– Gyerekkoromban horgásztam egy rövid ideig, de a párom, Joci szerettette meg velem később igazán ezt az egészet. Eleinte csak elkísértem, elfoglaltam magam mellette, de egyszer csak a kezembe nyomott egy a horgászbotot, hogy próbáljam meg. Onnantól kezdve teljesen beszippantott a horgászat – kezdte lapunknak az egyébként ivóvíz-technológusként dolgozó lány.
Bár a maconkai kirándulás nem indult fényesen, a türelem meghozta gyümölcsét.
– Különböző horgászvizekre járunk, most 4 napot töltöttünk a maconkai horgásztavaknál. Eleinte semmilyen kapásunk nem volt, el is voltam kenődve, és már beletörődtem abba, hogy csak a napozás és a pihenés marad, nem mintha az nem lenne jó program – mondta nevetve Niki. – Egyszer csak iszonyú erővel kezdte el húzni egy hal a botomat, már ebből is éreztük, hogy egy jó súlyú példányt sikerült akasztani. Nagyjából 25 percnyi fárasztás után, miután körbejárta a tavat, sikerült a halat a part közelébe húzni, akkor csodálkoztunk csak igazán, mert ekkora halat még egyikünk sem látott soha élőben.
A tokféléket szinte csak véletlenül lehet horogra csalni. Mivel apró, planktonszerű élőlényeket fogyasztanak, nehéz kifejezetten rájuk horgászni, ritkaságszámban fordulnak elő a horgon.
– Nem számítottam rá, főleg a kezdeti nehézségek után, hogy egy ilyen halat sikerül fognunk, egyszerűen sokkot kaptam. Joci alányúlt egy hálóval, amivel sikerült beemelni a bölcsőbe, akkor láttuk, hogy egy lapátorrú tokról van szó. A halőrök lemérték, hitelesítették a súlyát, hosszát, és a kerületét, egy közös fotó után pedig vissza is engedtük a vízbe. Tudtuk, hogy a tavalyi rekorder példány ebből a fajból 31 kilót nyomott, a mérés után így büszkén konstatáltuk, hogy megdöntöttük az országos rekordot. De hogy új európai rekordot is állítottunk, arról csak napokkal később értesültünk, amikor frissítették a statisztikákat – emlékezett vissza Niki, aki több, hosszra nagyobb példányokat is fogott már.
Fotó: Maconkai-víztározó és tórendszere
