A korábbi halfesztiválok sikerén felbuzdulva még nagyobb területen kerül megrendezésre az V. Budapesti Halfesztivál, mely a két évvel ezelőtti nagy sikerre való tekintettel visszatér a Ligetbe és újra ingyenes lesz!
2017. február 10-én, torkos péntekkel nyitja meg kapuit a rendezvény, mely egészen 2017. február 12-ig várja látogatóit.

Az V.. Budapesti Halfesztivál alkalmával bemutatjuk hazánk folyóiban, a Dunában és a Tiszában, valamint tavainkban, a Balatonban, a Tisza-tóban, a Fertő tóban, és a Velencei-tóban élő halainkat, melyeket jellegzetes ízesítéssel készítenek el a halünnepen résztvevő éttermek.

Az V. Budapesti Halfesztivál palettáját még inkább színesebbé tesszük, ugyanis a magyar ízek mellett a nemzetközi különlegességekre is nagy hangsúlyt fektetünk.

A rendezvényen természetesen megtalálhatóak lesznek az ország minden tájáról érkező halászleveinktől kezdve, az egzotikus sushin, a pad thai tésztán, az orosz kaviáron, a francia hallevesen, az olasz branzinon át egészen az angol fish & chipsig.

A vendégországok ételei mellett az V. Budapesti Halfesztiválon az év hala, a szürkeharcsa kiemelt figyelmet kap, így a látogatók közelebbről is megismerkedhetnek majd a hal elkészítésének variációival.

Torkos péntek, élőhal bemutató, élményhorgászat, halászléfőző verseny, több száz hazai és nemzetközi halétel és színvonalas programok várnak minden kedves látogatót!

A fesztivállal mindenekelőtt ösztönözni szeretnénk a hazai halfogyasztást és erősíteni a halkultúrát a magyar gasztronómiában. A halfogyasztás évszázadok óta a magyar gasztronómia szerves része, ünnepnapjaink elengedhetetlen része. Mára azonban kezd feledésbe merülni, a magyarok évi halfogyasztása átlagosan 4 kg/év/fő, mely érték Európában a legalacsonyabbak közé tartozik. A hal jótékony hatásai köztudottak, a gazdag halhús fogyasztása kihat a szív- és érrendszeri megbetegedések veszélyének csökkentésére.

Másik kiemelt célunk felhívni a figyelmet a hazai élővizeink, elsősorban a magyarországi Duna vízének tisztaságára. 2007-ben a tíz legveszélyeztetettebb folyók közé sorolták a Dunát. Az azóta elindult kezdeményezéseknek köszönhetően a vízminőség általában javult, de további erőfeszítésekre van szükség.

A rendezvénnyel szeretnénk a látogatókat ráébreszteni a Duna természeti értékeire (halállomány, árterek, természetes ökológia) és vizeink tisztaságának védelmére.

Részletes program hamarosan a facebook oldalon!

Kontakt:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.