Kétszáz aláírást gyűjtöttek a kolozsvári horgászok, hogy engedélyt szerezzenek a Szamoson megjelent kormoránok kilövésére. Ez a madárfaj Európa-szerte védett, környékünk vizein őshonos ragadozónak számít, ráadásul az invazív halfajtát, az ezüstkárászt is fogyasztja, írja a Transindex.ro.

A lap idézi Marton Attila ornitológust, aki a Kolozsvári Rádióban arról beszélt, hogy „a kárókatonák ilyenkor télen 100-200-as csapatokban portyáznak a Szamoson", mivel ilyenkor a legtöbb vízfelület be van fagyva, nehezen találnak táplálékot. Az pedig, hogy megjelennek Kolozsváron nem probléma, a kormorán természetes ragadozója a környék halállományának.

Ez a sporthorgászokat nem hatja meg, online aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy engedélyt szerezhessenek a kilövésükre. Az ornitológus úgy fogalmazott, „a sporthorgászok bár nagyon nagy lokális tudással rendelkeznek, nem képesek reálisan felmérni a helyzetet".

 

Márton Attila szerint kétségtelenül jelentősen csökkent a halállomány, de azt nem egy őshonos faj veszélyezteti, sokkal inkább „a folyamatos mederegyengetés, holtágak lezárása, ami ahhoz vezetett, hogy elpusztította a halak szaporodásához szükséges helyeket a folyóvizekben. Emellett pedig nagyon sok gát van a folyókon, patakokon, amelyek mesterséges akadályt jelentenek a vízi élőlények számára, ez akadályozza őket abban, hogy szabadon közlekedjenek a folyók különböző szakaszain" - idézi a lap az ornitológust.