Az elmúlt napok fogásai nálunk a Hethland Zamárdi VSZ Üdülőben! #IBCC

International Balaton Carp Cup

Az IBCC ideje alatt két csapat is az üdülőnk területén versenyez és igyekszik kifogni a
nagyobbnál nagyobb halakat.

Egyre jobb úton haladnak ugyanis már mindkét csapat
büszkélkedhet egy két jó fogással.

Gabi Csali & Bodor Baits csapat eddigi fogásai:
Az első fogás egy 13,50kg-os hal, amit 23-án fogott a csapat reggel nyolc órakor.
A második fogásuk már egy kicsit kisebb, de még mindig 8,80kg-os hal, amit 25-én
délután fél hatkor sikerült horogra akasztani.

Az eddigi utolsó fogásuk is egy megtermett 10,15kg-os ponty, amit a mai napon 26-án
fogtak reggel hét óra előtt egy kicsivel.

A Treszner Carp Team ugyan eddig csak egy halat fogott a verseny ideje alatt, azt is a
ma nap sikerült reggel 6:39-kor horogra akasztani, viszont az előzőekhez mérten ez is
egy megtermett példány a maga 11,85kg-os súlyával.
UPDATE: (2020.10.27.)

A Bodor Baits csapata már összes több mint 70kg halat fogott ki és sikerült a verseny
HARMADIK LEGNAGYOBB halát horogra akasztaniuk a maga 22,70 kilogrammjával!!!
A Treszner Carp Team is halad felfelé, ugyan is ők is már több mint 40kb halat fogtak ki
a Balatonból!

A csapatokat élőben nézni is tudjátok a Hethland Zamárdi VSZ Üdülőnkbe telepített
időképes kamerán keresztül.
Az IBCC verseny állását és minden adatot itt tudtok nyomon követni: LINK

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész legyen új ajánlatainkról és elsőként értesüljön különleges csomagjainkról!

A feliratkozással elfogadja az Adatvédelmi tájékoztatónkat.

Köszönjük! Feliratkozásának befejezéséhez aktiváló email-t küldtünk.

The post Az elmúlt napok fogásai nálunk a Hethland Zamárdi VSZ Üdülőben! #IBCC appeared first on Hethland.