Arakawa 18 évesen lett búvár, és azóta a tengeri élet szerelmese. Körülbelül 30 évvel ezelőtt, amikor egy víz alatti sintó templomkaput építettek 17 méter mélyen, őt bízták meg az építkezés felügyeletével. Ekkor találkozott először Yorikóval, az ázsiai birkafejű ajakoshallal (kobudai), aki közvetlenül a szentély kapuja mellett él. Az évek során Arakawa rendszeresen látogatta Yorikót a közép-japániai Tateyama-öbölben lévő otthonában.
Barátságuk egyik legmegragadóbb aspektusa Yoriko külsejéhez kapcsolódik. A kobudaikat Japánban a homlokukon lévő jellegzetes dudor (kobu) miatt nevezik így, amely hátborzongató, szinte emberi megjelenést kölcsönöz nekik. Az egyik találkozásuk során Arakawa észrevette, hogy a hal megsebesült: Yorikónak szájsérülése keletkezett, ami megakadályozta, hogy saját maga fogja ki a táplálékát, és ami az állat pusztulásához vezethetett volna. A férfi elszántan ápolta barátját, és a következő 10 napot azzal töltötte, hogy kézzel etette Yorikot, felnyitva a neki szánt rák falatokat.
Szerencsére Yoriko gyógyulása nem tartott sokáig, és úgy tűnik, a hal megjegyezte a megmentőjét és kötődni kezdett hozzá. „Azt hiszem, bárki fel tudja kelteni egy állat figyelmét azzal, hogy megeteti, de megérinteni vagy interakcióba lépni vele nehezebb – vallja Arakawa. – Azt mondanám, hogy megértjük egymást. Nem mintha beszélgetnénk egymással… de én vagyok az egyetlen, akinek hagyja, hogy megpusziljam.” A férfi nem biztos benne, hogy a kobudai természetéből fakad-e, hogy ilyen kötelék alakult ki köztük, de a barátságukat mindenképpen nagyra értékeli.
Via; Kiemelt kép: Getty Images
