Kedves Barátaink, Kedves Horgásztársaink!

Mint ahogyan az elmúlt években már megszokhattátok, magát a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder kupa horgászversenyt a horgászat fontossága mellett a barátság és a család jegyében rendeztük meg.

Fontos volt mindig, hogy a széles horgászközösség ne csak a határok között maradjon, hanem több országból érkezve egy igazi nemzetközi baráti szövetséget hozzunk létre. Ennek fejében már több mint 5 éve legfőbb célunk, hogy együtt legyünk, jól érezzük magunkat, összehozzuk a barátokat, jókat horgásszunk együtt mi magyarországi horgászok és a határon túli horgász barátaink.

Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy a 2020 májusára tervezett VI Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder kupát a kialakult járványügyi helyzet miatt el kellett halasztanunk.
Mindennek ellenére egész nyáron azon dolgoztunk, hogy még idén lehetőségünk legyen szeptemberben egy 5 napos, színvonalas programokkal tarkított verseny keretében bepótolni az elmaradt májusi eseményt hiszen a VI. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder kupa horgászversenyt 2020. szeptember 23-27. közötti időszakban 5 naposra terveztük, mely egy 2 napos horgász show-val, gyermekeknek szóló nyílt tanítási nappal, gyermekversenyekkel, a II. Nemzetek Konyhája főzőversennyel egybekötve kezdődött volna és természetesen egy baráti versennyel terveztük a hétvége lezárását.

Azonban a napokban kialakult helyzet és a további szigorítások miatt nekünk a legfontosabb a család és a sporttársak védelme, biztonsága.

Hitvallásunk szerint a VI. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder kupa horgászverseny – mint ahogyan az elmúlt években is – arról szólt volna, hogy azok a személyek, barátok, ismerősök, akik a kezdetektől, 5-6 éve együtt vannak a verseny szervezésében, 2020-ban is velünk legyenek azon a pár napon a Balaton partján.

Így szomorúan bár, de tudomásul kellett vennünk, hogy nagyon sok barátunk a kialakult járványügyi helyzet miatt nem tud részt venni a magyar versenyünkön.

A magyar és a nemzetközi csapatkapitányokkal, illetve további szervezetekkel egyeztetve egybehangzó döntésünk szerint – miután a versenyen számos családi program keretén belül sok-sok gyermek is meglátogatott volna bennünket – a legfőbb szempontunk a biztonság, ezért a 2020. szeptember 23-27-re tervezett versenyt elhalasztjuk és a korábban már megszokott időben 2021 májusában tartjuk meg a versenyt, természetesen igazodva a majdani hivatalos versenynaptárhoz.

Már most látjuk, hogy 2021. tavaszáig sem fognak tétlenül telni napjaink, hiszen az újratervezés továbbra is sok-sok örömteli feladattal lát el bennünket a mindenki megelégedettségét szolgáló színes programok szervezése, megvalósítása érdekében. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy a vártnál is magasabb színvonalú eseményt szervezzünk számotokra.

Fontos technikai információ

Ezúton szeretnénk titeket tájékoztatni, hogy a 2021. évi versenyhez köthető nevezési díj várhatóan változni fog. Azonban akik a 2020-as versenyre rendezték a díjat és jelzik a 2021-es versenyt érintően a részvételi szándékukat, azok részére természetesen változatlan, a nevezési díjukat automatikusan hozzárendeljük a 2021-es versenyhez.

Megértésetekkel, visszajelzéseitekkel, ötleteitekkel kérjük támogassátok a versenyt, a rendezvénysorozatot annak érdekében, hogy újra együtt tudjunk horgászni.

Kérünk Mindenkit – határon innen és túliakat egyaránt – vigyázzatok Egymásra és Magatokra!!!

 

A 2021-es viszontlátásra!

 

Üdvözlettel,

Kiss Zoltán ügyvezető igazgató

és a Hethland csapata