Hamarosan Kezdetét veszi a 2021-es VII IBCC a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa.
IBCC, vagyis International Balaton Carp Cup amit Sokan a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupaként ismernek.
Október 24.-én újból elkzdődik a nagy fogások időszaka a Balatonon. A Balatoni horgászversenyek grand pre-jeként ismert IBCC, amit szinte minden horgász a világ legnagyobb pontyfogó versenyeként ismer – idén már a hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Balatonon.
Honnan is indult az IBCC
Az IBCC verseny időszaka nem szól másról, mint a Balatonról és a horgászatról. Elképesztő fejlődésen megy keresztül évről évre a világ legnagyobb pontyfogó versenye. A Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa 2015-ben vette kezdetét, ahol 14 ország 50 csapata indult. 2020-ban 20 országból 200 csapat vett részt.
Mi is történi a VI. IBCC-én 2020-ban
141 órás versenyidő
200 csapat
Majdnem sikerült kifogni az első 30 pluszos pontyotA verseny összefogása több, mint 15 tonna hal volt, 9,5 kg-os átlagsú
25db 20kg feletti hal került a partra, egész pontosan: 1637 ponty, azaz 15544,73 kilogrammnyi hal került ki a partra.
Mi is történi a VI. IBCC-én 2020-ban
141 órás versenyidő
200 csapat
Majdnem sikerült kifogni az első 30 pluszos pontyotA verseny összefogása több, mint 15 tonna hal volt, 9,5 kg-os átlagsú
25db 20kg feletti hal került a partra, egész pontosan: 1637 ponty, azaz 15544,73 kilogrammnyi hal került ki a partra.
A 2020-as VI Ibcc versenyeredményei.
Abszolút verseny:
1.Mikbaits & Moraviafishing.cz, Csehország-Szlovákia, 644,95 kg
2.The One I Team, Románia, 558,54 kg
3.Nikl & Big Carp Team, Magyarország, 503,96 kg
Az 5 legnagyobb hal versenye:
1. Mikbaits – Parys Team, Szlovákia, 99,91 kg (20 kg-os átlagsúly)
2.VMFISHING csapat, Magyarország, 95,48 kg
3.Bait Bait Pipecontrol.hu Carp Team, Magyarország, 88,01 kg
A legnagyobb kifogott tükörponty díjazottja:
JET FISH, Szlovákia, 28,95 kg (Balatonboglár, két órával a verseny vége előtt)
A legnagyobb kifogott tőponty díjazottja:
Szepezdi Extrémsport Szövetség, Magyarország, 26,10 kg
IBCC Sikerek Zamárdiban a Hethland Zamárdi VSZ Üdülőben.
Óriási rekord a 2020-as VI IBCC-n Zamárdiban a Hethland Zamárdi VSZ Üdülőben 2020-ban megszületett a nagy áttörés a Balaton déli partján is. Egész pontosan Zamárdiban a Hethland Zamárdi VSZ Üdülő hátsó részén került kifogásra a “nagy hal”
“Bodor Baits csapata óriási meglepetéssel kifogta a verseny 6. legnagyobb halát. Kiss Gábor 22,70kg-os tőponttyal beállította a Balaton déli partjának nagy fogását.
Your content goes here. Edit or remove this text inline or in the module Content settings. You can also style every aspect of this content in the module Design settings and even apply custom CSS to this text in the module Advanced settings.
Bodor Baitses interjú (külső link az oldalról)
A Hethland Zamárdi VSZ Üdülő üzemeltetője Kiss Zoltán szívből gratulált a csapatnak, hogy ilyen kimagasló teljesítményt tudtak elérni a Balaton déli partján Zamárdiban
A 2021-es VII. IBCC versennyel kapcsolatban a nagy kérdés:
1.Vajon 2021-ben sikerül kifogni az első 30 pluszos pontyot a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupán
2.A második kérdés leginkább helyi kötődésű, mégpedig nem más, hogy a Zamárdiban található Hethland Zamárdi VSZ Üdülőben sikerülni fog e hivatalosan is megdönteni Kiss Gábor 22,7kg-os rekordját
Kiss Zoltán a Hethland VSZ Üdülő üzemeltetője, aki többek között maga is nagy horgász hírében áll elmondta, hogy a rekord megdöntésére igenis van esély.
“Bár nem versenykörülmények közt, de idén sikerült kifogni a Hethland Zamárdi VSZ Üdülőben egy nagy 15plusszos tükörpontyot. Nagyon bizakodva várjuk a hamarosan kezdődő VII Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupát. “
-Kiss Zoltán-
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész legyen új ajánlatainkról és elsőként értesüljön különleges csomagjainkról!
The post Hamarosan Kezdetét veszi a 2021-es VII IBCC a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa. appeared first on Hethland.
Legutóbbi hozzászólások