Az évente kétszer megrendezett meghívásos páros Feeder versenyen a 35 meghívott csapat között volt a  2016-os FeHoVa  kiállításon megalakult HethLand - Maros Mix csapatunk 2 párossal.


Nyerő párosaink:

 

Kiss Zoltán – Straub Dezső színművész úr     /        Erdei Zsolt „Madár”  – Méhes László színművész úr

 

A magyar horgászsport nemzetközi szinten elismert élharcosai is tiszteletüket tették a versenyen. Többek között Erdei Attila, Serman László, Novák János, Németh Balázs. Emellett nem csak határokon belül kaptak meghívást a legnívósabb párosok, a versenyszellem átnyúlt ausztriai és szlovák határokon kívülre is.

Így a szeptemberi kellemes napsütésben nem csak a nehéz pályaként elhíresült helyszín és a helyismeret hiánya nehezítette csapatunk helytállását, hanem a keményebbnél keményebb ellen felek jelenléte is.

Csapatunk színeiben Erdei Zsolt „Madár”- olimpiai bronzérmes-, EB és VB bajnok – és Méhes László –két Jászai Mari-díjas kiváló színész - nem csak a ringben és a színpadon tetttanúbizonyságot kitartásáról és türelméről, pedig ez a verseny volt az első nekik közösen karöltve. Külső szemlélőként pedig mindenki úgy vélte nem ez az első közös kalandjuk, olyan mértékű összhangban dolgoztak.


Straub Dezső – Jászai Mari díjas elismert színművész – és Kiss Zoltán  - Hethland  - párosunk sem tűnt kezdőnek, de nem is azok, hiszen ők nem csak versenyeken horgásznak együtt, hanem egy- egy baráti találkozó alkalmával is nyakon csípik a pillanatot, hogy pecázhassanak együtt. Ráadásul Dezső nem csak a horgászat iránti szenvedélyét bizonyította, hanem gondoskodott arról is, hogy ne teljen unalmasan sem a 2 x 12 órás verseny, és a versenyt követő pihenőidő sem.

Csapatunk tehát összegezve jó szájízzel, rengeteg pozitív élménnyel, új fogások megismerésével, nem csüggedve tértek haza a zsennyei versenyről. Jövőre bizton állítjuk új erőre kapva megint beállnak a sorba és megint bizonyítják a horgászat iránti szeretetüket, szenvedélyüket és legjobb tudásukat.