Meglepő eredményre jutottak a kutatók: így változik a Balatonban a süllők állománya

A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (HUN-REN BLKI) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói mikroszatellit markereket felhasználva vizsgálták meg a Balaton méltán híres halfajaként számontartott süllőállomány genetikai állapotát – olvasható a hellovidek.hu cikkében. Az eredmények alapján megállapítható, hogy az 1960-as és 70-es évek halpusztulásai és a populáció megújulását támogató telepítések – a tóból nyert ikra keltetése, felnevelése és visszahelyezése – nem befolyásolták jelentős mértékben az állomány genetikai sokféleségét. A genetikai adatok elemzése megerősíti a haljelöléses vizsgálatok tapasztalatait, miszerint az állományon belül egy kelet–nyugati irányú migráció mutatható ki. Az eredményeket bemutató tanulmány a Hydrobiologia folyóiratban jelent meg. 

A fogassüllő (Sander lucioperca) Eurázsia édes- és brakkvizeinek fontos csúcsragadozó halfaja, amely gazdasági szempontból is jelentős értékkel bír. Korábbi kutatások rámutattak, hogy a Balatonban élő süllőállomány egészen különleges, európai szinten is jól elkülönülő genetikai állománnyal rendelkezik. Ugyanakkor ez idáig nem álltak rendelkezésre információk az itteni süllőállományok populációs szerkezetéről és genetikai sokféleségéről.

A kutatók által végzett mostani vizsgálatok eredményei alapján a fogassüllő balatoni állományai metapopulációs rendszert alkotnak, amelyben csak a Keszthelyi-medencében élő állomány mutat bizonyos mértékű elkülönülést.

Úgy tűnik tehát, hogy a süllő mozgása és elterjedése szorosan összefügg a tóban megfigyelhető trofikus gradienssel. A nyugati állomány elkülönülése a jobb táplálékellátottsággal, valamint a tó egyedi szerkezetével is magyarázható. A kutatás eredményei fontos adatokkal járulnak hozzá a balatoni süllőállomány hosszú távú fentarthatóságát megalapozó menedzsment kidolgozásához.

Címlapkép: HUN-REN Sajtó

Óriási harcsa kapott horogra, mellyel megdőlt az eddigi Duna-ági abszolút rekord

Egy igazi halszörnyet fogtak ki a Dunából. A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség egy 74 kilogrammos harcsapéldányról számolt be a közösségi oldalán – adta hírül a blikk.hu.

Kiderült, hogy egy több mint kétméteres harcsáról van szó, melyet egy horgász Szigetcsépen fogott ki nem sokkal éjfél után.

A mai napon megdőlt a hivatalos Duna-ági abszolút harcsarekord egy hitelesített 74 kg-os példánnyal! A hatalmas, több mint kétméteres ragadozó Szigetcsépen nem sokkal éjfél után vett fel egy bodorkával csalizott stupekes készséget. A kapást mindössze 20-25 perces csónakos fárasztás követte. A reggeli mérlegelés és hitelesítés után természetesen visszanyerte szabadságát ez a gyönyörű hal. Ezúton is gratulálunk szerencsés horgásztársunknak!

– írták a posztban.