Elúszott a nagy fogás, egy hajszálon múlott – videóval

Pontyozós szerelékkel harcsát? Fogd meg a söröm! – videóval és galériával

A horgász pontyozásra készült, a szerelékét is ehhez igazította, de a bot és a zsinór is hősiesen állta a sarat.

A holíči Martin Tokoš tíz éve a cseh határ közelében lévő Adamovi-tavaknál nyaral. Legutóbb, amikor pontyokat akart fogni, egy 225 centis harcsa akadt a horgára – számolt be az esetről a parameter.sk és annak nyomán az agroinform.hu.

Martin rögtön az első délután megfogta élete halát egy órás küzdelem után. A 80 kilós harcsát egy barátja segített kivenni a vízből, majd miután lefényképezték, visszaengedték a tóba.

(tvnoviny.sk)

Borítóképünk ebből a galériából való, ide kattintva a többi fotót is láthatod.

Két és fél nap, 18 gigantikus méretű ponty, mindez egy helyen, Maconkán

Nem kevesebb, mint 18 fotót töltöttek fel a Maconkai-víztározó és tórendszere közösségi oldalára – olvasható a berek.hu oldalán. Mint írják, ezek mindegyikén bőven 10 kiló feletti ponty látható és mindegyiket egy horgász akasztotta meg két és fél napos „vadászat” során, szúrta ki a Sokszínű Vidék.

Farkas Viktor két és fél napos horgászata során 18 darab olyan halat emelt a partra, amelyik felkerült a maconkai rekordlistára. A pecás egy koi pontyot, egy „spanyol” pontyot, három tükör pontyot, öt tőpontyot és nyolc nyurgapontyot fogott ki. Az utóbbi „kapások” közül egy 15,75 kilogrammos kopoltyús volt a legnagyobb, míg a tőpontyok legtermetesebb darabja 16,37 kilogrammot nyomott a mérlegen.

A Maconkai-víztározón vezetik egyébként Európa legnagyobb édesvízi rekordlistáját, amelyen több mint 6000 horgász közel 49 ezer rekordfogás található meg.

Eltűnőben

A kihalás szélén álló lápi pócot részletesen bemutattuk már egy korábbi cikkünkben. Arról is beszélni kell, hogy más állatok is a kihalás szélére sodródtak! Európában minden ötödik madárfaj a kihalás szélén áll. A ritka rózsaszín leguánból pedig már kevesebb mint 300 egyed él. A kontyos lunda már lényegében az eltűnés szélén áll. De a kutatók szerint emlősfajok százai halhatnak ki az elkövetkező 80 évben, a koalákat például a stressz fenyegeti a leginkább. Így például 30 éven belül eltűnhet a mezei hörcsög, de akadnak jóhírek is, például a kihalás szélén álló jávai orrszarvú állománya lassan növekszik, de Ausztráliába is telepítik vissza a kihalt tasmán ördögöt.

Maconka gigantikus ponty

(Sokszínű Vidék)

Fotó: Maconkai-víztározó és tórendszere

Egymillió forintot hozott az aranyhal a fiatal horgásznak a SZIN-en

Egymillió forint értékű aranyhalat fogott Smányi Szabolcs kétszeres utánpótlás-csapatvilágbajnok horgász az idei Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN). A kincset érő hal három év után akadt horogra.

A kétszeres utánpótlás-csapatvilágbajnok, egyszeres egyéni vb-bronzérmes magyar versenyhorgásznak, Smányi Szabolcsnak sikerült kifognia az egymillió forintot érő aranyhalat az 55. Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN) – írja a Pecaverzum.

Mint írják, a fesztiválozóknak lehetőségük volt egy alkalommal, 60 perces összefüggő horgászatra, és a várható nyeremény pedig nem kevesebb volt, mint egymillió magyar forint. A játék augusztus 26-án, szombaton 19 óráig tartott, és a SZIN Facebook-oldalán megjelentek szerint sikerült is horogra csalni az egyedi azonosítóval ellátott aranyhalat, így gazdára talált a fődíj.

A kincset érő hal három év után akadt horogra.

Apukám által már egészen kis korom óta az életem része a horgászat. Ahogy mindenki, úgy én is a spiccbotozás rejtelmeit próbáltam először megtanulni, majd később, amikor kezembe vehettem az első rakós botomat, egyből szerelem lett. Körülbelül 10 éves koromban kezdhettem a versenyzést, és már rögtön az elsőt sikerült megnyernem a gyerek kategóriában. Ez a versenyláz azóta is kitart, és megpróbálom mindig a maximumot kihozni az adott szituációból

– nyilatkozta csapatának, a Maros Mixnek az oldalán.

Mostantól végleg befellegzett az illegális stégeknek

A törvény egyértelműen kimondja, hogy hol és milyen horgászhelyeket lehet létesíteni, ennek ellenére sokan nemcsak megépítették törvényellenesen a sajátjukat, hanem még kapuval le is zárták azt.

Megkezdték az illegális stégek bontását Balatonmárián a vízügyi szakemberek, több mint száz engedély nélküli felépítmény okoz bosszúságot a tó partján, írja a likebalaton. és annak nyomán az agroinform.hu.

Ezekben a napokban a szakemberek az illegális stégek kapuit vágják le sarokcsiszolókkal. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője elmondta: a beavatkozásokra azért van szükség, mert a stég, víziállás elhelyezése csak engedély birtokában, az arra vonatkozó jogszabályok betartásával lehetséges.

Galácz György polgármester üdvözölte a vízügy drasztikus lépését, mert mint elmondta, az illegális tóparti felépítmények komoly problémát okoztak a máriai szakaszon a Balaton partján és most végre érdemi lépés történik ezeknek a felszámolása érdekében. Hozzátette: a 7–8 kilométer hosszú partszakaszon százhúsz (!) illegális bejáró, stég van, s a légi felvételeken látszik, hogy nagyon megszaporodtak ezek az engedély nélküli építmények.

Siklós Gabriella elmondta: amennyiben beazonosítható és a stég engedély nélkül épült, a hatóság intézkedhet. Kiemelte: a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Szakaszmérnöksége a máriai szakaszon teljes körű ellenőrzést végzett, hogy valóban állami területről van-e szó, esetleg bérli-e valaki a területet, létezik-e engedély stég vagy bejáró építésére. Ahol a vizsgálat után kiderült, hogy állami területen engedély nélküli építményről van szó, a vízügy munkatársai megkezdték a bontást.

Angolna lepte meg a horgászt a budafoki Duna szakaszon

Európai angolnát (Anguilla anguilla) észlelt egy horgász a Dunában, melyről videót is készített – olvasható a berek.hu hasábjain.

Június 19-én 20 óra 8 perckor Budafokon, a Hosszúréti-patak befolyójánál vette észre az angolnát. A ránézésre méteresnek tűnő hal egy vízben található műanyag zsák mögött bújt meg.

A horgász egy bottal megmozgatta a tárgyat, az angolna pedig ezt észlelve, szépen elúszott, így lehetőség nyílt a videó leforgatására, melyet a Pecaverzum horgászportálnak el is küldött. Az észlelésről a lap értesítette a Magyar Haltani Társaságot (MHTT), ahol rögzítették az adatokat.

Szakemberek szerint az angolna meglehetősen ritkának számít hazai természetes vizekben, a klímaváltozás miatt a Golf-áramlat lassulásával egyre kevesebb angolna éri el Európa partjait, emiatt az IUCN (Természetvédelmi Világszövetség) kritikusan veszélyeztetett fajok közé sorolta, világszinten veszélyeztetett fajnak számít, Magyarországon a fogható fajok között található.

A portál megtudta, a hazai halkutatók meglehetősen ritkán találkoznak angolnával, ezért minden egyes előfordulás értékes információnak számít.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a horgászok fogási naplójának összesítését követően elkészített statisztikájában a 2022. évi 4478 tonnás fogásból 2,3 tonnát tett ki angolna, ami 0,051 százalék. 2019-ben még 3 tonna volt a dokumentált mennyiség, azt követően 2 tonnán stagnált.

Kihalás szélén

A kihalás, az eltűnés szélén álló lápi pócnak egy új populációját fedezték fel szakemberek. A pár egyedet számláló disznódelfin esetében talán van még remény a megmaradásra, míg a rózsaszín leguánból is alig több mint 200 példány él. A kontyos lunda pedig már lényegében az eltűnés szélén áll és kutatók szerint emlősfajok százai halhatnak ki az elkövetkező 80 évben, a koalákat például a stressz fenyegeti a leginkább. Így például 30 éven belül eltűnhet a mezei hörcsög, de akadnak jóhírek is, például a kihalás szélén álló jávai orrszarvú állománya lassan növekszik, de Ausztráliába is telepítik vissza a kihalt tasmán ördögöt.

(Pecaverzum)

Tartsd be a horgászati szabályokat, ne kockáztass, mert súlyos következményei lehetnek

Nem érdemes kockáztatnia a horgászoknak szabálytalanságok elkövetésével, mert azokért súlyos bírságok járhatnak: hosszú időre szóló eltiltás és nagy összegű pénzbüntetés – írja a pecaverzum.hu és annak nyomán az agroinform.hu. 

2023 első félévében hatan is kaptak százezer forintos vagy azt meghaladó halvédelmi bírságot a Balatonnál.

Idén a legnagyobb bírságot egy balatonfűzfői lakosnak kellett kifizetnie, mintegy 203.750 forintot, továbbá 14 hónapig nem horgászhat, amiért Balatonkenese térségében eltiltás hatálya alatt egy időben négy bottal, engedély nélkül, behúzós módszerrel horgászott.

A gigabírságot kapó horgászok között van egy férfi, aki a Cigány-csatornán engedély nélkül kifogott és megtartott egy 3,5 kilogrammos harcsát annak tilalmi idejében, ő 113.000 forint halvédelmi bírságot kapott, továbbá 20 hónapos horgászattól való eltiltást. Egy budapesti lakos pedig, aki rendelkezett engedéllyel, a kifogott négy ponty egyikét sem írta be a fogási naplójába, ezzel megsértve a fogási napló vezetésének szabályait és túllépve a napi megtartható halmennyiséget; ő 150.000 forint bírságot kapott, továbbá fél évre eltiltották a horgászattól.

Amikor hal helyett másfajta kincs akad a horogra

Mint írják, a horgász egy csavarhúzóval nyitotta ki a készüléket, és rengeteg víz folyt ki belőle. Ezután dugta be a masinából kivett memóriakártyát a gépébe és nem hitt a szemének: előkerültek a képek.

Hihetetlen képek lapultak a memóriakártyán: fotók egy vadvízi evezésről az Animas folyón, esküvői képek és egy leánybúcsú emlékei is előkerültek. A férfi úgy döntött, megpróbálja megtalálni a jogos tulajdonosát, így a közösségi oldalára posztolt egy felhívást a nem mindennapi sztorijáról. Néhány óra elteltével azonban többen is jelentkeztek a hogásznál, köztük egy férfi.

„Ez vagyok én és a feleségem” – írta egy ismeretlen, de kiderült, a gép nem az övé.

A beszélgetés során ugyanis kiderült, hogy a masina jogos tulajdonosa egy bizonyos Coral Amayi, ő volt az, aki a barátai esküvőjén képeket csinált a géppel. A gépet 2010-ben vesztette el, 13 évvel ezelőtt egy vadvizi evezésen. „Emlékszem, hogy amikor visszamentem a barátom házához, egyfolytában sírtam és feldúlt voltam” – mondta Amayi, aki bár sok képet lementett előtte a gépére, de nem az összeset.

Most mindent visszakapja majd!

Címlapfotó: Facebook/Coral Elise Amayi

Tonnaszámra gyűjtik be az elszaporodott törpeharcsákat a Balatonon

Az állomány hirtelen sokasodásának oka többek közt a megváltozott hidrometeorológia, és a tó keleti medencéjében történt tisztulás – adta hírül az infostart.hu.A balatoni törpeharcsa-gyérítés lehetőségeiről mutatott be egy kisfilmet közösségi oldalán a Balatoni Halgazdálkodási Zrt – szúrta ki sonline.hu.

Mint írják, Szári Zsolt, a társaság vezérigazgatója részletes tájékoztatást adott az állomány életmódjáról, szaporodásáról, illetve az egyes gyérítési technikákról. Az immár ötéves munkát egy kutatás előzte meg, amit a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet végzett, és ahol olyan sok információt szereztek, hogy elkezdhették, azóta folyamatosan gyérítik a törpeharcsa állományt. A varsákon kívül elektromos halászgéppel, dobóhálóval és merítőszákkal végzik a munkát, az utóbbi jelenleg a leghatékonyabb módszer. Ezekkel a módszerekkel tonnaszámra tudják begyűjteni a halakat.

Az elmúlt egy hónapban már több mint 250 ezer ivadékot szákoltak, ami több mint 120 mázsa törpeharcsát jelent.

Szári Zsolt hozzátette, a horgászat során érdemes hozzájárulni a gyérítéshez, és ha törpeharcsát látunk, érdemes megfogni szákkal, és kiszedi a Balatonból, hogy ne okozzon bosszúságot a horgászataink során.

Óriásharcsák tanyáznak a Félhalmi-holtágban, a minap egy nyolcvan kilós példány akadt horogra

Gigantikus, 80 kilós víziszörnyet fogott ki egy magyar horgászA Félhalmi-holtágból fogott ki egy horgász egy 80 kilós, 217 centis óriásharcsát szombaton. A kitartó várakozásnak meglett az eredménye: a hatalmas víziszörny több száz óra éjszakázás után akadt horogra – olvasható az index.hu hasábjain. 

Mint írják, a horgászok legendája szerint a nagyobb Körös-holtágban mázsányi tömeget közelítő óriásharcsákat is találhatunk. A szombaton fogott harcsaóriás igazolja, hogy mindez nem csak puszta misztérium – közölte a Pecaverzum a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének bejegyzését.

Mint írták, ezek a fogások azt is bizonyítják, hogy a másfél évszázados holtmedrekben különösen hosszú életű fajok is laknak.

Durucz Dávid horgásznak augusztus 12-én, szombat éjszaka akadt a horgára egy óriásharcsa.

A 80 KILÓS, 217 CENTIS HALAT A FÉLHALMI-HOLTÁGON FOGTA KI.

A férfi szerint hatalmas erővel érkezett a kapás, fárasztása félig vízből történt. Először csak a part közelbe terelte a halat, majd végül nehezen, de sikerült kihúznia a vízből.

A kitartó várakozásnak meglett az eredménye. A horgász elmondta, hogy több száz óra éjszakázás után akadt horogra az óriásharcsa.