Öt bottal harcsázó horgászt és egy varsás orvhalászt kaptak el Hajdú-Biharban

A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének halőrei a Keleti-főcsatorna Hajdúszoboszló és Hajdúszovát közötti szakaszán ellenőrzés alá vontak egy horgászt – olvasható a szervezet közleményében és annak nyomán a pecaverzum.hu oldalon.

Mint írják, a férfi abban reménykedett, hogy a sötétség elfedi az öt horgászkészséget, amelyekkel harcsát szeretett volna fogni. 

Három botot a nádfalba rögzített, majd a szereléket a túloldali nádashoz áthúzta, ami szintén tiltott. Ezek mellett, hogy még növelje fogási esélyét, két készséget bevetett a csónakjából is. 

Amikor pihenésre szánta el magát a ladikjában a sok szerelés, csalizás után és kényelmesen elhelyezkedett, a halőrök elkezdték a férfi igazoltatását és számonkérését. 

Az intézkedés során a szabálysértések miatt a férfi állami jegyét a helyszínen bevonták, vele szemben a halászati felügyelő fog eljárni. 

A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetség egy másik esetről is beszámolt. A halőrök Nádudvar térségében végeztek ellenőrzéseket, amikor azt tapasztalták, hogy a Lizinüzemi-tó leeresztő csatornájának közterületi szakaszán, az egyik horgászbeállóban egy kötél fut a vízbe. 

A kötelet kihúzva két varsa került a felszínre. A megfigyelés során egy üzemi dolgozó jelent meg az illegális halászati eszközöknél, hogy megnézze, sikerült-e halat fogni. Kiemelte, majd visszahelyezte a varsákat. 

A víznek nincs halgazdálkodója, ott a hivatásos halőr eljárhat. A férfi nem rendelkezett kisszerszámos halászengedéllyel, ezért a halőrök rendőri intézkedést kértek. A férfit orvhalászat gyanúja miatt előállították a nádudvari rendőrőrsre.

Megosztás:

Előző posztjaink:

Lépjen kapcsolatba velünk!

For Blogs