermeket tudnak fogadni a Mohosz táborozási programjában, amihez komoly támogatást adnak. Itt többek között arra a tanítják a fiatalokat, hogy a természetismeret és a horgászat alapjait hogyan sajátítsák el, miként ismerjék fel a halakat, mikor vannak a szaporodási időszakok, továbbá milyen szabályokat kell tudnia egy horgásznak.

– Ha ezeket az ismereteket a fiatalok elsajátítják, már az online állami horgászvizsgát is egyszerűen le tudják tenni, akár a tábor zárásaként

– ismertette a horgászszövetség elnöke. Szűcs Lajos fontosnak tartja, hogy a tanítás a természetben egyáltalán ne „száraz és oktatásszagú” legyen.

– Érdemes megnézni egy ilyen tábort, ahol a gyerekek csillogó szeme mindent elárul, hogy milyen jó érzés a természetben lenni és közben akár horgászni is

– mutatott rá.

Kitért arra is, hogy az európai országokból sokan járnak Magyarországra horgászni, amiben jelentős turisztikai lehetőségek rejlenek.

– A Mohosz ma hazánk legnagyobb hálózatos civil szervezete, több mint nyolcszázezer regisztrált horgásszal, és a közfeladat-ellátása keretében ez a szervezeti háló hasznosítja a természetes vizek döntő többségét, tehát a halgazdálkodás egy kézben összpontosul, amire az európai országok zömében nincs példa

– hívta fel a figyelmet az elnök. Szerinte az egy unikális dolog, hogy egy civil szervezet kapta a kezébe a természetvédelem és a természetkezelés egyik jelentős feladatát, hogy a vizeket és a bennük lévő őshonos halállományt mint nemzeti kincset minél jobb körülmények között adja át az utána jövő korosztályoknak.

Szűcs Lajos arról is tájékoztatott, hogy ma már a horgászvizsga online, mindenki számára ingyenesen letehető.

Van a turistáknak egy egyszerűsített út is, ehhez a turista állami horgászjegy kiváltására van szükség. A Mohosz horgaszjegy.hu nevű internetes oldalán a vizsgajelentkezést és a próbavizsgát is le lehet bonyolítani, majd a Magyar Horgászkártyát is ki lehet váltani, amivel a baleset-biztosításon túl több kedvezmény jár, például van már mobilflotta-kedvezményük is.

A horgászszövetség elkötelezett a további elektronizáció mellett, így a jövőben ha a horgász majd ezt a lehetőséget választja, akkor számára lehetséges lesz például az online fogási naplóvezetés is – tudatta a Mohosz elnöke.

Várhatóan nem emelkednek az állami horgászjegyek jövőre

Mint írják, az Agrárminisztérium részéről Nagy István tárcavezető egy sajtótájékoztatón közölte, a dokumentum jól mutatja a szervezet 37 közfeladat mennyisége mellett jelentős társadalmi szerepvállalását is. A politikus arra emlékeztetett, hogy a tavalyi év a történelmi aszály és az infláció miatt is rendkívül nehéz volt az agrárium számára, s mindezek a hatások természetesen a haltermelést és a halgazdálkodást sem kerülték el. horgászat biztonsága és a létszám stabilitása érdekében a MOHOSZ-szal egyetértésben nem tervezik 2024-re az állami horgászjegyek árának emelését. Emellett a megújításra kerülő Magyar Horgászkártyák és balesetbiztosítások újabb, ötéves ára a digitalizált okmány esetében szintén változatlan marad. 

Az Agrárminisztérium részéről Nagy István tárcavezető a sajtótájékoztatón közölte, a 2022. évi közfeladat-ellátási beszámoló dokumentum jól mutatja a szervezet 37 közfeladat mennyisége mellett jelentős társadalmi szerepvállalását is.

Ha további részletekre is kíváncsi vagy, kattints ide.

Videón a zirci lány gigamega fogása!

Tíz éve kezdett el horgászni Gombás Petra, az ok nála ugyanaz, mint a legtöbbek esetében: kihívást, egyben megnyugvást okozó kikapcsolódás jelent neki – írja a veol.hu és a hellovidek.hu.

Két és fél napot várt rá, éjszakai sötétben fél órát fárasztotta a hatalmas halat Gombás Petra, míg ki tudta fogni – számolt be róla a Veol.

Másfajta életérzés az ott a víz partján – fogalmazott, amikor beszéltünk vele legújabb eredménye kapcsán.

Cseszneki származású, zirci horgásztól a lap szintén megtudta, hogy először pontyozott, és amikor a pergetés már jól ment, viszonylag hamar a ragadozókra váltott. Harcsát fogni elmondása szerint nehezebb, mert nem békés hal, élőhalas csalival kell rá pecázni, több idő kivárni, míg horogra akad, kifárasztani ugyancsak tovább tart.

Íme, videón is a nagy kapás:

Borítóképünk illusztráció.

Horgászat Horvátországban – ezeket érdemes előre tudnod

A Napi.hu megkeresésére a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Horvát Idegenforgalmi Közösség is elmondta a legfontosabb szabályokat annak érdekében, hogy minden nyaraló és horgászni akaró tisztában legyen a körülményekkel.

Szabadság alatt jellemző, hogy új, távolabbi vizeket is felkeresünk, ezért fontos az adott vízre vonatkozó horgászati ismeretek megszerzése – mondta el a Napi.hu megkeresésére a Magyar Országos Horgász Szövetség.

A horgászok tevékenységét elsődlegesen a 2013. évi XLI törvény és annak 133/2013 számú VM végrehajtási rendelete szabályozzák. A horgász számára a jogszabályokon kívül az adott vízterületre érvényes helyi horgászrend az igazán fontos és irányadó.

Arra is érdemes odafigyelni, hogy a helyi előírások a nyáron népszerű egyéb tevékenységek közül mit engedélyeznek az adott vízterületen (vízi sporteszközök használata, fürdés, sátrazás, csónakhasználat stb.).

Hatvan kunától a háromszáz kunáig

Horvátországban a tengeri sport- és hobbihorgászat szabályozott, a szabadidős vagy sporthorgászat végzéséhez engedély szükséges, függetlenül attól, hogy azt a partról vagy hajóról végzik – tájékoztatta a Napi.hu-t a Horvát Idegenforgalmi Közösség.

Az engedély megvásárlásának nincsenek előfeltételei, mint például a vadászvizsgával való vadászat, vagy az édesvízi halászat halászati vizsgájának átadása, elegendő személyi igazolvány vagy útlevél bemutatása.

A magyar turisták ugyanolyan feltételekkel horgászhatnak a tengeren, mint bármely más nemzet turistái. A tengeri horgászat, legyen szó partról vagy csónakról történő horgászatról engedélyköteles, ezen a honlapon lehet online megvásárolni az engedélyt.

A horvátországi horgászengedély:

  • lehet egy napos;
  • három napos;
  • vagy hét napos;
  • az egy napos hatvan kuna;
  • a három napos százötven;
  • a hét napos pedig háromszáz kuna.

Ezentúl vásárolhatók százötven napos engedélyek is, itt három kategória él az életkor függvényében.

A Horvát Turisztikai Közösség szerint az engedélyek nem csupán online, hanem a helyszínen is beszerezhetők. Ehhez be kell menni a helyi információs hivatalba és ott megtudják mondani, hogy melyik helyi utazási irodánál lehet kiváltani az engedélyt.

Magyarországon így tudunk érvényes horgászjegyet váltani

Online módon és sok száz értékesítési ponton a regisztráció után kiváltható a horgászszövetségi HORINFO szakrendszerben a turista állami horgászjegy, amely kiváltástól számított 90 napi érvényes, viszont megvásárlásához a horgászvizsga helyett elegendő egy egyszerű online tudáspróba sikeres elvégzése és nem kell horgászegyesületi tagságot sem létesíteni. Ez az okmány önmagában még nem jogosít horgászatra, így még szükséges megvásárolni az adott vízre érvényes területi jegyet, amely a turista jegy érvényessége miatt egyszerre maximálisan 10 napra biztosíthat horgászatot. Természetesen a 90 napos érvényességi időn belül a napi, heti, vagy tíz napos területi jegy többször is váltható.

Amikor a horgászat cseppet sem veszélytelen, avagy mi mindenre jó még az evezőlapát (videóval)

Az alábbi felvételt a brazíliai Caracol folyón készítették a Bananal-szigetnél- olvasható az origo.hu hasábjain. A cseppet sem veszélytelen helyzetben a horgász csodával határos módon megőrizte a lélekjelenlétét, ezúton is gratulálunk neki.

Egy horgász épp kifogott egy halat, amikor megjelent egy kajmán. A ragadozó szerette volna megkaparintani a vergődő halat, de a horgász végül elzavarta az evezőlapátjával.

Bennünk biztosan megállt volna az ütő…( a szerk. megjegyzése).

 

Másodjára dőlt meg idén a Duna-ági busarekord, egy fiatal horgászé a dicsőség

Különleges módszerrel csaltak horogra egy közel hetvenkilós busát a Ráckevei–Soroksári-Duna főágából. Idén már másodjára dől meg a Duna-ági busarekord- olvasható az index.hu hasábjain.

Rekord méretű busát fogott ki Bán Szabolcs a Ráckevei–Soroksári-Duna főágán (RSD) július 14-én, pénteken, egy 69 kilogrammos hal akadt a horgára.

A rekordlista adatlapja szerint a hal hossza 120, kerülete 106 centiméter volt.

A horgász a Pecaverzumnak úgy nyilatkozott, eredetileg harcsára vadászott,

DE VÉGÜL KUTTYOGATÁSSAL EGY JÓKORA BUSA SZÁJÁBA AKASZTOTTA A HORGOT.

Idén már másodjára dől meg a busarekord az RSD-n. Mint arról az Index is beszámolt, január 17-én Tiszavári Gergő Attila egy 56 kilós példánnyal állt fel a képzeletbeli dobogó tetejére. A portál emlékeztet, a hivatalos országos rekordlistát egy 80 kilós busa vezeti, amelyet Boros Tibor csalt horogra a Lázbérci-víztározón 2017. szeptember 16-án.

Vegyél részt a Kizofish.com és a Gábris Fishing közös játékán és nyerd meg a közel egyhetes olaszországi harcsahorgászatot!

Kedves Harcsahorgász Barátunk!

A Kizofish.com webáruház gyakorlott horgászokból álló csapata már több ízben megtapasztalhatta, hogy milyen igazi, gigantikus harcsát elejteni, de nem csupán a hazai, hanem olaszországi vizeken is! Élménybeszámolóik alapján pedig bizton állíthatjuk, hogy az Észak-Olaszországban található mesésen szép tájon elhelyezkedő Mantova illetve a környékbeli vizek – a Pó és az Oria folyók, valamint a Mincio tó vidéke igazi horgászparadicsom, ahol hemzsegnek a híresen hatalmas harcsák.

Ha szeretnéd mindezt a saját szemeddel is látni, vegyél részt partnerünkkel, a Gábris Fishing-gel közös

EXKLUZÍV NYEREMÉNYJÁTÉKUNKON!

Amennyiben Neked kedvez a szerencse, 6 napon/5 éjszakán át vendégünk vagy egy 1 főre szóló harcsahorgászatra, mely során a szállást, az engedélyt, a csónakot és a magyar nyelvű idegenvezetést mi biztosítjuk a számodra!

Mindenki részt vehet a nyereményjátékban, aki megválaszolja az alábbi űrlapon található 3 kérdést:

https://forms.gle/4mtfZry9eHahMuhZ9

valamint már regisztrált vagy regisztrálni fog (a részvételi határidőig) a kizofish.com oldalon és legalább egyszer vásárolt – vásárlási értékre tekintet nélkül – nálunk.

 

Ha a fenti feltételeknek megfelelsz, máris benne vagy a virtuális kalapunkban, melyből 2023. augusztus 31-én kisorsoljuk a szerencsés nyertest!

A sorsolás eredményét honlapunkon és Facebook-oldalunkon is közzétesszük, a szerencsés nyertest e-mailben is értesítjük.

Részvételi határidő: 2023. augusztus 30.

Csend és nyugalom, avagy kora őszi horgászat a Hethland Üdülőben, Zamárdiban

Kedves Horgász Barátunk!

Sok horgásztársunkkal együtt titkon mi is várjuk, hogy eljöjjön az ősz, és vele együtt az a nyugalom és béke, amely ilyenkor a Balaton vidékére is beköszönt. Hiszen ekkorra a part elcsendesedik, sokkal kevésbé zsúfolt már, és ez igazán idilli hangulatot és körülményeket varázsol a békés és sikeres horgászathoz. Sokan csak ilyenkor illetve kora tavasszal ülnek ki a partra vagy szállnak csónakba a legszívesebben. Erre a paradicsomi állapotra és hatalmas pontyokra számíthatsz, ha ellátogatsz a saját partszakasszal rendelkező, Zamárdiban található Hethland Üdülőbe, ahol kényelmes szobák, akár teljes ellátás és horgászatra kiválóan alkalmas, nyugis terület fogad. Sőt, még egy kis horgászbolt is működik nálunk, ha netán otthon maradt volna valamilyen alapvető eszköz vagy épp etetőanyag az eredményes fogáshoz.

Amennyiben tehát te is azok közé tartozol, aki nyugalmas és halakban bővelkedő horgászhelyet és ennek megfelelő tartalmas kikapcsolódást keres, akkor foglalj nálunk szállást akár a családoddal, pecás barátokkal együtt és töltsetek nálunk pár kellemes és horgász sikerekben gazdag napot.

Szállásfoglalás és további információk: